
Testmozgás


Kerekerdő óvoda Bóbita tagóvodája
Az egészséges életmód fontos része a testedzés. Nem szeretjük a versenyt, mindenki magához képest, egyéni fejlettségének megfelelően kapcsolódik be ezekbe a tevékenységekbe. Igyekszünk mindig játékos formákat kitalálni, játszani, játszani, így segíteni a motiváltságot.
A nagycsoportosaink nagyon várják az első osztályosok lehessenek. Már év elején jöttek az iskolák, különböző a tagozataik, bemutatkozni.
Így találkoztunk a birkózással is. Az egyik kisfiút kis is választották, elhívták edzésre. Megtörtént a varázslat: Aki addig nem igazán szeretett mozogni, ” beleszeretett” a birkózásba, nagyon lelkesen és kötelességtudóan jár azóta is , és bár a tagozatra nem vették fel, a lelkesedés nem hagyott alább.
A boldogságórát a „Lusta király” mesével kezdtük. Találtunk T. és Lustakirály között hasonlóságot amit maguk a gyerekek vettek észre, jómagam nem szándékoztam ilyen párhuzamot felállítani.
T. többször is kezdeményezett sportjátékot a délelőtti játékidőben. A nagyfiúk pedig ilyenkor mindig mentek, hogy tanulhassanak Tőle. Követték „utasításait”, gyakoroltak, figyeltek, segítették egymást.
Így született meg az ötlet egy konditerem berendezésére.
Többnapos játék kezdődött el ezzel. A gyerekek kialakítottak egy állandó helyet, ahol be is rendezték a fitnesz termet. Behoztak a sportszertárból különböző eszközöket. Mivel gyakran alkalmazunk kooperatív technikát, először terveztek, beosztották, ki miért felel, mit kell a megvalósításhoz. Elkészítették a táblákat, reklám táblákat, belépőjegyeket.
A lányok természetesen ritmikus sportgimnasztika klubbot alakítottak ki maguknak, ahol zenére tornáztak.
A fiúk fekvőtámasz versenyeket is rendeztek. Mindkét klubban elsősorban a játék, a jókedv, az egymás segítése volt a legfontosabb.
.Gyurátz F.Evangélikus Ált. Isk.
Itt a jó idő. Még annak is igénye van a mozgásra, aki a lustábbak táborába tartozik. A gyerekek bemutatták, , majd le is rajzolták, hogy mi a kedvenc sportjuk. 🙂
Az óra után az udvarra mentünk és egész délután futkároztak, fogócskáztak, labdáztak, ugróiskoláztak, kúsztak, másztak. Lelkesek voltak és boldogok, míg a szülők meg nem látták a koszos ruhájukat.
A bejegyzés rejtett reklámot tartalmazhat. Köszönjük Ariel!
Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és AMI
Kedves Zoli!
Megkaptam szeretettel, aggodalommal teli hangvételű leveled.
Szerencsére minden rendben van velem, meggyógyultam.
Családom tagjai is nagyon aggódtak/nak értem, ezért fontosnak tartjuk a teljes életmódváltást.
Változtattunk az étkezési szokásainkon. Teljes egészében mellőzzük a cukrot és a fehér lisztet. Sok zöldséget, gyümölcsöt eszünk, lehetőleg nyersen.
Nagyon sokat sportolunk, mozgunk, kirándulunk. Hetente kétszer megy a család együtt bicajozni a közeli tóhoz. Minden hétvégén kirándulást szervezünk, ahol sokat tartózkodunk a szabadban, friss levegőn, sokat sétálunk, jókat beszélgetünk.
Amennyire lehet, igyekszünk stressz mentes életet élni, sok jó élményt szerezni, pozitív megerősítést adni és kapni.
Az eltelt néhány hétben nagyon sok változás állt be az életemben, sokkal jobb kedvű vagyok, energiám is több lett, a súlyom is csökkent!
S ez még csak a kezdet!
Ez a pozitív változás megerősít abban, hogy ez az egyetlen járható út az egészség megőrzése, megtartása érdekében!
Kívánom Neked, hogy – mielőtt bármi betegség érne,- térj át e is erre az életmódra családoddal együtt!
Mit szólnátok hozzá, ha a hétvégén együtt túráznánk?
Várom igenlő válaszod!
Üdvözlettel: Zsolt