Sok mindent kipróbáltunk a fantasztikus ötletek közül. A relaxáció után táncoltunk a „Jól érzem magam” dallamára, majd relaxálva-fekve meghallgatták a Lusta király c mesét is. A feldolgozó kérdések alapján, jól átbeszéltük az egészség és a mozgás fontosságát és sikerült új megvilágításba helyezni a testedzést is! A játékok közül a Galaxis tornán ötleteltünk, majd megalkottunk 3 mozdulatsort: a gravitáció hatására összeeső testet majd a kitörést:10x, aztán fekvőtámasz:10x, végült zenére mert szeretik, taps és forgás párokban. Nagyon vidám hangulatban mozogtunk és kellemesen elfáradtunk, de nem annyira hogy ne próbáltuk volna ki a zenére mozgó százlábút:hatalmas sikere volt egy csomó új mozgást kitaláltunk hozzá: csápintegetés, guggolás, lábemelgetés stb. A végére maradt a Szív szigeti szoborparkos játék amin jókat nevettünk és táncoltunk. Nagyon vidám és boldog délelött volt köszönjük a sok jó játékot!
Testmozgás
A gyerekekkel a madarak és fák napját választottuk ki (május 10.). Beszélgettünk a természetről, a fák jellemzőiről, a madarak sokféleségéről. Felfedeztük a fák és madarak közötti kapcsolatot, majd tettünk egy sétát a természetben. Tavasszal sok madár hangos énekét hallani, a fák levelei friss zöldek.
Én ezt a feladatot „névbogár” néven ismerem eredetileg,amikor saját nevüket kell leírni a félbehajtott lapra,majd tükrözni,végül kiszínezni,kiegészíteni kedvük szerint. Mi most nem a saját nevükkel készítettük el,hanem mindenki egy általa kedvelt mozgásformát vagy kedvenc sportág nevét írta le. Ablakbál átmásoltuk, hogy egyforma legyen a két fele, ezután játszottunk, hogy ki mit lát bele a képbe. Nagyon élvezték a feladatot még a kevésbé jó rajzosok is.
A testmozgás gyakorlása
A napi testnevelés mellett fiataljainkat komoly feladat mozgásra bírni. Fáradtságra, sürgős már teendőre hivatkozva próbálnak kibúvót keresni. Ez alól azok kivételek, akik rendszeresen sportolnak iskolánkban.
A páros nyújtás-lazítás elég érdekes feladatnak tűnt, így sikeresen teljesítettük.
Az evolúciós játékot már egyszerűsítve végeztük, nagyon élvezte a csoport, sok nevetgéléssel a háttérben többször is játszottuk.
A „Hülye járások minisztériuma” többeket megihletett, és a mozgás mellett újra a nevetőizmainkat erősítettük.
A tornateremben utánzós játékot játszottunk, miközben kiderült, hogy több kreatív mozgásötletet nem is olyan egyszerű kivitelezni.
Folytatjuk.
Beköszöntött a szép, napos idő. Májusban sokszor élvezhettük a nap sugarait, amit mi gyakran kihasználtunk. A hónap boldogságóráját óvodánk udvarán tartottam. A beszélgetőkört „A lusta király” történetével kezdtem, majd arról beszéltem óvodásaimnak, hogy az egészségünk az egyik legfontosabb dolog a világon: „Ha egészség van, minden van.”, tartja a régi mondás.
Arra kértem őket, hogy soroljanak fel egészséges ételeket. Örömmel tapasztaltam, hogy sok zöldség és gyümölcs nevét megemlítették (alma, körte, répa, barack, magvak, zabpehely). Óvodásaim tisztában voltak/vannak az egészségre káros hatású dolgokkal is („Nem szabad sok csokit és chipset enni.”, „Nem szabad cigizni.”). Ezután különböző mozgásformákról beszélgettünk. Segítettem őket abban, hogy gondoljanak a szárazföldön, vízen és levegőben végezhető sportokra. Rengeteg sportágat összegyűjtöttünk (futás, úszás, foci, biciklizés, motorozás, súlyemelés, kondizás, lovaglás, ejtőernyőzés), amit feljegyeztünk és lerajzoltunk egy papírra.
Elmeséltem, hogy én is rendszeresen mozgok. Nagyon szeretek biciklizni, szinte mindenhova azzal járok, mivel nincs autóm. Gyakran megyek a barátaimmal túrázni, nagyon szeretem a természetet. A héten szakítok időt a jógázásra is.
Fő célom az volt, hogy a gyerekeket ráébresszem arra, hogy a mozgás létfontosságú és hatalmas fejlesztő hatással bír. Megismerjük saját testünket, gyakoroljuk a térirányokat. Jótékony hatással van a figyelemre, fegyelemre, fejleszti a koncentrációt, a személyiséget.
