Mit kívánunk a nyárra?Mi jut eszünkbe a VAKÁCIÓ-ról? Íme:


Pápai Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola
Mit kívánunk a nyárra?Mi jut eszünkbe a VAKÁCIÓ-ról? Íme:




Diósgyőri Szent Ferenc Római Katolikus Általános Iskola
Csatlakoztunk a Jobb veled a világ alapítvány közös énekléséhez.


Uzsoki Középiskolai Leánykollégium
A téma vezetője: Roy Violetta pszichológus MSc.
Március 20-án van a boldogság világnapja, amelyet az Egyesült Nemzetek Szervezete hívott életre még 2012 nyarán. Kollégiumunk is fontosnak tartotta, hogy megemlékezzünk erről a napról.
A délutáni nevelési értekezletet a boldogság világnapjáról való megemlékezéssel kezdtük. Amíg arról beszéltünk,hogy: kik boldogabbak, mi teszi az embereket boldogabbá, kik a legboldogabb nemzetek, miért fontos a jó munkahelyi légkör,közben erre az alkalomra sütött, házi készítésű mandulás süteményt ettünk. Majd megterveztük a tanulóknak szánt esti megemlékezést, amit egy csoportos foglalkozás bevezetőjeként gondoltunk elindítani.
Este az igazgatónő szólt elsőként a tanulókhoz. Ezt követően minden tanár elmondott egy-egy boldogságfokozó és motiváló gondolatot. Áldásként, pozitív megerősítésként, megszórtuk a tanulókat színes papírból kivágott szívecskékkel, melyeken a felirat: \”Légy boldog!\” volt. A tanulók kaptak még egy írásos tízparancsolatot is, természetesen a boldogságról. Akit érdekelt, elolvashatott még egy kutatási összefoglalót a jelenlegi boldogságfelmérésekről is. A rövid megemlékezést, cukorkák kínálásával fejeztük be. A tanulók így kellően ráhangolódhattak az esti előadásra.
Elmondtuk azt is a tanulóknak, hogy ne csak ezen az egy napon érezzék azt, hogy boldogok, csak azért,mert a boldogság világnapját ünnepeljük. Legyenek képesek szinte minden nap megélni a boldogság különböző pillanatait, az élet szépségeit, apró örömeit és valójában mindent, ami történik velük.
Kollégiumunk mentális környezetjavítása a cél, amihez egyre közelebb kerülünk, hisz a boldogságprogram feladataival rendszeresen foglalkozunk.

Ászári Jászai Mari Általános Iskola Gárdonyi Géza Általános Iskolája
A Boldogság Programban MosolyMatyik csapatommal második, KacajKlub csapatommal első évben veszünk részt, a pályázaton (mivel általában úgyis EGY-ütt vagyunk), itt is együtt indultunk. Nagyon szép pillanatok kötődnek a videó készítéséhez, tudnotok kell, hogy ez vagy a 100. verzió, ami készült, de a szívemnek mind olyan kedves. Egy hete szinte teljesen elment a hangom, a gyerekek körben ültek körülöttem, én némán énekeltem, ők egyre hangosabban, és hangosabban, nekem folyt a könnyem, és megosztottam velük, hogy ha nyerünk, ha nem nyerünk, nekem az a legfontosabb, hogy ilyen gyerekeket taníthatok. Számomra ők a boldogság. 🙂 Fogadjátok őket szeretettel! Hálásan köszönjük videónk megtekintését mindenkinek!
Kicsit megcsúszva teszem fel az elmúlt hónapban elkészült feladatot. Két csapatom együtt készült fel a pályázatra, hallgassátok őket szeretettel! 🙂