Az utolsó boldogságórán felelevenítettük az a tanév során beszélt témákat. A végén egy pillangóban ( hiszen pillangó csoport vagyunk ) feltettük az évközi munkáinkat- kiállítás címen.


Az utolsó boldogságórán felelevenítettük az a tanév során beszélt témákat. A végén egy pillangóban ( hiszen pillangó csoport vagyunk ) feltettük az évközi munkáinkat- kiállítás címen.

Pesterzsébeti Gyermekmosoly Óvoda
Idei utolsó boldogságóránkat óvodánkon kívül, egy kis kirándulás keretében tartottuk. A közös séta, madárles, az erdő hangjainak figyelése, illatának szimatolása, ismerős fák keresése mind hozzájárult a boldog délelőtthöz. Az erdő nyugalma, az együttlét a barátokkal és az erdei sétát követő piknik és mozgás, játék a Bringavárosban igazi mosolyt csalt ficánkásaink arcára. Felelevenítettük, hogy miről beszélgettünk a boldogságórák alkalmával. A gyerekek megfogalmazták gondolataikat, hogy most miért lehetünk hálásak, minek örülhetünk, miért jó együtt lenni. Közeli célként elhatározták, hogy anyával és apával is eljövünk ide! Örömünkre sokan meg is valósították a kitűzött célt!!!!!

Biharkeresztesi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde Bojti Tagóvoda
Utolsó havi témánk a Fenntartható Boldogság volt. Mely most szorosan kapcsolódott az óvodánkból elballagó gyerekek búcsúztatásához. A beszélgető körben beszélgettünk arról, hogy ki mit szeretett az óvodában, a baráti kapcsolatokról, arról, hogy mit tanultak meg az óvodában és visznek magukkal az iskolába. Ezután felelevenítettük a gyerekekkel „Bezzeg Andrea: Boldog erdő – Kerek erdő” című meséjét. A mese tartalmának megbeszélése során felelevenítettük a 10 hónap Boldogságóráin feldolgozásra kerülő témákat, azt hogy Kerekerdő mely részén élnének szívesen, azt, hogy Ők melyik színű gyöngyöt választották volna. Beszélgettünk arról is, hogy kinek mi tetszett legjobban, a Boldogságórákban, a témák feldolgozása során. A gyerekek szépen összefoglalták a Boldogságórák lényegét, s pozitív tapasztalatokkal gazdagodtak elmondásaik szerint. (pl.„Szerettem a meséket; „Azt szerettem, hogy sokat beszélgettünk a szeretetről, barátságról; „hogy zenét hallgattunk, táncoltunk, mozogtunk stb.). És hogy a ballagó gyerekek is magukkal vihessék mindazt a szépet, és jót, amit az óvodában, többek között a Boldogságórák által is kaptak, hangulati lezárásként Kedveskönyvet készítettünk minden búcsúzó gyerekeknek. Úgy érezzük, hogy sikeresen zártuk ezt a tíz hónapot, s mind gyerekek, mind felnőttek egyaránt jól éreztük magunkat a Boldogságórák alatt.

MESEHÁZ ÓVODA KEREKERDŐ TAGOVODA
Mit engedhetünk meg magunknak? Azt, hogy boldogok legyünk, jól érezzük magunkat. Legyen mindennapjainkban öröm, élvezet, megelégedettség, nyugalom, kíváncsiság, érdeklődés, élénkség, lelkesedés, izgalom, büszkeség, humor és energia. Sok pozitív érzelmet éltünk át és egy életre szóló útmutatást kaptunk. Ezek fognak boldoggá tenni minket. A társaság, a barátok segítése, együttes élmény, a vigasztalgatás, olyan viselkedésbeli változást eredményez, amit mindenki észrevesz, és mindennapjainkban segítenek előrébb jutni. Szokássá válik a jó példa, hisz naponta gyakorlunk, ismétlünk, és ezáltal a boldogságszintünk növekedik, egyre csak növekedik. A nyomasztó veszélyérzet, görcsös megfelelni akarás céljaink útjában állnak. Nagyon szerettük a Szeretetfolyosó játékot, a Bízz bennem! és az Öleléslánc játékot. A Boldog erdő, kerekerdő mese példaértékű élményt adott. Minden megtalálható benne, amit egész évben tanultunk. A családdal kirándulni voltunk Tokajban, ami örök élményt adott mindenkinek, és a mozogni jó alapelvünk ott aztán beteljesedett. A varázsszavak okozták a legmélyebb érzést és élményt, amit Kowalskytól átdolgoztunk, hangszerekkel kísértünk: sajnálom, bocsáss meg, köszönöm és szeretlek. Elmondhatom, hogy ezek a szavak beépültek mindennapjainkba örökkön örökké!

