Beszélgettünk arról, „amikor valaki megbántott, mit éreztél… majd arról, amikor te bántottál meg valakit, akkor milyen érzések voltak benned?” Ezután megbeszéltük, mikor és milyen módon történt a megbocsátás. Ennek fontosságáról is szó esett. Játék: „Találd ki, mit érzek!” Arcjáték alapján ki kellett találni, mit érezhet az illető. Találgattak, vajon miért érzi azt? Majd készítettünk egy játékot, melyre különböző arckifejezéseket rajzoltak. Történeteket találtam ki, ehhez mutattak arckifejezést. Majd a gyerekek is mondtak történeteket. A végén virágos koszorúval fotózkodtunk. 🙂
Megbocsátás
Az idei hónap gyorsan eltelt a csoport számára. Igyekeztünk az ünnepet, valamint a tavaszt is bevonni az e havi boldogsághetünkbe. A megbocsátás mindenki számára nagyon fontos. A csoport beszélő gyermekei ezt rendszeresen gyakorolják, hiszen fiúcsoport lévén gyakoriak a játékokon történő összezördülések, melyekből többnyire vita alakul. Ilyenkor mindig igyekszünk leülni velük beszélgetni a történtekről, próbálják maguk megoldani a szituációt, törekedjenek az egymás iránti megbocsátásra, kibékülésre. Ehhez jól kapcsolódott a gyurmaarc feladat, mellyel kifejezhették aktuális érzelmeiket a gyermekek. Volt, aki mérges arcot alkotott, volt, aki mosolygósat. Igyekeztünk belevinni az érzelmeiket a feladatba.
A bábozást mindenki szereti, mi is örültünk, hogy mosolyt csaltunk nem csak az arcukra, hanem a kis ujjacskáikra is a történettel. A kisebbek ugyan hagyták, hogy összerajzoljuk a kezüket, a szerepjátékban még sajnos nem igazán tudtak részt venni, de hallgatták a többiek előadását. „A mese az kell…” szól a dalban, így ahogy minden hónapban, most is feldolgoztuk az aktuális mesét és igyekeztünk levonni belőle a tanulságot. A csoportunk minden tagja egy kis szeretetgombóc, így ez a játék mindenkire vonatkozott.
Újabb létrafokot tettünk felfelé a kastélyunk felé. Megbeszéltük a gyermekekkel, hogy nem sok van már hátra és elérünk a várva várt kastélyhoz, amelyben meglepetés vár ránk. Az egyenlőre nem áruljuk el nekik, mi lesz az, így még nagyobb izgalommal várják a kastély kapuinak nyitását.
Ebben a hónapban a tanórákon és az összejöveteleken a megbocsátásról és az azt megelőző haragról, rossz érzésekről, gyűlöletről beszélgettünk. A tanulásban akadályozott tanulókkal szituációs és szerepjátékokkal játszottuk el és világosítottuk meg a fogalmakat, helyzeteket.
Az osztályban a lányok heten vannak, mindenki választott egy otthoni vagy iskolai történetet. A hetedik én voltam, mintegy közösséget vállalva velük, így alakult ki a csodafánk hét ága.
A technikai kivitelezés nagyon érdekelte őket, hozták a gyöngyöket, drótot, ragasztót, festéket, só-liszt gyurma tartozékait, mindent, amit kellett.
A beszélgetések során egyre több iskolai, otthoni és szabadidős esetet elmeséltek. Megértették, hogy a fa és lombja tartja a sok rosszat, haragot és megbocsátani valót.
„-De jó, hogy ezt nem nekünk kell tartani!” – jegyezte meg az egyik fiatal találóan. Ebből tudtam, hogy megértették és megérezték a megbocsátás gyakorlását, ami a cél volt.
Az áprilisi hónapunk elég zsúfoltra sikerült a húsvéti és anyák napi készülődésekkel. Ebben az időszakban a gyerekek izgatottabbak, fáradtabbak voltak, így sajnos akarva-akaratlanul is többször megbántották egymást. Ahhoz, hogy bocsánatot kérjünk egymástól pont jól jött a megbocsátás témánk és az elkészített bocsánatkérő kavicsaink.
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
Negyedikesek lettünk, s mintha különleges változókorba kerültünk volna, sértődékenyek, túlérzékenyek, kritikusabbak vagyunk egymással. Nehezen uralkodunk az érzelmeinken, s ami a szívünkön, az a szánkon. Naponta kisebb-nagyobb megbántásokat idézünk elő egymás számára, s ez a megbántottság egyre csak hízik, testesedik a lelkünkben, amíg a megbocsátás szertartása fel nem oldja. Mindannyian érezzük a kavicsok elkészítésénél a feloldozási szöveg ráírása közben a lelkiismeretünk tisztulását, a megkönnyebbülést.
