Életem céljai.
Célok kitűzése és elérése
Gárdonyi Géza és Szegi Suli Általános Iskola
Céltáblákra tűzték fel a tanulók rövid és hosszútávú céljaikat.
A mi csoportunkban autista gyermekek vannak, vannak akik nem beszélnek, vannak akiknek még az öltözködésben, mosdózásban, vagy épp a szociális interakciókban, a játék hevében történt koccanások utáni bocsánatkérésben van szükségük arra, hogy megtanuljanak másképp gondolkodni, cselekedni, érzelmeket kifejezni, egymást megérteni, elfogadni. Minden gyermek más-és más, egy csoda, ezért minden egyes nap egy felfedezés.
A foglalkozások elején nyújtózkodással relexáltunk, „Égig érő fa vagyok, megnövök, mint a nagyok..”, majd Bagdi Bella: Van nekem egy álmom című hónap dalára hegyet másztunk, próbáltunk a kisszékekre felállni és nyújtózkodni, majd táncolni, tapsolni, forogni. Beszélgettünk céljainkról, kinek milyen céljai lehetnek a mi csoportunkban, kinek mi okoz még nehézséget, akik iskolába mennek, mit szeretnének elérni, akik nem voltak ott, nekik mi lehet a céljuk a jövőben. Januárban a céljaink, álmaink elérésével, közeli, vagy távoli kitűzésével foglalkoztunk. Beszélgettünk arról, hogy mennyire fontos, hogy tudjuk mit akarunk elérni és ehhez mit kell tennünk. Megfogalmaztuk a gyerekekkel az egyéni és a csoportunk közös céljait, majd aki szerette volna, lerajzolhatta, vagy kiszínezhette álmát, mit szeretne elérni. Volt olyan álom, hogy buszvezető szeretnék lenni vagy pl. sok barátot szerezni az iskolában, megtanulni cipőfűzőt kötni, megtanulni figyelni, csendben lenni, egyedül étkezni, öltözködni, kibékülni, szabályokat jobban betartani. Ezeket lerajzoltuk, kiszíneztük és kitettük a faliújságunkra.
A foglalkozást egy mackóhetes játékkal zártuk, „alszik, alszik medvekoma, elfelejtett enni ő ma, minket ugyan meg nem kap, aki ügyes elszalad!” és célbadobással. Nagyon büszke vagyok gyermekeinkre, mert ügyesen résztvettek a foglalkozáson, és jót játszottunk, táncoltunk, mozogtunk, és beszélgettünk.
Mészárosné Ádám Andrea
óvodapedagógus, óvodaigazgató-helyettes
Ahány gyerek, annyi nagy álom, nagy vágy, nagy cél. Valaki egyszerű tárgyakra vágyik, van, aki egy szép jövőről álmodik. A második osztályos gyerekek lerajzolták álmaikat, közben azt is elmesélték, hogy miért pont ezekre vágynak.
Beszélgettünk az új év első hónapjában a célok kitűzésének fontosságáról. Aki szerette volna, az elmesélhette, mit szeretne rövid és hosszabb távon elérni. Meghallgattuk Bagdi Bella ,,Van nekem egy álmom” című dalát, majd le is rajzolták azt.
2024.Január
“Hiszek annak fontosságában, hogy az ember célokat állítson maga elé. Ez adja meg azirányt, hogy merre menjünk és hogyan jussunk el oda. Ha nincsenek célok előttünk,sosem tudjuk meg, hogy elértük volna-e őket.“ Michael Jackson
“Az erőfeszítés egyike azoknak a dolgoknak, amelyek értelmet adnak az életnek. Azerőfeszítés azt jelenti, hogy törődsz valamivel, ez a valami fontos számodra, éshajlandó vagy megdolgozni érte.” Carol Dweck
Fejezzétek be az alábbi mondatokat:
Ebben az évben bátor leszek, amikor…
Ebben az évben megünneplem, amikor…
Ebben az évben segítséget kérek, amikor…
Ebben az évben mások számíthatnak rám, amikor…
Ebben az évben ellátogatok…
Ebben az évben nekiállok…
Ebben az évben nyitott leszek, amikor…
Ebben az évben önmagam legjobb barátja leszek, amikor…
Ebben az évben reggelente figyelek arra, hogy…
Ebben az évben esténként megteszem magamért azt, hogy…
Ebben az évben a családom kedvéért…
Ebben az évben a tanáraim örömére….
