A tevèkenysègeket relaxàciós gyakorlattal kezdtük, ahogyan mindig is. „Napra forgó a napraforgó” gyakorlattal. Tèri tàjèkozódó kèpessègük, testèmàjuk, együttmûködô kèpessègük fejlôdhetett. Közösen memorizàltuk Bagdi Bella: Jobb veled a vilàg címû dalàt, melyre együtt tancoktunk vidàman. Megalkottuk sajàt „szeretetfolyosónkat” melyen àthaladhattak csukott szemmel teljes biztonsàgban. Megismerkedtünk a boldogsàgfûzèrrel. Egymàs felè szeretetünket kinyilvànítottuk. Boldog Macinkat ès a boldogsàgban úszó halakat „megrajzoltuk” . A tevèkenysègsorozatot közös èneklèssel zàrtuk.
Fenntartható boldogság
A tanév utolsó hónapjában a fenntartható boldogság témát dolgoztuk fel tanítványaimmal. Felelevenítettük a tanév során feldolgozott témákat, beszélgettünk az egész nevelési évben megélt boldogságórákról, felidéztük, hogy milyen játékokat játszottunk ennek keretében. Mindenki elmondhatta, hogy neki melyik játék, feladat volt a legkedvesebb. A témát többféle feladattal dolgoztuk fel. Készítettünk papírhengerekből boldogság ötlettárat, a papírlapokra mindenki ráírta, hogy melyik volt a kedvenc játéka, majd minden nap eljátszottunk egyet. Közösen elkészítettük a szeretetbefőttünket. Mindenki ráírta a szívecskéjére, hogy mit kíván a szeretteinek, barátainak, társainak a nyárra. Relaxációs gyakorlatokat végeztünk. A csodapalota című mese meghallgatása után az egyes témakörökhöz, szobákhoz kapcsolódó játékokat eljátszottuk, közben felelevenítettük a régebbi feladatokat is. Megnéztük a tanév során készült fotókat és szinte mindenkinek volt egy-egy emléke, amit elmesélt. Meghallgattuk a hónap dalát, ami tetszett a gyerekeknek, és elénekeltük kedvenc Bagdi Bella dalunkat. Júniusban is nagyon sok alkalom nyílt, amikor örömteli perceket élhettünk meg együtt az osztállyal. Az együtt átélt örömök tovább mélyítették csoportunk közösségét.
Felmérést végeztünk, amelyben a gyerekek megnevezhették legkedveltebb tevékenységeiket, amelyeket a boldogságórák során végeztek. Egyértelműen a rendszeresen alkalmazott beszélgetőkör emelkedik ki a többi tevékenység közül.
A tanév utolsó hónapjában A fenntartható boldogság témája keretbe foglalja az egész éves személyiségfejlesztést. A korábbi hónapok boldogságokozó technikái ezzel teljesednek ki ennél a témakörnél sajátos módon választottam meg a feladatokat. Kikértem a gyerekek véleményét, ötleteltünk, kerestük az érzelmeiket leginkább kifejező feladatokat. Igy aztán készítettünk bölcsbaglyos boldogság üvegeket, vakációtervet megörökítő plakátot és névvel és tulajdonságokkal ellátott szívecskéket. A gyerekek nagyon lelkesen dolgozta. gyűjtötték a pozitív tulajdonságokat, tervezgették az egész osztály vakációs vágyait bemutató plakátot és töltögették a boldogság üvegeket. Sokat változtak a 10 hónap alatt. Megértőbbek, elfogadóbbak, érzékenyebbek lettek egymás iránt. Köszönjük a számos lehetőséget! Találkozunk szeptemberben!
Fábiánsebestyéni Arany János Általános Iskola és AMI
Az utolsó napokban már több időnk volt játszani. A csodapalota című mese meghallgatása után az egyes témakörökhöz, szobákhoz kapcsolódó játékokat eljátszottuk, közben felelevenítettük a régebbieket is. Szinte mindegyikhez volt valakinek egy-egy emléke is, amit most elmesélt. Úgy döntöttek, hogy ne csak egy, hanem két játékot is tegyünk az ötlettárba . A legnagyobb sikere az Adok neked egy …. játéknak volt.
Nemcsak a gyerekek búcsúztak az idei boldogságóráktól, hanem én is. Szeptembertől nyugdíjas leszek. Nagyon sok olyan boldog gyermekarcot kívánok az egész csapatnak, amilyeneket én láttam! Továbbra is ilyen szuper kreatív ötleteket a témakörök feldolgozásához! Nagyon szépen köszönjük, hogy boldogabbá tették napjainkat!
A hónap témáját, a fenntartható boldogságot beszélgető körrel indítottam. Beszélgettünk az egész nevelési évben megélt boldogságórákról, felidéztük, hogy milyen játékokat játszottunk ennek keretében. Mindenki elmondhatta, hogy neki melyik játék, feladat volt a kedves számára. A témát többféle feladattal dolgoztuk fel. Az egyik a fonalszív volt. Minden gyereknek tetszett ez a technika, szívesen készítették, közben örömmel mondták, hogy ezt otthon odaadják anyának. Majd ráhangoló feladatként elénekeltük és eljátszottuk a Dombon törik a diót c. énekes játékot, ezt követően pedig a Mese-játék c. feladatot valósítottuk meg. A gyerekek figyelmesen hallgatták végig a mesét, ügyesen mondókáztak, énekeltek közben. A végén a kérdéseimet feltettem nekik, amelyre ügyesen, odafigyelve tudtak válaszolni. A boldogságóra zárásaként meghallgattuk a hónap dalát, ami tetszett a gyerekeknek.
Meixner Ildikó EGYMI Mohács Oldi Tagintézmény
A tizedik hónapban a témákat sorba vettük, megnéztük a készült képeket róla. Mindenki elmondhatta, hogy melyik volt az az óra, foglalkozás, ami a leginkább tetszett, megfogta. Eltérő válaszok születtek, több téma is kedvencnek felvetődött. A foglakozást a szabadban, az iskola udvarán, hűs fák alatt henteregve tartottuk meg.
Az idei tanévet az osztályajtónk nyári díszítésének elkészítésével, zenehallgatással, természetesen Bagdy Bella gyönyörű dalaival zártuk.
Közösen felelevenítettük a feldolgozott témákat, majd elkészítettük a szeretetbefőttünket! Mindenki ráírta a szívecskéjére, hogy mit kíván a szeretteinek, barátainak és kellemes nyári szünetet kívántunk egymásnak!
Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
A tanév utolsó boldogságóráján a gyerekekkel közösen összeszedtük, azokat a trükköket, technikákat, amelyek segíthetnek nekik, hogy boldogabbnak érezzék magukat a mindennapokban. Ezek a trükkök a boldogságóráink egész éves témái voltak, illetve a gyerekek megosztottak egymással, olyan trükköket is, amik segítenek nekik, hogy jobb kedvük legyen egy nehezebb napon, bár nem volt a „tananyag” része. Az óra alkotás részében a gyerekek körbe rajzolták és feldíszítették a kezüket. Az ujjaikba pedig beleírták, azokat a trükköket, amik segítenek nekik, hogy jobb kedvük legyen egy szomorúbb napon.
Erzsébethelyi Általános Iskola
Ebben a hónapban megbeszéltük kedvenc témáinkat, és azt, hogy miért fontos. Utána mindenki készített egy szívecskét, amelyre ráírta, hogy mit kíván a nyárra a többieknek. Csupa kedves üzenettel lett tele a befőttes üveg. Csodálatos nyarat kívánunk!