1.Boldog Dóra csengővel hív
2.Boldogságmondóka elmondása közösen
3.Relaxáció
4.Mese az eltévedt maciról
5.Levél feladatokkal-megoldásokkal
Célok kitűzése és elérése
Kehidakustányi Deák Ferenc Napköziotthonos Óvoda
Januári témát a hónap végén valósítottam meg, de az óvodai nevelés során nagy figyelmet fordítunk az érzelmi intelligencia fejlesztésére a személyiségfejlesztő programmal. Az idei Pedagógus Expon sikerült több témához kapcsolódó meséskönyvet beszereznem, mert hiszem, hogy a gyerekekhez a legjobb út a meséken keresztül kapcsolódás. Viszont a témához kapcsolódó pingvin története engem is magával ragadott. Jó volt nézni ahogy síri csendben tátott szájjal hallgatják, persze Ottó nálunk is előkerült és Csupaszívvel a kör közepén hallgatták ők is a mesét. Majd körbe táncoltuk őket, eljártuk a pingvintáncot. Előkerült az északi sark, az iglu, a pingvinek és az eszkimók is. Van sok sarköri plüssünk is, szerepet is kaptak a délelőtt folyamán. A mese hatott a gyerekekre, Ottó álmát megsejtve én is kíváncsi voltam az ő álmaikra, így papírt ragadtak többen és megosztották velem titkos vágyaikat, álmaikat. A gyermeki vágyaikért ha tesznek majd később, ki tudja lehet egyszer valóra is váltják.
Ők még mernek nagyot álmodni! Szuper délelőtt kerekedett a téma feldolgozásával!
Az óra első részében a 2023-as évre tekintettünk vissza és gyűjtöttünk dolgokat, amikért hálásak vagyunk. Az elmúlt évhez fűződő érzéseinket és gondolatinkat rajz formájában rögzítettük. Az óra következő részében a 2024-es évre vonatkozó várakozásainkra fókuszáltunk. Miért lesz különleges ez az év, mit szeretnék csinálni, elérni, mit kell tennem, hogy sikerüljön. Az eredmények között túrázás, foci, balettozás, torna, jó jegyek, barátság, nyaralás és boldogság álltak. 🙂
A téma feldolgozása során az újévi fogadalmakról, célkitűzésekről beszéltünk. A gyerekek megfogalmazták gondolataikat arról, hogy 2024-ben min szeretnének változtatni, milyen kívánságaik vannak, és mik a legfontosabb célkitűzéseik, terveik. Megbeszéltük, hogy milyen érzés, ha elérjük céljainkat. Nagyon reális célokat tűztek ki maguk elé a gyerekek, ezért bízom benne, hogy meg is valósulnak.
Célok kitűzése, elérése
A pingvin, aki mindent tud című mesét hallgattuk meg a téma indításaként, melyet az oktatási segédanyag valójában ovis korcsoportnak ajánlott. Ezt követően megnéztünk egy rövid youtube videót a császárpingvinek életéről. „A pingvinek igazi téli állatok és az életmódjuk, összertartásuk is sok tanulsággal szolgálhat az embereknek.” – írja a segédanyag. A mese és a videó vezetett el bennünket a hónap témájához. Beszélgettünk arról, hogy mi lehet a mesében szereplő kis pingvinfióka vágya, legnagyobb álma. Így jutottunk el a saját, gyermeki vágyakhoz. Az álmok, vágyak megfogalmazása ebben a korban talán még érthetőbb megfogalmazás, mint a célok kitűzése. Nagyon változatos, sok esetben gyerekek szájából meglepő „célok” születtek. Néhány közülük:
-Én legyek a leggyorsabb futó!
-Sok ötösöm legyen!
-Ne legyen háború!
-A kistesóm ne sírjon az oviban!
-Papának ne fájjon a lába!
Színes nyilakra írták rá a gyerekek a gondolataikat, majd egy darts táblára ragasztottuk.
Az órát „tüdőtakarítással” indítottuk, az I hanggal visítottunk, az É hanggal meghúztuk a határokat, az Á-val ámulatba estünk, valamint az Ó és Ú hangokkal csodálkoztunk és búgtunk.
A relaxációt követően a gyerekek végiggondolták, majd elmesélték, milyen célokat szeretnének megvalósítani. Ezután összegyűjtöttük mely célok lehetnek azok, amiket lehetetlen megvalósítani:
mert például képességeik korlátokba ütköznének vagy másoknak árthatnak vele.
A célok megvalósításának szemléltetéséhez felrajzoltam egy kiindulópontot, és célként az elérendő hegyet a táblára. Ennek segítségével összegyűjtöttük (gondolataik képi megjelenítését a tanító örökítette meg a táblán, eszköze a színes kréta volt) a cél megvalósítását segítő tervet. Azonosítottuk a szükséges tárgyakat: térkép, étel, ital, ruházat, telefon, társ – a szükséges tulajdonságokat: kitartás, türelem, körültekintő attitűd, egészség, rugalmasság, jókedv – valamint az időtényezőt. Átlátták és belátták, hogy szükséges a célok kijelölése ahhoz, hogy tartalmas lehessen az életünk, és a célok megvalósításának praktikus eszköze a tervkészítés, amit a körülmények függvényében változtatni is lehet, illetve kell.
Az óra végén elkészítették a keresztrejtvényt és a útkereső feladatot.
A januári téma jelölése remekül igazodott a maci hetünk anyagához, ahol a mackót keresték a gyerekek kijelölt utakon, majd az időjárást figyelve igyekeztek segíteni a macinak. Itt a megfogalmazott célunk, feladatunk a hagyományok ápolása, a szavak jelentésének feldolgozása, az ok-okozatok felismerése volt. Lelkesen kutatták a gyerekek, a medve barlangját, majd ismert dalokkal, mondókákkal ébresztették a „szunyókáló”mackókat!
A játékot megelőzte az időjárás táblák párokban történő kitöltése, átbeszélése!
Remek játék kerekedett ezzel a témával és köszönjük az ötleteket, lehetőséget!
A gyerekek a céljaikat plakátra rajzolták meg, amit az ajtóra tettünk, hogy mindig lássák.
Foglalkozásunkat Égig érő fa vagyok, megnövök mint a nagyok kezdetű mondókával indítottuk, majd elénekeltük a van nekem egy álmon kezdetű dalt.
Majd motogtunk egy jót, elővettük először a babzsákokat, kislabdákat, léglabdákat és célbadobtunk.
Ezek után beszéltünk is róla, hogy kinek milyen álma, célja van ebben az évben. Nagycsoportosok lévén, sokan nagyon várják az iskolát, szeretnének már odajárni, sokat okosodni. Megtanulni táncolni, lovagolni, híres focisták lenni.
Mesére hívtam utána a gyerekeket és elmeséltem Mese a medvebocsról, aki madár akart lenni című mesét…, majd le is rajzolták a gyerekek, végül táncoltunk egyet a mackóinkkal és jött a nagyon kedvenc relaxációs dalunk…
Relaxáció:Medve vagyok és cammogok (20. relaxáció)
Mese:Boldogvár meséje(Boldogságóra könyv 121.oldal)
Beszélgetés a meséről,beszélgetés a gyerekek céljairól,vágyairól.
Boldogságóra munkafüzet:36-37. oldal.
Zárókör: Ma mi tett boldoggá,mitől vagy boldog?