Nagyot álmodtunk ebben a hónapban.
Miután a téli szünetről megjöttünk sokat beszélgettünk a hagyományokról, szokásokról és az újévi kívánságokról. Ehhez a feladathoz ezeket a kívánságokat vettük elő. Megbeszéltük, hogy elengedhetjük a fantáziánkat és álmodhatunk nagyot! Volt aki rögtön tudta mit is szeretne, de akadt olyan gyerkőcünk is, aki sokat gondolkodott rajta! Sőt annyira dolgozott a rajzán, hogy a közös csoportképről le is maradt, mert ha már kívánhat azt szépen kell megrajzolni:))))). Na de semmi gond, mert róluk is készült azért fénykép!
Reméljük minél több kis csemeténknek teljesül a kívánsága!
Budapesti Egyesített Középiskolai Kollégium
Foglalkozás címe: „A terv nélküli cél csak vágy.” Antoine de Saint Exupery
Évfolyam: 9-15.
Helyszín: M. 19., 316-os tanulószoba
Foglalkozás időpontja: 2024. január 25., 20h
A foglalkozáson célom volt, hogy kollégistáink ismerjék fel, hogy sokkal boldogabbak azok az emberek, akik olyan dologra törekszenek, ami számukra fontos.
A foglalkozásra való érzelmi és értelmi ráhangolódásként ötletbörzét tartottunk. A résztvevők első feladata volt meghatározni:
Mit gondolnak arról, miért kellenek célok az embereknek? Miért és hogyan tehetnek boldogabbá minket?
Ezt követte egy rövid tanári magyarázat – PPT-n kivetítve – arról, milyen helye és szerepe van az életünkben a célkitűzéseknek és azok megvalósításának. Majd három híres személyiség (Michael Jordan, Martin Luther King Jr., John Goddard) életpályáján keresztül beszéltük meg, hogy mely(-ik) tulajdonsága(-i) volt(-ak) azok az említett személyeknek, amelyek a céljaik eléréséhez fontos(-ak) voltak.
A PPT-ből azt is megismerték kollégistáink, hogy mi az az 5 pont, amit sikeres célmegvalósítók mondtak arról, hogy nekik miként sikerült elérniük álmaikat.
Majd célokat kellett meghatározniuk az életük következő területeire: család, magánélet; barátok, közösség; iskola; fizikai, testi; pihenés; körülmények, tárgyak.
Utolsó feladatuk is játékosan telt: Richard Wiseman, a pozitív pszichológia jeles alakja bemutatott egy 10 módszerből álló táblázatot. Minden módszer elé igent (I), vagy nemet (N) kellett írniuk a foglakozáson résztvevőknek, ha használják életük során. Nagy meglepetés volt számukra, hogy a kutatások alapján mely módszereket használók tudták elérni céljaikat.
A foglakozás vége előtt mindenki elmondhatta, szerinte mire volt jó ez a csoportos együttlét.
Értő módon, kellő komolysággal és humorral dolgozták fel a témát.
Készítette: Lőrincz Norbert, kollégiumi nevelőtanár
Sombereki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
A hónapban többször meghallgattuk a hónap dalát és eljátszottuk. Beszélgettünk a célokról, mit jelent egy célt kitűzni, azt hogyan lehet elérni. Megbeszéltük, azért járunk iskolába, hogy tanuljunk, okosak legyünk. Minden kisgyerek megfogalmazta , mi szeretne lenni, ha nagy lesz. Igyekeztem arra terelni őket, elérhető foglalkozásokat nevezzenek meg, majd ezután lerajzolták.