Januári Egészséghéten új helyszínt találtunk az egészségmegőrző mozgáshoz. Felfedeztünk egy remek helyet, ahol sótéglával borított falak között ismerkedtünk új mozgásformával: légutakat tisztító mély légző gyakorlatokat, relaxáló gyakorlatokat, lassú sétáló és mászó gyakorlatokat végzünk ott. Azóta minden héten egyszer itt zajlik a mozgásos tevékenysége a csoportnak, miközben kellemes sós levegőt lélegzünk be. Ezzel nemcsak megelőzzük a légúti betegségeket, hanem újfajta mozgásokat tanulunk testünk alapos átmozgatására. Végül mindig egy tanulságos mesével fejezzük be a foglalkozást.
Testmozgás

Pesterzsébeti Gyermekmosoly Óvoda
A témakör feldolgozását hagyományos Egészséghetünk keretében valósítottuk meg. Ezúttal a testi egészség mellett a lelki egészségre is hangsúlyt fektettünk. A megfelelő mennyiségű és minőségű mozgás lehetőségeinek biztosításával a lelki egyensúly fenntartása is könnyebben lehetséges.
A mozgásra mindig örömmel rábírhatóak a gyerekek, így különösebb motivációra nem is volt szükség. A mozgás helyszíne ez úttal a csoportszoba volt. Változatos, játékos, utánzó módon valósultak meg a gyakorlatok. Ezek sorát színesítette az egyik gyermek által behozott jóga gyakorlatokat ismertető, játékos mozgásra ösztönző társasjáték. Ki tudja leutánozni a képen látható jóga gyakorlatot?
Az egészséghét egy másik napján, a lelki egészségünk egyensúlyának fenntartását célzó játékos gyakorlatok segítettek minket, egy gyermekpszichológus édesanya irányításával.
Dombóvári József Attila Általános Iskola
A gyerekek rajzolnak egy nekik tetsző boltot.A polcokat csupa olyasmivel töltik fel, ami egészséges és ők szeretik. Ismertetik.

Porcsalmai Mesekert Óvoda és Mini B
Boldogságóra vázlat
A foglalkozás helye: Porcsalmai Mesekert Óvoda és Mini Bölcsőde
A foglalkoztatott korcsoport: vegyes életszervezésű
A foglalkozást vezeti: Nagyné Osváth Anikó
Foglalkozás témája: Testmozgás
A foglalkozás célja: A mozgásszegény életmód javítása rendszeres testmozgással
Foglalkozás feladatai: Játékos mozgás közben egészséges önbizalom, akarat fejlesztése, erősítése
Érdeklődés felkeltése
Pozitív energia sugárzása
Egészséges életmód szokásainak alakítása
1. Motiváció: Mondókázás- „Lassan forog a kerék…”
2. Mozgásalapú relaxációs gyakorlat: „Malomkörzés” (26)
Közben a mondókát mondjuk és cselekszünk.
3. Zenehallgatás-kezdő éneklés: Bagdi Bella: Jól érzem magam boogie című dala. (Különböző kreatív mozgások a dalhoz.)
4. Téma bevezetése: Mozgásos játék: „Kis batyumnak helyet kérek” (székfoglaló)
A meseerdőben lévő mesevárban lakik egy király. Szeretném, ha meglátogatnánk őt, mert valami baj van vele, hátha tudunk segíteni neki. Aki útnak indul, batyut kap. Mi van benne? (Alma)
5. Téma feldolgozása mesével: Bezzeg Andrea: A lusta király című mese meghallgatása
Kérdések a meséhez: Milyen a lusta ember? Mit jelent a lustaság? Milyen mozgást végzel szívesen? Hogyan vigyázzunk az egészségünkre? Sorolj fel egészséges dolgokat! (A gyerekek a gyümölcsöket említik.)
6. Feladat: Munkafüzet 66. oldal feladata: Melyik gyümölcsnek melyik lehet az árnyéka? Kösd össze!
Nevezzük meg a gyümölcsöket, soroljunk még fel néhányat.
7. Záró kör: Ismerkedés a testmozgás jelével, színezés
Közben előkerül egy pöttyös labda. Játék a labdával. Zeneszóra adogatjuk a labdát egymásnak, amikor elhalkul a zene, akinél a labda van, leguggol.
Versengések a labdával két csapatban.
Záró éneklés: Bagdi Bella: Ugrálj, ugrálj, fel, fel című dala. Mozgással kísérjük a dalt.

Nagykőrösi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
A téma bevezetését és lezárását szeretném megosztani
A témát úgy vezettük be, hogy egy kis ideig kipróbálta mindenki, hogy milyen lenne az élet, ha valamelyik testrésze sérült lenne. Hogyan tudnánk bizonyos dolgokat megoldani (pl.: nem működik az a kezem, amelyikkel a munkát végzem, hogyan tudok elmosogatni). S rövid gyakorlat, \\\”korlátozottság\\\” után megbeszéltük, hogy milyen most így a lelki állapotuk. Majd kimentünk az udvarra, és önfeledt futás, ugrálás stb. után megbeszéltük a tapasztalataikat.
A téma lezárásaként egy közös délutánt töltöttünk a szabadban, egy játszótéren, ahol csak a következő szabályokat kellett betartani (ezeket ők állították fel maguknak):
– Vigyázz magad és társait testi épségére!
– Érezd jól magad!
– Mozogj sokat!

Nagykőrösi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
A téma bevezetését és lezárását szeretném megosztani
A témát úgy vezettük be, hogy egy kis ideig kipróbálta mindenki, hogy milyen lenne az élet, ha valamelyik testrésze sérült lenne. Hogyan tudnánk bizonyos dolgokat megoldani (pl.: nem működik az a kezem, amelyikkel a munkát végzem, hogyan tudok elmosogatni). S rövid gyakorlat, „korlátozottság” után megbeszéltük, hogy milyen most így a lelki állapotuk. Majd kimentünk az udvarra, és önfeledt futás, ugrálás stb. után megbeszéltük a tapasztalataikat.
A téma lezárásaként egy közös délutánt töltöttünk a szabadban, egy játszótéren, ahol csak a következő szabályokat kellett betartani (ezeket ők állították fel maguknak):
– Vigyázz magad és társait testi épségére!
– Érezd jól magad!
– Mozogj sokat!

Az egészséges életmód, testmozgás gyakori téma az osztályunkban.
Jártunk már sportágválasztón, különböző sportversenyeken vesznek részt diákjaink.
Egy tanévben kétszer szervezünk erdei iskolai kirándulást, ahová az osztályom nagyrésze szintén velünk tart. Nagyon élvezik az úgymond „szabadságot”, nincsenek az iskola falai közé szorulva, hanem kedvükre focizhatnak, testközelből ismerhetik meg az állatokat, növényeket, az erdőt. Hoszzú túrák után büszkék magukra, hogy milyen sok kilométert teljesítettek. A tánc, a zene szintén nagyon jó hatással van testi-lelki egészségünkre, így ezt is beiktatjuk minden kirándulás alkalmával.
A hónap végén volt egy iskolai szintű rendezvényünk, „Egészség majális”, ahol egészséges ételeket kóstolhattunk meg, valamint kipróbálhattunk különböző terápiákat, sportokat.
Nekünk így telt az egészséges életmód hava. 🙂