Óvodásainkkal nagyon sok időt töltünk a szabad levegőn játékkal, mozgással. Szerencsére, remekül alkalmas erre az óvoda udvara, és a közeli rét és a patak partja. Azt gondolom, hogy ha a gyermekek mindennapjaiban benne van a mozgás (a szabad és a vezetett is), akkor később nagy eséllyel lesz igényük a rendszeres mozgás. Ezért mi mindent meg is teszünk a három év alatt, amíg gyermekeink az óvodába járnak.
Ezen a jeles napon messzire mentünk. A Katalinpusztai Kirándulóközpont és Erdei Iskola volt a célunk. A kirándulás előkészítésekor a megfelelő öltözetről, a balesetvédelemről, az erőben való viselkedésről is szó volt. Mindezt csak fel kellett eleveníteni, hiszen gyermekeink már gyakorlott kirándulók.
Sokat sétáltunk az erdőben, meredek hegyoldalon futottunk fel, csúszós, nedves lejtőn ereszkedtünk le. Rönkökön egyensúlyoztunk, árkot ugrottunk át. Kihívás volt gyereknek, felnőttnek egyaránt, de a bátorságpróbán mindenki megfelelt.
Meglepetés is jutott… Az erdei úton egy sikló pihent. Jól megijedtünk, mert majdnem ráléptünk. Amíg békésen elcsúszott, megcsodálhattuk a bőrét, a mozgását.
Ebéd és egy kis séta után újabb kihívás a kötélmászóka volt. A folyamatosan mozgó, bonyolult rendszerben nem volt egyszerű a haladás. Erőt, egyensúlyérzéket, bátorságot próbára tevő feladat volt feljutni a legmagasabb pontig, ami 10 méter magasan volt. Jó volt látni, hogy mindenki tisztában van azzal, meddig tud feljutni úgy, hogy biztonságban vissza is tudjon ereszkedni. Voltak megtorpanások, de jó helyzetfelismeréssel leküzdötte mindenki az akadályt. Bátrak voltak a gyerekek, de nem vakmerőek.
Fáradtan, de sok-sok élménnyel tértünk vissza az óvodába.
Testmozgás
Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola
Az egészséges életmód fontos feltétele a testmozgás. Az óra első felében erről beszélgettünk a gyerekekkel. Ezután az evolúciós játékban kipróbálhatták a különböző fázisokat. Sok-sok nevetés, vidámság kísérte a játékot. Ezt követően a Répa, nyúl, vadász játékban próbálhatták ki ügyességüket. Egy vidám, mozgásos órát töltöttünk el a foglalkozás által.
Sokan sportolnak az osztály tagjai közül, így nem okozott gondot a szófelhők elkészítése.
” A jó közérzet felé vezető útra lépve el kell köteleznünk magunkat az egészséges életmód mellett.”
TESTMOZGÁS FONTOSSÁGA
3-6 évesek részére
Idő Óraegység funkciója Óraegység tartalma Módszer Instrukció
1’ Relaxációs gyakorlat „Almát szedj, ügyesedj, szőlőt szedj, ügyesedj egyéni munka Az almaszedésre egyenes állásban felfelé nyúlva úgy teszünk, mintha magas ágon el akarnánk érni a gyümölcsöt, majd a szőlőt szedj… mondókára előre hajolva úgy teszünk, mintha egy vödörbe raknánk a szőlőfürtöket. Fél perc almaszedés, fél perc szőlőszüret.
10’ A téma bevezetése Boldogságóra kézikönyv 3-6 évesek részére 187-189. oldal alapján beszélgetés Mit gondoltok, miért fontos a testmozgás? Mennyit kellene mozognunk egy nap, egy hét alatt? Tudtok sorolni mozgásformákat?
10’ A téma feldolgozása Boldogságóra kézikönyv 3-6 évesek részére 198. oldal csoport munka Tükörjáték: különböző mozgásformákat mutatok, és próbáljátok meg kitalálni és utánozni őket. (például: futás, úszás, lovaglás, tollasozás, karate) Kinek lenne kedve bemutatni egy olyat, ami még nem volt?
20’ Kooperációs ernyős feladatok csoportmunka – RITMUS: A zene ritmusára elindulunk körbe, azt követve lassítunk és gyorsítunk, sípszóra fordulunk és ellenkező irányba folytatjuk a sétát. (Bagdi Bella- Repülj velem)
– GOMBA: Emeljük magasra a kooperációs ejtőernyőt, bújjunk alá, és üljünk rá a szélére.