Néhányan kicsit sírtunk is a kavicsok átadása, a bocsánatkérés, a megbocsátás elnyerését megpecsételő kiengesztelő ölelésekkor. Szinte igaz is a mondás: Nagy kő esett le a szívünkről.
Felnőttekkel is kipróbáltam ezt a szertartást, s mindannyian felszabadultságot, emelkedettséget éltek át az aktus során. Örömmel tanuljuk egymástól ezeket a technikákat, amely által szebb, békésebb és boldogabb lesz mindannyiunk élete.
Konyári Óvoda Napocska csoport
Elfogadni, szeretni, egymásra odafigyelni a legszebb érzések, melyek csodássá teszik az életünket. Gyakoroljuk, hogy tudjanak bocsánatot kérni, ha valakit megbántottak. Varázs szavak: Sajnálom!, Bocsáss meg!, Ne haragudj! Azt is tudatosítani kell, hogy kell megbocsátani, hiszen az egy folyamat. Gyakorlatok: lufieregetés, kő eldobása, falevelet vízen úsztatunk.
Az áprilisi boldogságórán a megbocsátással foglalkoztunk. A boldogságóra előtti napon mindenki kapott egy követ. Az volt a feladat, hogy a boldogságóráig mindenki tartsa a kezében a követ. Sokan kidíszítették, nevet adtak neki, de mikor már nehezükre esett tartogatni, elrakták a toltartóba vagy az iskolatáskába. Páran kitartóan szorongatták, és próbálták vele megoldani a mindennapi teendőket. Nagy volt a meglepetés, amikor az órán kiderült, hogy a kő a haragunkat jelképezi, amit magunkkal hordozunk, zavar minket és gátol a boldog életben. A gyakorlatot a Ládikó története magyarázta meg igazán szemléletesen.
Megbeszéltük a megbocsátás folyamatát, mi nem számít megbocsátásnak. A Babemba törzs példáját követve elvégeztük a „melegzuhany” gyakorlatot. Végül a Ho´oponopono módszerrel foglalkoztunk. Házifeladatra mindenki elvégezte a Bagdi Bella problémamegoldó vezetett meditációját.
Relaxációként meghallgattuk Bagdi Bella Ho’oponopono című számát.
Megbeszéltük a megbocsájtás szó jelentését, példát is mondunk rá. Elolvastam nekik a tündéri bocsánat mesét. Megbeszéltük a történetet. Eljátszottuk a varázsszavak című játékot, majd gyertyát színeztünk és ragasztottunk.
A foglalkozás lezárásaként mégegyszer meghallgattuk Bagdi Bella Ho’oponopono című számát.
Áprilisban a megbocsátás témakörét beszéltük meg a csoportommal. Készítettünk kártyákat a varázsszavainkkal, és néhányan elmesélték, hogy kinek adnák oda ezt a kártyát, kinek mit köszönhetnek meg, kitől és miért kérnének bocsánatot, kit ajándékoznának meg a „szeretlek” kártyával. Ezekből a kártyákból később elkészítettünk egy tablót, amely az osztályunkat díszíti.
A következő foglalkozáson kértem tőlük, hogy írjanak le egy szituációt, amikor sértettnek érezték magunkat. A gyerekek olyan élethelyzeteket vonultattak fel, amikor rossz jegyet kaptak, amikor a testvérükkel vesztek össze, amikor úgy érezték, hogy a szüleik igazságtalanul viszonyulnak hozzájuk. Majd megbeszéltük ezeket a helyzeteket, próbáltuk elképzelni, hogy mi játszódhat le a szülők, testvér, tanár fejében, így igyekeztünk jobban megérteni az adott szituációkat. A végére a közös beszélgetés, véleménynyilvánítás után már nem is gondolták annyira sértőnek ezeket a helyzeteket, más szemszögből vizsgálva más a világ, érthetőbbé, megérthetőbbé válik.
A foglalkozások során a gyerekek jól érezték magukat, talán kicsit közelebb kerültek ahhoz, hogy a megbocsátás nagy erény, az „örökharag” nem vezet sehová.
Pápai Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola
Nagy örömmel készítették a gyerekek a lapozható arcokat.