Fekete István-Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium

Az egészséges életmód alakítása egyik fő feladatunk az óvodában, erre nagy hangsúlyt fektettünk egész évben. Végre megérkezett a várva várt jó idő, igyekszünk minél többet kint tartózkodni a friss levegőn. Ebben az évben Anyák napja alkalmából egy egész délelőttöt együtt tölthettek az anyukák és gyermekek. Mozgásos feladatokat végeztek a gyermekekkel közösen, majd gyümölcsöket fogyasztottak és közös tánccal fejeződött be a délelőtt. A óvodások felvonultak a csoportszobába és meghitt hangulatban, dallal, versel, tánccal és saját készítésű ajándékkal köszöntötték az anyukákat. Buszos kirándulás keretében néztük meg a községünk szélén lévő eper ültetvényt, ahol megkóstolták a frissen szedett édes epret is. A hónap dalára több alkalommal mozogtunk, az év közben a Boldogságórák keretében tanult verset és dalt is bemutattuk az évzáró ünnepségünkön.
Százhalombattai Eötvös Loránd Általános Iskola
A tanulók behozták a sportban megérdemelt érmeiket, okleveleiket, felelevenítették a verseny pillanatait, nehézségeit,örömeit. Az osztályunk iskolai versenyen közösen elért sportsikereit is újraéltük. Nagyon jól éreztük magunkat.
2018. májusi foglalkozás
A gyerekek rendszeres testmozgására nagy hangsúlyt fektetünk óvodánkban.
A hétköznapokban a mindennapos testneveléssel indítjuk a napot. heti rendszerességgel OVI-TORNA biztosítja örökmozgó gyerekeink alapos megmozgatását.
Az írás-mozgás koordináció fejlesztésében egy mozgásterapeuta segítségét kértük a 2017-18-as nevelési évben. Tudásával havi rendszerességgel segítette a gyerekeknek és a szülőknek a mozgásgyakorlatok elsajátítását. ( Kulcsár Mihályné-féle terápia)
A fiúk és lányok heti rendszerességgel járnak focira ( Bozsik-program). Tornatermünk korszerűen felszerelt, így rossz idő esetén is bármikor tudunk tornázni.
Májusi témánk feldolgozása nem okozott nagy újdonságot, hiszen a mindennapi életünk része.
Tornagyakorlatokat a csoportszobában, az udvaron és a tornateremben is végeztünk. Örökmozgó gyermekeink minden pillanatát élvezték. Természetesen ebben a hónapban sem maradt el a relaxáció, a közös éneklés, a Lusta király című mese meghallgatása és megbeszélése, valamint a munkafüzet feladatai sem.
Izgatottan várjuk a belépést a Boldogság Várába, hiszen már csak 1 lépcsőfok választ el tőle.