Az egyik délután együtt játszott az iskola udvarán három osztály. Sokszor vitába keverednek, többször megbántják egymást vagy éppen haragudnak. De édes a kibékülés és utána a közös játék! Néhány pillanatkép Tőlük, Nektek!

Nyíregyházi MZSÁI. Kertvárosi Tagintézménye
Az egyik délután együtt játszott az iskola udvarán három osztály. Sokszor vitába keverednek, többször megbántják egymást vagy éppen haragudnak. De édes a kibékülés és utána a közös játék! Néhány pillanatkép Tőlük, Nektek!
A hónap témáját több órán keresztül dolgoztuk fel.
Első alkalommal sokat beszélgettünk a megbocsátás szükségességéről, fajtáiról és szintjeiről. Igyekeztünk konkrét példákat felidézni saját mindennapi életünkből.
Az óra végén a gyerekek bocsánatkérő, megbocsátó és szeretet üzeneteket írhattak egymásnak.
Mielőtt ezt megtették volna, osztályfőnökként hozzájuk fordulva én is megfogalmaztam hasonló üzeneteket.
A témára szánt második órát a projekt megvalósításának szenteltük.
Egyénileg lehetett választani a megbocsátásról szóló történet írása és a három képből álló sorozat rajzos megjelenítése között.
Személyes kedvencem az az alkotás lett, amely a két műfajt ötvözi, egyben hűen tükrözi a mai fiatalok világát és gondolkodásmódját.
Fekete István- Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium
A téma Húsvét tájékán különösen felkeltette a gyerekek érdeklődését. Vallási vonatkozások kerültek előtérbe, de aztán saját életük eseteit is megosztották. Lelkesen rajzoltak arról, hogy megbántották őket, ez milyen érzéseket váltott ki bennük, és ez hogyan váltott át megbocsátásba.