– Helyezzünk egy labdát a kooperációs ernyő közepén lévő lyukba, és emeljük fel 5x úgy, hogy közben nem gurul ki a labda a közepéből.
– POPCORN: 4 labdát fogok bedobni, az ejtőernyő széleit fogva úgy kell azt rázni, hogy a labdák úgy pattogjanak, mint a popcorn amikor pattogtatjuk.
– ERNYŐREPTETÉS: Magasba emeljük az ejtőernyőt, majd amikor száll le, mindenki elengedi és az elrepül.
5’ A téma lezárása Jól érzem magam boogie tánc „Jól érzem magam boogie” zenére táncoljunk együtt!
Testmozgás
A mozgás az egészséges életmód elengedhetetlen része, a kiscsoportosaim először tapasztalják meg a közösséggel együtt történő mozgás örömét, kielégítésre kerül mozgásigényük valamint bővül mozgástapasztalataik. Mindezt játékos formában tesszük hatva az érzelmeikre és egyéb igényeikre. Fontos hogy jó hangulatban teljen a testmozgás, pozitív érzelmeket éljenek át. Ebben a korban tudjuk kialakítani a rendszeres testmozgás igényét, ami későbbiekben szokássá válhat.
Május lévén kimentünk a szabadba és ott végeztük a napi átmozgatást, bemelegítéssel kezdtünk, majd zenére táncoltunk énekeltünk egyet kötetlenül, leráztuk a végtagjainkat majd körtánc következett, a Tavaszi szél vizet áraszt c. dalt énekeltük közbe, ezt nagyon szeretik a gyerekek, többször is elismételtük változatosan, párokba is állhattak és úgy énekeltük, táncoltuk el. Majd fogócska következett, az örök kedvenc, mivel nagyon ügyes kiscsoportosok vagyunk, terpesz fogót is játszottunk. A gyerekek nagyon sokat nevettek, mozogtak, futottak, számos érzékükre hatott a testmozgás, a foglalkozás, igazán jó hangulatban teltek a percek.
A Manócskák csoporttal ma elénekeltük és eltáncoltuk a hónap dalát. Sok mozgással, játékkal és finom falatokkal fűszereztük be a napunkat. A nap végére a gyerekek igazán jól érezték magukat. Megbeszéltük a mozgás és az egészséges táplálkozás fontosságát!
Az egészséges életmód fontosságát több szempontból is meg tudjuk közelíteni, erre a gyerekek nagyon jó példákat tudtak hozni. A csoportunkból sokan járnak rendszeresen sportolni. Óvodánk keretein belül is van lehetőség erre, illetve azok számára, nem tudják megoldani a külön órákat ingyenesen biztosítunk lehetőséget sportolásra.
Megbeszéltük, hogy az egészséges életmóddal nemcsak a betegségeket győzzük le, hanem meg is előzzük azokat. Szó esett arról is, hogy óvodásként mit tehetnek a gyerekek a saját egészségük védelmében. Az étkezéssel, nassolással, tisztálkodással kapcsolatosan tudtak példákat mondani. Sok kisgyermek családjában már az étkezések során nagy gondot fordítanak az egészséges ételek elkészítésére, sokan számoltak be arról, hogy kerülik a családban a finomított cukrot, helyette más édesítőszert használnak.
Csoportunkban is törekszünk az egészséges életmód alakítására, a vitamin természetes módon való bevitelére, minden kedden gyümölcsöt hoznak a szülők, amiből egész héten fogyaszthatnak a gyerekek, így azok a kisgyermekek is szívesebben esznek gyümölcsöt, akik odahaza nem nagyon hajlandóak rá.
A mindennapokban igyekszünk mind több időt a szabadban, friss levegőn tölteni, kollégáimmal sikerült egy szabadtéri társasjátékot létrehoznunk, amivel a gyerekek előszeretettel játszanak az udvaron
A 10-es számú galaxis a szívükhöz nőtt a gyerekeknek. Nagy örömmel és lelkesedéssel találták ki azokat a gyakorlatokat, amellyel az űrlakók megőrizhetik az egészségüket. Sokat beszélgettünk az egészségmegőrzés különböző formáiról is. Amit remélem beépítenek majd mindennapi életükbe.