
Megbocsátás


Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
A gyerekek egy meseszereplő nevében olyan levelet fogalmaztak és írtak, le, amelyben bocsánatot kér egy társától.
Szajoli Kölcsey Ferenc Általános Iskola
Fontos, hogy a megbocsátást nap mint nap gyakoroljuk. Megtanultuk, hogy a vélt vagy valós sérelmekre adott reakcióink pozitív kicsengésűek legyenek.
Csurgói Városi Óvodák Mesevár Óvoda
A gyermekek megismerkedtek és kérésükre többször is elmeséltük a „Tündéri bocsánat” című mesét, majd tanulságos és jóízű beszélgetés kerekedett. Ezután a kézikönyvben található „jön a zombi” játékot játszottuk kis módosítással, nálunk a „farkas” érkezett.
Budafok-Tétényi Baross Gábor Általános Iskola
A megbocsátás téma nekünk picit elhúzódott. Nagyon nehezen értük el apróbb problémák esetén is, hogy a megbocsátás után már ne hozzák fel újra a bűnt. Úgy érzem megérte az időt és fáradtságot, mert azóta is jönnek-mennek a bocsánatkérő kártyák és a szülőktől is kaptam visszajelzést, miszerint a szeretetkuponok mellé érkeznek a bocsánatkérő kártyák is. A legnehezebbnek tűnő feladatról készítettem képet. Le kellett rajzolniuk a lap egyik felére, amikor neki bocsátottak meg a másik felére pedig amikor ő bocsátott meg másnak. Köszönjük szépen.
A megbocsátásra és bocsánatkérésre nevelést egyaránt fontosnak tartjuk, legtöbb esetben csak együtt működik ez a két dolog. Ahhoz, hogy a gyerekek képesek legyenek bármelyikre és mindkettőre fontosnak tartjuk a gyerekekben az érzelmi tolerancia kialakulását.
De ezt csak az érzelmi stabilitás megalapozásával tudjuk elérni, melyhez a szeretet, a bizalom, az elfogadás elengedhetetlen. A csoportban a példaadással, dicsérettel, buzdítással ösztönözzük a gyerekeket a pozitív attitűdre, a felnőttek és egymás elfogadására, megbecsülésére, hogy sem szóval, sem tettekkel ne bántsák egymást, hogy fogadják el a véletlenszerűséget, ne lássanak minden sérelemben szándékosságot, hogy tudjanak bocsánatot kérni és megbocsájtani.
Ehhez a beszélgetések, irodalmi alkotások, szituációs játékok, bábozások nyújtanak segítséget.
/ Debreceni Egyetem Óvodája – Brumi csoport /