Eddig úgy gondoltuk, hogy a golf az a sport, ami úri huncutság. Az elsősök erre rácáfoltak, és saját minigolf pályát építettek.
Testmozgás
Milyen testmozgást végzel majd a nyáron? kérdésre rajzoltak a gyerekek.
Milyen testmozgást végzel majd a nyáron? kérdésre rajzoltak a gyerekek.
A májusunk csupa készüléssel, dolgozattal évvégi hajtással volt megfűszerezve. Ehhez a nehéz hónaphoz jól jött az aktuális téma, ahol egy kicsit tudtunk lazítani. Iskolánk két elsős osztálya összefogott és a rajzdobozaink segítségével megépítettük a mi kis minigolf pályánkat. A testnevelés szertárból hoztunk ütőket, labdát és már jöhetett is a játék. Első körben kipróbáltuk milyen is a labdánkat vezetni az ütő segítségével és utána nehezítettünk különböző akadályokkal is. Az iskolánk folyosólya vízhangzott a nagy nevetésektől, szurkolásoktól és örömtől, mikor begurítottuk a labdánkat a célba.
Nagyon jól éreztük magunkat játék közben! Köszönjük szépen ezt a kis kikapcsolódási lehetőséget itt a nagy évvégi hajrában!
Városi Óvodák és Bölcsőde Tiszakécske
A mozgás nemcsak a fizikai állapotukra van hatással, hanem segíti az észlelést, a tapasztalatszerzést, a gondolkodást, és a beszéd egyik feltétele. Május hónapi témánk az egészséges életmód volt. A mindennapos mozgás és a egészsége táplálkozás is fontos szerepet játszik az ember életében. A testmozgás fontosságára, és e mozgás egészségünkre gyakorolt pozitív hatásáról, sokat beszélgettünk a gyerekekkel. Az óvodánkban arra törekszünk, hogyha az időjárás engedi, télen is kivisszük a gyermekeket legalább egy sétára az udvarra, a jó idő beköszöntével pedig az óvoda udvara más változatos mozgásformákra ad lehetőséget, sporteszközeinkkel, mozgásfejlesztő udvari játék eszközeinknek köszönhetően.
Városi Óvodák és Bölcsőde Tiszakécske
A mozgás minden ember számára fontos. Hatással van egész életünkre, növekedésünkre, seemi mással nem helyettesíthető, pótolható. Nemcsak a fizikailag, hanem a lelki fejlődésünket is elősegíti. A gyermekek a játékos mozgás közben tanulják meg a stresszes helyzetek könnyebb elviselését, a szociális beilleszkedésben, és az önbizalom kialakulásában segít.
A jól érzem magam dalra bemelegítettünk, majd mozgásra gyakoroltuk az egy-kettő-három-négy…mondókát.
Nagyon élvezték!
Majd elolvastam nekik a Lusta király ,,c” mesét.
Utána felsoroltattam velük,egészséges dolgokat. Ebben is ügyesek voltak.
A végén pedig odadatam nekik a munkafüzetből kimásolt feladatot.
A testmozgás hónapja a legszínesebb hónap. A tavaszi meleg napsugár a szabadba csalogat mindenkit. Nagyon sok iskolai és osztályszintű programon vettünk részt, ahol a főszerep a mozgás volt:
– Feldíszítettük az udvaron álló nyírfát, gyönyörűséges májusfává változott.
– Egy sólyom és gazdája látogatott el hozzánk, hatalmas élmény volt megtapasztalni egy „nagy” madár érintését, közelségét.
– Fergeteges bulit csaptunk!
– És játszottunk, csak úgy, szabadon.
Azt hiszem bátran kijelenthető, hogy kiálltuk a próbát! Ebben a hónapban is megérdemeljük a jelvényt, a testmozgás jelvényét. S lám, már csak egy lépcsőfok maradt, s meghódítjuk a Boldogság kastélyt!
Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
A megadott segédanyag alapján mini golfpályát építettünk
A sport a lélek nevelőeszköze is! Hangzott fel május hónap jelmondata a Bagolyvárunkban! A kicsiny csapat nemcsak a testét mozgatta meg, hanem a lelkét is erősítette, hiszen a mai világban a rengeteg akadály, nehézségek, buktatók leküzdéséhez egy igazán kitartó, bátor és boldog gyermek szükséges. Már egymást segítik, tanítják, hogy Képes vagy rá!… Hidd el! Meg tudod csináni… A sok-sok nehézség ellenére kitartanak, küzdenek, nem adják fel. Hatalmas kedvenccé vált az ugróiskola, melyet a hónap végére már a szünetekben is játszották, nemcsak a testnevelés órákon, s a kisebbeket is bevonták a közös játékba. A sorversenyek, exatlon kihívások, szemétszedés, egri kirándulás mellett a boldogságnapunkon meghallgattuk az óriások és törpék meséjét, melyet eljátszva felöltöztettük az óriást, viharba kerültünk, élelmet gyűjtöttünk és még sziklát is görgettünk törpmódra. A jókedv, vidámság nem maradhatott el. A tánckihívásban is helytállva igyekeztek úgy mozogni MA, hogy legyen EGÉSZSÉGÜK a HOLNAPHOZ! Jobb velük a világ!