„Megbocsátani annyit tesz, mint elfogadni a másik emberben lakozó értékeket még akkor is, ha helytelen cselekedetét elítéljük.”
A megbocsátás témakör feldolgozása talán a legjobbkor jött az osztályunk számára, mert mostanában a szabadidőben a lányok és fiúk között is több konfliktus, sérelem is történt. Átbeszéltük miért is jó, ha valaki bocsánatot tud kérni és a másiknak meg tud bocsátani. Ezután a szeretetgombóc játék következett. Szinte mindenki kért egy kis támogatást, ölelést.
Változó érzelmeink- játékos feladat által megvalósítva- lehetnek mosolygósak,csalódottak, olykor mérgesek, DE mindig együtt vagyunk, és sohasem tudjuk úgy megbántani egymást, hogy másnap újra ne találnánk egymásra. A megbocsátás azt jelenti, hogy bármilyen nehézségünk dacára is összetartozunk.
Megbocsátás
Visontai Szent-Györgyi Albert Általános Iskola
A gyerekeknek nagyon tetszett ez a lapozgatós játék, az érzelmeket különböző színekkel színezték ki, ami utána mutattak egymásnak, ha történt valami esemény, amire reagálni kellett nekik. Szavak nélkül is ki tudták fejezni egymást a játék segítségével.
Változó érzelmeink lehetnek mosolygósak, boldogok, csalódottak, olykor mérgesek, mindig együtt vagyunk, és sohasem tudjuk úgy megbántani egymást, hogy másnap újra ne találnánk meg egymást. A megbocsátás azt jelenti, hogy bármilyen nehézségünk dacára is összetartozunk.
Kárpáti János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
A relaxációs gyakorlat után a gyerekek meghallgatták az ügyefogyott légy meséjét, majd a beszélgető körben mindenki elmondhatta gondolatait, érzéseit. Szívecske formájú medálokat készítettünk, melyeket átadhattak annak, akitől megbocsátást várnak. Jó volt látni az őszinte bocsánatkérőket és azokat, akik meg tudtak bocsátani.
A beszélgetés a mese, a játékok felidézték a gyerekekben a „sérelmeket” rossz érzéseket, vitákat, esetleg verekedéseket.
Próbáltuk a varázsszőnyegen való utazással, szóbeli elmondással, játékkal, felszabadítani az érzelmeket.
A feladatlapokat is nagy aktivitással oldották meg.
Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános Iskola
A megbocsátás gyakorlását „A haragom kifújom, mint a cica nyújtózom” című relaxációval kezdtük.Megismerkedtünk Panyi Katinka: Az ügyefogyott légy meséjével,majd némajátékként eljátszottuk.Az óra maradék részében a gyerekek kiválasztották a hangulatuknak megfelelő smilet, amit felragasztottak és kiszíneztek.