A boldogság az apró dolgokban keresendő! Nem kell túl nagy elvárásokat támasztani, csak megélni minden pillanatot és megcsípni minden helyzetben a szépséget, a pozitívumokat. Ez vezet a boldogság állapotához.


Kölcsey Ferenc Főgimnázium Szatmárnémeti
A boldogság az apró dolgokban keresendő! Nem kell túl nagy elvárásokat támasztani, csak megélni minden pillanatot és megcsípni minden helyzetben a szépséget, a pozitívumokat. Ez vezet a boldogság állapotához.


Hernád Óvoda és Egységes Óvoda - Bölcsőde
A boldogság program utolsó óráján a boldogság lépcső segítségével idéztük fel az elmúlt hónapok feladatait. Aki szerette volna az elmondhatta, hogy melyik tetszett neki a legjobban, mit tanult az eltelt kilenc hónap alatt. Az egyes hónapok jelképei segítették a gyerekeket az emlékezésben. A boldogság foglalkozások egész évben jó hangulatban teltek, nagyon tetszettek a gyerekeknek, sok fontos és hasznos tulajdonsággal lettek gazdagabbak. Az utolsó foglalkozással beléptünk a boldog óvodába. Nagyon örülünk, hogy részt vehetünk ebben a nagyon fontos programban.


Fekete István- Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium
A gyerekek egy része a családban látja a fenntartható boldogságot. Mások sporttevékenységükben. megint mások a társakkal átélt élményekben, kirándulásokban.

Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
A tanév utolsó boldogságóráján felidéztük legkedvesebb témáinkat. Elkészítettük a tesztet, s örömömre meglepően magas pontszámok születtek. Mi végig „boldogságoztuk” a tanévet, s nemcsak a kijelölt órákon, hanem minden napon. Belefűztük, beleépítettük a napi életünkbe a különböző technikákat. Nagyon sok hozadéka volt a programnak. Alig várjuk a következő évet, hogy folytathassuk. S pozitívumként említeném, hogy az iskola további hat osztályközössége kíván a programhoz kapcsolódni, mert ez nemcsak a mi boldogságunk volt, hanem aki hozzánk látogatott, őt is „megfertőztük” vele. Nagyon szép és BOLDOG nyarat kívánunk mindenkinek: Zsizsgő 3b

Biharkeresztesi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde Bojti Tagóvoda
Utolsó havi témánk a Fenntartható Boldogság volt. A hét elején megismerkedtek a gyerekek „Bezzeg Andrea: Boldog erdő – Kerek erdő” című meséjével. A mese tartalmának megbeszélése során felelevenítettük a 10 hónap Boldogságóráin feldolgozásra kerülő témákat, azt hogy Kerekerdő mely részén élnének szívesen, azt, hogy Ők melyik színű gyöngyöt választották volna. A beszélgetés után pedig hangulati lezárásként elkészíthették saját „Boldogságkereküket”. A hét második felében tartott foglalkozáson a gyerekek a csoport tagjaiból alkotott „Szeretetfolyosón” mentek keresztül, ahol sok-sok kedves dolgot, tulajdonságot hallhattak magukról, mondhattak egymásról. Biztonságérzetük bizonyítéka, hogy minden gyermek képes volt csukott szemmel végigmenni e „képzeletbeli folyosón”. Ezután mindenki kapott egy falevelet, melyre rárajzolhatta azt, ami a saját boldogságáról szól.(pl. „Nekem Te vagy a Boldogságom Böbe néni”; „Ha rajzolhatok, boldog vagyok; „Ha anyáék fagyizni visznek, akkor boldog vagyok”, stb.) A gyerekek által megrajzolt és kiszínezett falevelekből elkészítettük aztán csoportunk „Boldogságfáját”. A zárókörben pedig arról beszélgettünk, hogy kinek mi tetszett legjobban, a Boldogságórákban, a témák feldolgozása során. A gyerekek szépen összefoglalták a Boldogságórák lényegét, s pozitív tapasztalatokkal gazdagodtak elmondásaik szerint. (pl. „Szerettem a meséket; „Azt szerettem, hogy sokat beszélgettünk a szeretetről, barátságról; „hogy zenét hallgattunk, táncoltunk, mozogtunk stb.). Úgy érezzük, hogy sikeresen zártuk ezt a tíz hónapot, s mind gyerekek, mind felnőttek egyaránt jól éreztük magunkat Boldogságórák alatt.

Biharkeresztesi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde Nagykereki Tagóvoda
A Boldogságóra program utolsó hónap témája összefoglalója volt az eddigi boldogságóráknak. Örömmel tapasztaltuk, hogy a felajánlott játék tevékenységek során a gyerekek felhasználták az előző boldogság órán elhangzott, átélt elemeket. A Szeretetfolyosón áthaladva mindenki hallhatott magáról kedves tulajdonságot. A Boldogságfa levelére a saját boldogságukról rajzolt mindenki. Végezetül elmondták, kinek mi tetszett legjobban a foglalkozásokon A gyerekek szókincse, kifejezőkészsége gazdagodott és a mindennapi viselkedésben társakhoz, felnőttekhez való kapcsolatban megjelentek azok az pozitív tulajdonságok, erkölcsi értékek, melyeket a boldogságórákon együtt alkalmaztunk. Köszönjük.

Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola
A tanév utolsó boldogságóráján a III.A-s csoporttal átismételtük, hogy milyen témákkal foglalkoztunk, majd párokban vagy kiscsoportokban plakátokat készítettek (rajzoltak) arról, hogy mit jelent számukra a boldogság.
Debreceni Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola
A Bogáncs jutott eszébe a gyerekeknek egyből.