A kilencedik téma a testmozgás volt a boldogságóra keretében. Cél, feladatrendszer: Egészséges szokások kialakítása! Tudatosuljon a gyermekekben, hogy a mozgás nélkülözhetetlen hatással van egész életükre, növekedésükre, semmi mással nem helyettesíthető, és pótolható a testi és lelki fejlődésük során. Kiemelt fejlesztési terület: társas kapcsolatok fejlesztése, együttműködési készség fejlesztése alkalmazkodó képesség fejlesztése, akarati tulajdonságok fejlesztése, globális állóképesség: a test általános erejének fejlesztése. A kezdő relaxáció után beszélgetést kezdeményeztem a testmozgás, és az egészséges táplálkozás fontosságáról. Meghallgattuk a testmozgás hónap dalát (Bagdi Bella: Jól érzem magam boogie), majd hozzá illő mozgásformákkal egészítettük ki. Tükörjátékot játszottunk. A torna teremben (rossz idő esetén) sokat labdáztunk, egyéni és páros feladatokat alkalmaztam. Udvari kötelező mozgás tevékenység volt a tervezésünknek megfelelően kislabda hajítás, homokozóba helyből távolugrás stb volt. Természetesen a sok- sok játék sem maradhatott el. pl: „Vasutas” „ Fecskék a dróton”, „Elaludt az álmos cica” – énekes futó játék Ezekbe a játékokba más csoport gyermekei is bekapcsolódhattak, akik menet közben jöttek ki az udvarra, és kíváncsi, vágyakozó tekintetekkel néztek bennünket! Meghívtuk őket közös játékra, amit kitörő boldogsággal fogadtak! (társas kapcsolatok!) A nagyobb gyermekek nagyon vigyáztak a mi kiscsoportosainkra. A végén hálásan megköszönték, hogy „befogadtuk” őket. Elmeséltem többször a hónapban Bezzeg Andrea: Lusta király meséjét. A mese végén beszélgettünk arról, hogy ki milyen új mozgásos játékot tenne még az óvodánk udvarára, mivel rendeznék be. Kimentünk többször hamar az udvarra, mikor még más csoportok nem voltak kint, hogy mindenre legyen lehetőségük. Minden játékeszközt kipróbáltunk, biztattuk a bátortalanobbakat! (mászófal, „tűzoltó állomás” mászóka) Játékidőben poharakból várat építettek, majd „Vigyázz a várra!” játékot játszottuk. Voltunk sétálni a közlekedés témakörében. Gyakoroltuk a gyalogos közlekedést, átkeltünk jelzőlámpás zebrán is. A csoportszobában, játékidőben tettem ki egy nagy zebrát a szőnyegre, ahol az volt a feladat, hogy az általam megnevezett mozgásformákkal lehetett áthaladni a zebrán. pl. pókjárás, rákjárás, ülésben csúszás stb. A későbbiekben a gyermekek voltak az irányítók, a feladat adók, akit ők választottak. Itt is nagyon jól megfigyelhető volt a hatékony együttműködés, a társas kapcsolatok fejlődése. Sokat láb tornáztunk (egyéni és páros gyakorlatok), sokat lufiztunk! Ki tudja a legtovább a magasban tartani a léggömböt. Egyéni és csoportos versengés is volt! Mindig imádják! Az udvaron szabad játék keretében, minden gyermek igényének megfelelően biztosítottam az eszközöket. Foci, lépegető, stb. Gyermek napon volt ugráló vár, póni lovaglás, nyilazás stb. A mozgás mindennapjaink szerves része!!!
Testmozgás
A mozgás erő, egészség!
Ezért reggeli körben ugrálós gyakorlattal melegítettünk be. A gyerekek a lehúzott benti cipőiket sorba rakták a szőnyeg szélén, egyik pár jobbra nézett, a másik balra, vagy előre. Úgy kellett mellette végig ugrálni, ahogy a cipő orra állt.
Utána gólyás játékot játszottunk: Hosszú lábú gólya álldogál a tóba.. kezdetű vers mondogatása közben egy lábon kellett állni, aki legtovább bírta, az lett a győztes.
Aztán szúnyogvadászat következett. Tavat építettünk, abban ült a béka, előtte a babzsák-szúnyogok. A többi gyerek próbálta elvenni a szúnyogokat a békától. Akihez a béka hozzáért, annak vissza kellett adnia a zsákmányt.
Bagdi Bella: Mozgasd meg a karjaid című számára táncoltunk egy nagyot.
Tízórai után a parkba mentünk, közlekedési napot tartottunk. A gyerekeknek futóbicikliken kellet bizonyítani ügyességüket. Mikor a biciklizést már elunták, kalapos fogót játszottunk.
Mivel regisztráltunk a Mozgás napja nevű országos rendezvényre, ott kaptunk egy jópofa Chi-kung gyakorlatot, ami egy kis elefánt kalandjait mutatja be játékos tornával. Ez nagyon tetszett a gyerekeknek, ezt hagytuk a délelőtt végére a nap lezárására.
Változatos mozgásokkal telt ez a nap!
Relaxációs gyakorlat után bemelegìtettünk. Meghallgattuk A jól érzem magam című dalt, énekeltünk, majd egy sorversennyel folytattuk. Végül pedig lelazìtottuk az izmaimkat. Nagyon jól sikerült délelőtt kerekedett. Még amikor visszatértünk a csoportszobàba a tornateremből, akkor is kérték, hogy kapcsoljam be az új zenét 🙂
A hónap témájára hangolódva gólyás és békás dalokat énekeltünk és játszottunk. Ilyen volt például a „Hosszú lábú gólya…” , amivel kipróbáltuk, hogy milyen is „gólyának” lenni. Mese: Mese a piros kalapos békáról című mese részlet feldolgozása nagyon nagy sikert aratott mind két csoportunkban. Mivel az időjárás kedvezett nekünk, ezért a mindennapos mozgásokat már kint a szabadba igyekszünk tölteni. Ezen kívül a tornateremben különböző akadályokat teljesítettek a gyermekek, valamint labdás, egyensúlyozó, fitt-ballos játékokkal színesítettünk a délelőttöket. Játékok: Gólya viszi a fiát, Békák a tóban, Hogyan keljünk át a folyón Matróz bácsi? Matrózbácsi mondjad meg, Szúnyogfogó. Hetente egy-két alkalommal rendszeresen mozgunk a hónap dalára, ami most a „Jól érzem magam” című dal. Az ügyesebb gyerekekkel ugró békákat készítettünk el, melynek kék nejlon zacskóból (újrahasznosítás) tavat készítettünk.

Balatonfüredi Fekete István Általános Iskola, 8230 Balatonfüred Iskola u. 2.
Szabadtéri társasjátékot választottuk feltöltendő feladatnak. A gyerekek voltak a nyulak.
A karikák jelezték a mocsarat. A tekebábuk voltak a hegyek. Az ugrókötél pedig a folyó. A labdák jelölték a sűrű erdőt.
Megrajzoltuk az akadálypályát. A dobókockával dobtak a gyerekek. A dobásnak megfelelően léptek a pályákon.