A júniusi hónap témáját – „A fenntartható boldogság” – dolgoztuk fel az 1. osztályos tanulókkal. A tevékenységek megkezdése előtt beszélgettünk az érzelmekről, az együttműködésről, a társas kapcsolatokról, társas támogatásról és a szokássá válásról.
A programban leírt feladatok közül az alábbiakat választottam:
1. Boldogság ötlettár
A feladathoz három tanuló elkészítette a papírhengereket. Színes papírral díszítették és felragasztották egy kartonra. Ezt követően mindenki kapott egy papírlapot, amire felírta kedvenc játékát. Ezeket a cetliket beledobták az elkészítettet hengerekbe. Változatos játékokat írtak fel, így bőven tudtunk válogatni belőle. A tanév utolsó napjáig 4 cetlit húztak ki és játszottuk el a rajta szereplő játékokat közösen.
A feladatot a tanulók ügyesen elvégezték. Mindennap várták, hogy mikor húzzuk ki a következő játékot.
2. Boldogságbefőtt nyárra
A feladat elvégzése előtt visszaemlékeztünk az iskolakezdésre, felidéztük a közösen eltöltött pillanatokat.
Minden tanuló kapott egy szívet, amit először körül nyírtak a vonal mentén. Ezt követően mindenki ráírt egy számára kellemes pillanatot, ami a tanév során történt vele.
Ezeket beletették egy befőttesüvegbe. Ezt már előre elkészítettem nekik.
A tanulók örömmel gondoltak vissza a kellemes pillanatokra. Nagyon sok emléket idéztek fel.
3. Relaxáció
A feladatokat egy lazító gyakorlattal zártuk. A kezüket ökölbe szorítva a padra tették. Először én mondtam a „megmutatom” , „nem mutatom” kifejezéseket. Utána pedig ők is mondhattak társaiknak. A feladatot többször megismételtük.
4. Játékok, gyakorlatok
Néhány játékot is eljátszottunk közösen a gyűjteményben felsoroltak közül.
Az első játékunk „Hála: Kapd el a cipót!” volt. A tanulók nagyon szeretik a mozgásos feladatokat, így ez a játék mindenkinek tetszett. Többször eljátszottuk.
A második játékunk a „Gólya viszi a fiát” volt. Ez a játék is nagyon tetszett a gyerekeknek. Nagyon jó gyakorlat volt a bizalom erősítésére is.
Összegzés:
Zárásként meghallgattuk a hónap dalát. A tanulók a foglalkozás során végig motiváltak voltak. Szívesen végezték el a feladatokat, mindenki részt vett benne. Az óra jó hangulatban telt. Ügyesen dolgoztak együtt.
Fenntartható boldogság
Zempléni Árpád Általános Iskola és AMI

A gyerekekkel közösen tartósítottuk a legemlékezetesebb pillanatainkat. A feladat nagyon jó lehetőség volt a tanév zárásához.
Ezzel az utolsó témakörrel két alkalommal is tudtunk foglalkozni. Beszélgettünk arról, hogy a hónapok során mi volt az, amit a legérdekesebbnek találtak, ami megszólította őket.
Utána sz önértékeléssel kapcsolatos feladatlapot osztottam ki nekik, hogy készítsék el az önértékelésük címerét. Volt aki nem igazán vette komolyan, de a többség megcsinálta és arra biztattam őket, tegyék el és nézzük majd meg egy év múlva.
Az óra végén pedig zenét hallgattunk, olyan számokat hozva, amik valamiképp biztatóak, ösztönzőek.
Jó volt ezzel a kis csapattal együtt dolgozni.
Egész éves munkánk eredményének érezzük, ha a mindennapi életünkben visszaköszönnek a Boldogovi témái, beszélgetéseink.
Ennek szép példája a mai építkezésük: szív alakú Szeretetházat építettek, ahol együtt játszottak. Eleinte néhányan, majd egyre többen csatlakoztak.
Búcsúzunk…(Csak a tanulók….)
Csodálatos élményekkel gazdagodtunk….
Összetartoztunk…
Alkottunk….
Nevettünk….
Szerettünk….
Néha sírtunk…..
Abban biztos vagyok, hogy ez a program annyira összehozott minket, hogy a búcsú napja emlékezetes marad mindenki számára.
A Konyári Óvoda Katica csoportjában járó gyerekek gipszből szívecskéket készítettek a boldogságórán. Nagyon élvezték, ahogyan a gipszet és a vizet összekevertük, majd rácsodálkoztak amikor megkötött a gipsz. Csillámporral díszítettük a megfestett szíveket és ezzel felmértük a csoport társas kapcsolatát. Ki kinek, kiknek adna szívecskét, ki a barátja. Erről szociometriát készítettünk és megcsináltuk a csoport szocihálóját. A fenntarthatóság szemléltetéséért végignéztük a nevelési évben tartott boldogságórákat, fotókat, plakátokat, elkészített munkákat.
A nagycsoportnak vége, leballagtunk, szeptembertől iskolások leszünk!
A ballagás után gyermeknapot is tartottunk, kirándultunk, ahol nagyon jól éreztük magunkat.
A tíz hónapot végigcsináltuk és feljutottunk a tizedik lépcsőfokra. Sok minden történt velünk ez idő alatt, de mindenképpen érettebbek, nyitottabbak, bátrabbak, boldogabbak lettünk. A gyerekek és én is örömmel vártuk mindig a következő „Boldogságórákat”! Tudom a szülőktől, nagyszülőktől, hogy a gyermekek otthon is továbbadták az óvodában tanultakat. Jó szívvel hallgatták a történeteket, amiket a gyermekek, unokák elmeséltek. Bagdi Bella zenéi kedveltek lettek a csoport életében.
Köszönjük, hogy ezzel a programmal boldogságot hoztatok nekünk!
Én mindenképpen folytatom a leendő csoportomban is a Boldogságórákat, mert megtapasztaltam a jótékony hatásukat.
Köszönünk szépen mindent és szép nyarat kívánunk mindenkinek!
A Zsadányi Tündérkert óvoda Gomba csoportja
A gyerekek közül mindenki elkészítette a saját szívecskéjét. Van aki kettőt is készített.:))