A januári óránkon kitűzött céljainkról, terveinkről beszélgettünk. A gyerekeknek felolvastam Az ifjú és az angyal történetét. Ennek kapcsán megfogalmaztuk a legfontosabb tanulságot: céljaink elérése érdekében mindig bátornak kell lennünk és élnünk kell a felkínált lehetőségekkel. Utána összehasonlítottunk egy céltalan és egy célokkal rendelkező embert. Ezt követően csoportmunkában dolgozva célokat gyűjtöttünk a következő témakörökhöz: barát, család, hobbi, jövő. Miután beszélgettünk erről, párokba rendeződve mindenki meghallgathatta a társától azt, hogy az milyennek látja őt húsz év múlva. Mindenki izgatottan hallgatta a róla mondottakat, utána pedig elgondolkozhatott azon, hogy kívülről milyennek is látják őt. Ezt követően a gyerekek rajzos formában elkészítették a bakancslistájukat. A rajzok sok tervet és célt elárultak. Záró feladatként azt kértem a gyerekektől, hogy írjanak egy üzenetet saját maguknak a jövőbe azzal kapcsolatban, hogy hogyan képzelik el az életüket a későbbiekben. Az elkészített lapokat összetekertük, majd összekötöztük, betettem egy tasakba és azt lezártam. Senki nem látta a másikét, hiszen mindenki saját magának írt. Megbeszéltük, hogy ezt a tasakot én fogom őrizni. Először a ballagásuk előtti napon fogjuk kinyitni, ahol mindenki elolvashatja, hogy mit írt ötödikesként. Aztán visszazárjuk az egészet és majd minden osztálytalálkozón elővesszük. Nagyon tetszett ez az ötlet a gyerekeknek, lelkesek voltak és izgatottan írtak levelet saját maguknak a jövőbe.
A következő osztályfőnöki órán is célok kitűzéséről fogunk beszélgetni, mégpedig a tanulással kapcsolatban, hiszen elkezdődött a második félév. A célok elérése érdekében pedig tenni kell!
Célok kitűzése és elérése
Januári boldogságóráink Céljaink kitűzése és azok elérése köré épültek fel.
Együtt átbeszéltük miért kellenek, mire jók és igyekeztünk megfogalmazni saját céljainkat.
A tanulószoba diákjai kaptak egy borítékot, melyre feljegyezték azokat a célokat, melyeket a közeli- s a távoli jövőben szeretnének elérni, megvalósítani.
Ezek megfogalmazása során rájöttünk, hogy kitűzésük nem is olyan egyszerű.
Mégis életünk egyik legnagyobb mozgatórugója, ha vannak terveink.
Miután sikerült őket megnevezni, illusztrációk formájában is elkészítették jövendőbeli céljaik tervezetét.
Ötletes és nagyon szép munkák születtek, miközben újfent tartalmas, s boldog délutánokat tölthettünk el együtt.

Gyűjtöm a tanmeséket, nagyon szerettem azokat a történeteket, melyeknek komoly tanulság van a végén. Szerencsére az osztályomba járó gyerekek is szeretik hallgatni, amikor ilyen meséket olvasok fel nekik. A múlt héten találtam az interneten az Boldogságbolt című történetet. Nagyon megtetszett, és elhatároztam, hogy felolvasom nekik. A történet tanulsága, mi szerint a szándék, az akarat, az elhatározás minden sikernek, így a boldogságnak is a kulcsa, nagyon illett a témánkhoz.
Felolvastam a gyerekeknek a történetet, beszélgettünk, arról, hogy ki menne el a boldogságboltban, kinek milyen tervei vannak a jövőt illetően, kinek van újévi fogadalma és ki az, aki már a célok megvalósításáért tett is valamit.
Ezután került sor a befejezetlen mondatos feladatra. Mindenki megkapta a listát, választott egy vagy két mondatot, amit befejezett. Aki szerette volna, felolvasta. Majd névtelenül beadták papíron és készült belőle egy poszter. Ezek a mi szándékainak 2024-re.
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
Bella dalával kezdtünk, melyre mozogtunk is. A lelki jóllétről olvastam fel először egy részletet, majd a motiváló idézetek közül választottam ki hármat. Értelmeztük a „Milyen igaz!” feladat közmondásait is. A „Büszke vagyok” feladatot csoportban beszélték meg, majd kiválasztották, hogy ki mondja el az osztály előtt a „büszkeségét”. A célok eléréséhez szükséges önmagunk biztatása is. Az ehhez kapcsolódó varázsszót (sikerül) keresztrejtvény segítségével találták ki. Ezek után leírták a keresztnevüket, majd a kezdőbetűkkel olyan szavakat írtak, amit szeretnének megvalósítani, vagy amilyenné szeretnének válni. (Dorci, Lóri és Zsófi céljait fotóztam le.) A „Dugattyú” című kisfilmet egymás után kétszer néztük meg, annyira tetszett nekik. Érdekesen érveltek a véleményvonal elnevezésű játékban, ami ennek megfelelően folyamatosan változott. Bella dalának ismételt meghallgatása előtt megölelték azt a társukat, akit biztatnak sikereik elérésében. A következő alkalommal célregényt készítettek, melyek közül a versenyre is elküldünk néhányat.
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
Bella dalát közösen énekeltük és mozogtunk is rá. A „Milyen igaz” elnevezésű feladat témához kapcsolódó közmondásainak értelmezése után megnéztük a Dugattyú című kisfilmet, majd megbeszéltük hogy milyen cél vezérelhette a szereplőket. Ezek után megoszthatták, hogy milyen eredményükre a legbüszkébbek, majd Varga Irén: Mi leszek, ha nagy leszek? című versét olvastam el nekik. A megbeszéléskor érdekes volt hallani, hogy az egyébként vitázó, durva kislegény, ha szuperereje lenne, szuperhősként arra használná, hogy soha nem bántana, hanem megvédene másokat. A „Két favágó” című rövid tanmese felolvasása után elmondták véleményüket, hogy vajon mit tehetett, ami miatt előrébb tart a társánál. „Gondolkozott, énekelt, pihent, olvasott” – hangzottak válaszaik. Öleléssel zártuk a megbeszélést, az kellett megölelniük, akit támogatni szeretnének a céljai elérésében. A foglalkozás végén ismét meghallgattuk a hónap dalát.
Minden siker egyformán kezdődik, az elhatározással, hogy megcsinálom.
„Az ember célja a boldogság, és a boldogságot célok teremtésével és elérésével lehet megtalálni. A célok elérése a siker kulcsa.” Nikodém Vanda
A gyerekek meghallgatták a császárpingvinekről a mesét, majd beszélgettünk róla. Mi lehet a célja?, ne fázzon, tudjon mit enni, megtanuljon mindent amit egy pingvinnek tudnia kell. Apukája segít megvédi ne fázzon, anyukája halat fog és eteti. Megtanul úszni és halat fogni ebben segítenek neki szülei és barátai. Pingvineket festettünk majd a kész alkotásokkal folytattuk a mesét.