
Megbocsátás

Barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium és Kollégium
Ebben a hónapban a megbocsátás témakörét jártuk körbe, mind elméletben, mind személyes példákon keresztül. Az önmagunknak való megbocsátás mellett, a másoknak való megbocsátásról is beszélgettünk. Az óra végén megbocsátó üzeneteket küldtünk családtagoknak, barátoknak.
Abonyi Montágh Imre EGYMI Óvoda és Általános Iskola
A hónap dala videójának megtekintésével kezdtük a foglalkozást, majd ennek kapcsán beszélgettünk az aktuális, illetve múltbeli problémás eseteinkről, megoldásokról, a megbocsátani tudás fontosságáról. Színeztünk, idézeteket olvastunk.


Kőbányai Harmat Általános Iskola
Négy egymást követő órán foglalkoztunk a megbocsátás témájával. Beszélgetés során eljutottunk arra a pontra, hogy a nyertes-nyertes helyzet létrehozásához, a kapcsolat fenntartásához és fejlesztéséhez a megbocsátás nélkülözhetetlen eszköz. A szemet szemért, fogat-fogért szemlélet erősen uralkodik a csoport gondolkodásában, viselkedésében. Többen természetesnek tartják, hogy „visszaütni”, „visszaadni” jogos cselekvés. A megbocsátás belátásáig nehezen jutottak el. Sok beszélgetés, irodalmi példa, dramatikus gyakorlat segített, de a gyakorlatban való megéléshez még van tennivaló.

A megbocsátás az egyik legnehezebb dolog az emberek számára, erről sokat beszélgettünk a gyerekekkel, mivel gyakran kerülnek konfliktusba egymással. A három csibe meséjének feldolgozása után folytattuk a témát a következő órán is, melyen „Bocsánatkérő kártyákat” készítettek egymásnak, amit nagy örömmel adtak át.


A megbocsátás néha nagyon nehéz, de a tanulóink konfliktusokkal tarkított életében nem ritka. Hogy ez ne pusztán a megszokott esemény legyen a számukra, hanem mély tartalommal megtöltött érzés, játékokkal, jókedvű és komoly beszélgetésekkel töltöttünk együtt sok órát. Játszottunk boldogság kártyával, fejtettek keresztrejtvényt, elolvastuk a témához tartozó belga népmesét a három csibéről.
A feladat helyett a gyerekek valódi bocsánatkérést gyakoroltak! Volt, aki barátjától, sokan szüleiktől kérték a megbocsátást. Kérték ezt szavakkal, rajzokkal, volt, aki otthoni segítségét ajánlotta fel.
Kérni, remélni talán már sikerül, a megbocsátás megtanulása azonban életre szóló feladat. A gyerekek jó szándékkal álltak a megértéséhez, megtanulásához.

Jászszentlászlói Szent László Általános Iskola
A megbocsátás hónapjában Gondűző Lütyő segített nekünk elűzni bosszankodós gondolatainkat. Szinte minden nap találtunk egy cédulát a „gyomrában”, amit közösen megbeszéltünk, „átrágtunk”. A név nélkül felvetett problémák megoldására ötleteket gyűjtöttünk, gyakoroltuk a megbocsátást. A hónap végén le is rajzoltunk apró képregény formájában néhány emlékezetes esetet. Érdekes tapasztalatokat és élményeket hozott a hónap boldogságtémája…Megtanultuk, hogy mindenkinek lehetnek rossz pillanatai, és hogy az elfogadás, és a megbocsátás során önmagunkért tesszük a legtöbbet:)