Fazekas József Általános Iskola
1.Órakezdő relaxáció
Az órát a „nagyoktól” (10-14 éves korosztály) tanult „Napra forgó a napraforgó” relaxációs gyakorlattal kezdtük. Beszélgettünk a nyári napraforgótáblák szépségéről, a napraforgó virágról, ami mindig megkeresi a fényt. Példaként állítottuk magunk elé, hogy mi is mindig forduljunk a szép dolgok felé, keressük meg a boldogságot a környezetünkben.
2.Téma bevezetése
– emlékidézés
Állj oda a tanteremben, ahol a tanév során egy emlékezetes esemény ért! Mesélj erről az emlékről!
– színezés
„Ügyes vagyok, okos vagyok,
mindig magabiztos vagyok,
mindig minden helyzetben
a legjobbra számítok.”
Megtanultuk a verset, majd játszottunk a versikével: csak a lányok mondják, csak a fiúk, oszloponként, barátok, stb.
3.Téma feldolgozása
– játék a betűkkel
A gyerekek épp a napokban végeztek a nagybetűs ábécével, a betűrendbe sorolás az aktuális tananyag, magyar órán sokat foglalkoznak az ábécé betűivel, így a boldogságórát a tananyagba is könnyen beillesztettük.
Boldog ábécé:
Az ábécé minden betűjéhez pozitív fogalmakat csatoltunk.
BOLDOGSÁG szó:
A jól ismert hívóképeket feltettük a táblára, a boldogság szó minden betűjéhez szavakat gyűjtöttünk: Mi tesz téged boldoggá?
– zenés témafeldolgozás
Bagdi Bella Jobb veled a világ című dalát megtanultuk, többször elénekeltük, táncoltunk, ritmushangszerekkel kísértük.
– tabló készítése
Az óra bevezető részében elkészített színezőket körbevágtuk, majd készítettünk egy hatalmas B betűt, ami a boldogságot jelképezte, erre ragasztottuk a színezőket és a pozitív versikét.
4.Zárókör, a téma lezárása
Óra végén beszélgetőkörben mindenki elmondhatta, hogy mi tetszett neki a tanév során megtartott boldogságórákon, majd két elkezdett mondatot is befejezhettek: Boldog vagyok, mert… és Emlékezni fogok rád, mert…

Avastetői Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Boldogságóra beszámoló
Helyszín: Avastetői Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Miskolc
Csoportvezető: Farkas Erika
Kiválasztás:
Az osztály kiválasztása a foglalkozásra az iskola részéről azzal a nem titkolt szándékkal történt, hogy ezek a foglalkozások segítenek megoldani az osztályban tapasztalható magatartási nehézségeket is, ami egyrészt életkori sajátosságaikból, másrészt a gyerekek családjának szocio-kulturális helyzetéből adódtak. A kiválasztott osztály 6.-ik évfolyamos, összetétel alapján: 13 fiú és 10 lány.
Előzmények:
Év elején amikor felvettem a kapcsolatot az iskolával, az igazgatóhelyettessel és az osztályfőnökkel, azt beszéltük meg, hogy a tematikus órák előtt tartok egy bevezető órát, ahol megismerkedem a gyerekekkel és elmondom nekik mire számíthatnak a következő hónapokban, illetve milyen keretek között fogunk találkozni. Az osztályfőnök kérdésére, hogy szeretném- e ha ő is jelen lenne a foglalkozáson, azt válaszoltam, hogy nagyon örülnék, ha ő is részt venne a foglalkozásokon, egyrészt, mert segíthet a gyerekekkel a kapcsolatfelvételben és kapcsolattartásban, másrészt egyéni fogékonyságtól függően a feldolgozott témát beépítheti a gyerekek mindennapjaiba. Nekem nagyon sokat segített a jelenléte, oldotta a kezdeti ellenállást, segített a szülőknek kiadott feladatokban, segített megismerkedni és jobb kapcsolatot kiépíteni gyerekekkel.
Boldogságórák:
A témaköröket havonta egy alkalommal, osztályfőnöki órán, a könyv által javasolt sorrendben dolgoztuk fel, sokat segített, hogy az egyes témakörök szervesen kapcsolódtak az aktuális hónapokhoz./szeptember hála, december jó cselekedete, január célok kijelölése/
Az egyes témakörökre eltérően reagált az osztály, nagyon nehéz témának bizonyult a célok elérése és a megbocsátás gyakorlása. Úgy érzem, a tapasztalatok alapján ebben az életkorban nehezen fogalmazzák meg a vágyaikat, céljaikat, s nemcsak a hosszú távú, de a rövidtávú célok megfogalmazása is nehezen ment. A megbocsátás gyakorlása során nehezen értették meg a feladatot, többen megragadtak a sérelmek hangsúlyozásánál. Minden témánál segített a feldolgozásban, ha az általánosból haladtunk az egyéni felé és az elsajátítandó fogalmakat a mindennapi gyakorlatra is lefordítottam, ilyenkor szívesen megfogalmazták a véleményeiket is.
Könnyebb témának bizonyult a hála gyakorlása, a társas kapcsolatok, a jó cselekedetek, a megküzdési stratégiák és az apró örömök témája. Sokat segített, ha kiscsoportban kezdtük a munkát, hagytam időt a téma megvitatására szűk körben, majd a csoportok megosztották egymással észrevételeiket.
Tapasztalatok.
Az év során nagyon sokat változott az osztály hozzáállása az órákhoz. A kezdeti ellenállás és bizalmatlanság eltűnt, ahogy egyre jobban megismertek. Az elfogadásban nagyon sokat segített az osztályfőnök, aki nemcsak részt vett az órán, de a közösségben tartotta a témát a következő találkozásunkig, sőt segített előkészíteni a feladatokat a következő foglalkozásokra./pl. szülőkkel való kapcsolattartásban./ Nagyon jó érzés volt, amikor megkértek, hogy nézzem meg a farsangi műsorukat. A visszajelzések alapján az osztály magatartása is változott a tanítási órákon, de ennek ellenére előfordultak 1-2 tanulónál nevelési problémák. Nekem nagyon szívemhez nőtt az osztály, mindig nagyon vártam a találkozásokat, kíváncsian arra, hogy reagálnak az adott témára. Sokat tanultam tőlük, szinte minden órán tudtak meglepetést okozni azzal, mennyire más szempontból képesek egy adott témát megközelíteni. Bízom abban, hogy a közvetlen hatáson túl, a későbbiekben a boldogságórán tanultak segíteni fogják őket abban, hogy önmagukkal, a környezetükkel és a világgal harmonikusabb kapcsolatba kerüljenek.


Pálmonostorai Gárdonyi Géza Általános Iskola
Faliújság készítése az egész osztállyal (csoportmunka).