A témát tovább gördítve, megkérdeztem, kinek a szülei sportolnak: „Anya tornázik.”, „Apa boxol.”, „Van egy ismerősöm Ajkán, aki karatézik és egy fát ketté tud ütni.” Természetesen a küzdősportoknál megemlítettem, hogy soha nem szabad támadó jelleggel használni a megszerzett tudásunkat.
Meghallgattuk a „Jól érzem magam boogie”-t. Jó volt látni, ahogy a gyerekek önfeledten ugrálnak a zenére. Relaxáltunk és a munkafüzet feladatai közül is válogattunk.
Csoportunkra jellemző, hogy minden évszakban sokszor megyünk sétálni, játszóterezni vagy felkeressük városunk nevezetes helyeit (Duna part, Rüdiger tó, Liget). Ha tomboló hurrikán söpör végig Komárom utcáin, akkor maradunk a csoportszobában. Talán ennek is köszönhető, hogy kis Napraforgóim nagyon keveset betegeskednek. Csoportunk egész évben szinte teljes létszámmal működik.
A nap folyamán, amikor érzem a gyerekeimen, hogy fáradtabbak és nem tudnak koncentrálni, vagy csak úgy szórakozásból, előkerül a hangszóró és megszólaltatjuk a kedvenc dalainkat. Vicces pillanatokat élünk át ilyenkor, hiszen a gyerekek kimozogják magukból a felgyülemlett energiájukat.
A gyermekhéten is a mozgásé volt a főszerep. Változatos és érdekes programokat szerveztünk a gyerekeknek. Az ovisok együtt mozoghattak egy terápiás kutyával, táncoltak egy zenész műsorán, kirándultak a győri állatkertbe, ugrálóváraztak és mozgásos feladatokat teljesítettek az ovi udvaron. Részt vettünk a Bozsik program keretein belül a hagyományos ovifocin is.
Büszke vagyok arra, hogy leendő nagycsoportosaim közül sokan felvételt nyertek emelt szintű testnevelés tagozatos osztályba.
„Mozogni jó!”, ezzel a megállapítással összegeztük a Testmozgás témakörét.
Májusi boldogság foglalkozásainkat a különböző világnapok köré építettük. Tartottunk anyák napját, a gyereknapot. A Magyar Sport Napját a közeli egészségparkban töltöttük. A Madarak és Fák Napján Kincses Parkunkban énekeltünk az erdőkért. az összeállított filmünkben néhány pillanatra még felidéztük a Magyar Népviselet Napját és a Föld Napi táncunkat is felelevenítettük. Táncaink, mozgásaink nagy részét a kötelező olvasmányunk projekthetéhez kötöttük. Berg Judit Rumini című olvasmánya ihlette kalóz táncunkat és a ritmusjátékot. A következő hónapra is gondolva filmünkbe belekerült évzáró műsorunk tánca is.
A boldogságóra havi ötlethalmazából többször is játszottuk az általunk is ismert evolúciós játékot és a répa-nyúl-vadász játék is nagy sikert aratott. Az evolúciós játékot mi a csirke-sas-menő táncos és király variációban játszottuk. Most megtanult új fejlődési sort is a játék repertoárunkba vettük. A játékban használt állat szerepeket játékutánzásra is felhasználtuk.
Végül megnéztük a Monty Python-os rövidfilmet is. Hasunkat fogtuk és rögtön ki is próbáltuk a furcsa járásokat. A LEP-es program során egy olyan előadást tekintettünk meg, melyben a mesét a tánc nyelvén fogalmazták meg. A mozgás és tánc hónapjában ez különösen jól jött. A filmben ebből is bejátszottunk néhány képkockát.
Domoszlói III. András Általános Iskola
A mi csodálatos Galaxisunk nagyon edzett társaság. Kora reggelenként bemelegítünk egy kis kéz és lábmozgatással, majd párosan kicsit táncolgatunk. Alakítottunk már 10-es kis csapatot is, amelyben cserélgetjük a párosokat. Hogyan is?
1. Bemelegítő gyakorlatok, már ezeket is párokban szoktunk megoldani. Egymáshoz tesszük a két kezet és magasba emeljük mély lélegzetet veszünk, majd visszaengedjük a karjainkat. Ezt 10-szer csináljuk meg. Majd a térdeinket érintjük össze 10- szer először a jobbat, majd a balt. A harmadik bemelegítő gyakorlatunk pedig, a leguggolós, amikor a tenyerünket szembe fordítjuk és leguggolunk majd felállunk 10-szer.
2. A táncolós, amikor a hónap zenéjére kicsit táncikálunk, először fogjuk egymás vállát, majd egymás derekát és 10-10 ilyen tánclépést csinálunk, majd forgunk jobbra, forgunk balra 10-et, 10-et.
3. A torna vége, hogy megöleljük egymást és leguggolunk 10-szer. Közeben jókat nevetünk.
Törteli Szent István Király Általános Iskola
Sajnos csak ide tudjuk feltölteni az egész alsó tagozat mozgásos tornáját !❤️