Sajnos a gyerekek fáradnak, és nem sokan küldték vissza a feladatot. A „mezei nyúl és a sündisznó” című mese az első osztályos tanulóinknak való volt, így a témához tartozó mesét és egy kis mozgást javasoltam számukra. Az egyik kislány a kistestvérével tornázik egy vidám kis mozgásos dalra.
Az iskolánkba halmozottan hátrányos helyzetű tanulók helyzete nehéz a digitális oktatás szempontjából. Előfordul, hogy elfogy az internet a kártyájukról, és nehéz pótolni nekik a feladatokat. Reméljük szeptembertől tudunk találkozni a kis diákjainkkal élőben is.
Testmozgás
Az egészség megtartásához, megóvásához elengedhetetlen a testmozgás! Ebben a korlátozott „karanténos” időszakban a gyerekek szenvednek a mozgás a szabadság hiányától. Mindenképpen kell mozgásos feladatokat is felkínálni nekik. Először is meg kell fogalmazni, mit jelent számukra a mindennapos testmozgás? Miért fontos a szervezetnek a napi mozgás? Miben tud segíteni? Milyen testmozgásokat kedvelnek a legjobban? Kértem a gyerekeket küldjenek egy fotót a kedvenc napi mozgásos tevékenységükről. Néhányan meg is tették.
Bár a fiatalok egyre fáradnak, a boldogságórák nem maradhatnak el a digitális oktatás utolsó heteiben sem!
Óratervemet a szokásos módon állítottam össze:
-relaxációk ahhoz, hogy ráhangolódjanak a fiatalok a témára
-témamegjelölés, bemutatás
-játékos feladatok
A feladatokat a munkafüzetből választottam ki
Majd megkértem őket, hogy készítsenek papírzenét. Sajnos csak két lelkes tanuló végezte el a feladatot (ők láthatóan élvezték), de bízom benne, hogy a többiek is épültek az órából.
Az e havi foglalkozásunk lebonyolítása is digitális formában történt a koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzet miatt . Témánk az : Egészséges életmód volt. Egymás virtuális köszöntése és a téma felvezetése után ráhangolódásként néhány relaxációs gyakorlatot végeztek el a gyerekek. / „Égig érő fa vagyok, megnövök, mint a nagyok…”; „ Hervad a virágom, éled a virágom…”; „Meglengetem a karom, pedig alig akarom …” Még Micimackó reggeli tornájába is bekapcsolódhattak egy youtube-link segítségével. A különböző sportolási lehetőségeket ábrázoló képek közül választhattak: ki, melyik tevékenységet részesítené előnyben.
A „Te hogyan vigyázol az egészségedre ? „ kérdésre kedves fotók és viedófelvételek érkeztek a tanulóktól. Örömmel tölt el, hogy a „ Maradj otthon! „ időszakban kik-ki megtalálja a maga számára kedves mozgásformákat, melyek rendkívül fontos elemei mindennapjaiknak. Ilyenkor kikapcsolódnak, feltöltődnek, kellemesen elfáradnak. Ugyancsak változatos fotókat kaptam az udvarban való tevékenykedésről, akadálypálya leküzdéséről.
Néhány színes fotó áttekintésével megemlítettük az egészséges táplálkozást is, hiszen szorosan hozzátartozik az egészséges életmódhoz.
Zárásként meghallgattuk a hónap Jól érzem magam című dalát.
Érsekcsanádi Napköziotthonos Óvoda
Ebben a hónapban is kevés gyermek járt az óvodába, a járványügyi helyzet miatti ügyeleti rendszer miatt..
Az első héten a tornaszobában rendeztünk be egy akadálypályát a gyerekeknek- a szokásos, Szabadidő parkban megtartott Ovi Olimpia helyett.
Kollázst készítettünk az egészséges életmóddal kapcsolatban, közben megbeszéltük „A tisztaság fél egészség” szólás jelentését. A gyerekek színeztek, vágtak, az elkészült munkát a faliújságra kihelyeztük. Kiemeltük a tisztaság, tisztálkodás jelentősége mellett a sportolás, szabad levegőn való tartózkodás, a helyes táplálkozás szerepét, és a „lelki egészség” fontosságát.
A témához kapcsolódva a gyerekek először megnézték a Süsüke a sárkánygyerek című sorozat 12.részét, amely a rendrakásról szólt. Rajzoltak egészségmanókat úgy, hogy a rajz kifejezze a manó jelentését. (Egészségmanók )Terveztek akadálypályát, amely az egész család számára kellemes kikapcsolódást nyújtott. (Mozgás, Tájoló)Írtak találós kérdést, az egészséges ételekkel kapcsolatban (A tisztaság fél egészség!), és hajtogattak törölközőt (Törölköző). Nagyon sok szép munka született. A visszajelzések alapján az egész családot mozgósították a feladatok.
Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola
Mi egész évben a Boldogságóráinkon rendszeresen fogyasztottunk apróra vágott gyümölcsöket, zöldségeket, magvakat. Mindig más-más gyermek szülei leptek meg bennünket, hogy aznap még boldogabb legyen a napunk. Szeretettel osztották ki a gyerekek, és közösen, jókedvvel falatozták. Mindig így kezdődött a Boldogságóra. Egy kicsit egészségesebbnek éreztük magunkat nem csak a lelkünkben, hanem a testünkben is.
„Ismét együtt.”
Beszélgettünk , miért nem jártak az óvodába,a Corona vírusról ,és mit kell tenni,hogy ne fertőződjünk meg. Nagyon fontos a kézmosás,a mozgás.
Elolvastam: Bezseg Andrea: A lusta király mesét,
majd Bagdi Bella:Jól érzem magam boogie dalára táncoltak,
már jó az időjárás,kint mozoghatunk ,ami jó hatással van az egészségünk megvédésére.
A helyzetre való tekintettel, nagyon keveset tudunk az előző hónapokban együtt lenni a gyerekekkel, ezért mikor újra találkoztunk, nagy öröm volt mindenki számára. A hetet egy mesével indítottam, melyben a mackó nem evett semmi mást, csak édességet, és egész nap bent henyélt – a gyerekeket bevontam a mesébe, kértem őket, hogy a babakonyhából különböző ételeket hozzanak a mackónak, melyekből a mese elején csak az egészségtelen ételeket ette meg, a zöldségeket, gyümölcsöket nem fogadta el a gyerekektől. A mese vége fele a mackó belátta, hogy milyen fontos az, hogy sokat mozogjon, és egészségesen étkezzen a gyerekek segítségével – sokan még beálltak a mackó mellé tornázni is!
A mese befejeztével megkértem őket arra, hogy rajzoljanak a mackónak a tányérjára olyan ételeket, melytől erős és egészséges marad.
Ezen kívül, úgy éreztem, hogy fontos kiemelnem a gyerekek számára azt, hogy nem csak az egészséges táplálkozás, és a mozgás nagyon fontos, hanem az is, hogy figyeljünk az általános személyi higiéniánkra.Elvégeztem velük egy egyszerű kísérletet: Vízbe borsot szórtam, ezek jelképezték a bacikat. Mi történik ha csak simán beledugja az ujját a vízbe, és mi történik ha szappanos ujjal nyúlunk bele a vízbe? Amikor szappanos ujjukkal nyúltak bele a gyerekek a vízbe, a baci „menekült” előlük, amikor pedig simán, a bacik hozzájuk tapadtak. Evvel szerettem volna kiemelni a kézmosás fontosságát.
A sok kinti játék mellett, készítettem a gyerekeknek egy akadálypályát a csoportban, melyben mindenki megmutathatta milyen ügyes – mindenkinek készítettem egy egyszerű kis kártyát, melyen számolhatják a „pontjaikat” melyet az akadálypályán szereztek. A legtöbb gyerek magának számolta a pontokat, némi segítséggel. 🙂
Az online oktatás során is próbáltam a gyerekeknek minél több mozgásos játékot küldeni, és motiválni őket, hogy minél több időt töltsenek kinn a szabadban.
Jászai Mari Általános Iskola Gárdonyi Géza Általános Iskolája Kerékteleki Bársonyos Telephely
Néhány gyermek nagyon bátor volt. Becsülöm a szüleiket és hálás vagyok érte, hogy megcsinálták a feladatot! Videóra vették, amint végig mennek egy pályán. Kiderült van olyan társunk, aki rendszeresen gyakorol az apukájával akadálypályán. Örülök mindannak, amit láttam! Remélem másoknak is örömére szolgál ez a videó.