
Célok kitűzése és elérése


Csemői Ladányi Mihály Általános Iskola NYÁRSAPÁTI TAGINTÉZMÉNYE
Speciális, csak közösen megnyerhető társasjáték
Csemői Ladányi Mihály Általános Iskola NYÁRSAPÁTI TAGINTÉZMÉNYE
Speciális, csak közösen megnyerhető társasjáték
Mezőlaki Arany János Általános Iskola
Arany János „Toldi” című művének feldogozása után dolgozatot írtunk. A fogalmazás címe „Sikertörténet” volt. A gyerekek írhattak Miklós történetéről, de általuk kiválasztott témáról is.
Mezőlaki Arany János Általános Iskola
Iskolánk Arany János nevét viseli. Az idei év születésének kétszáz éves jubileuma. A Határtalanul pályázatban szeretnénk eljutni Arany János szülőhelyére.
Szent Imre Katolikus Általános Iskola
Megnyertük a Mikulás pályázatot
A coop üzletlánc évek óta mikulás pályázatot hirdet óvodásoknak és alsó tagozatosoknak. Az osztályunk még minden évben sikeresen részt vett ezen a pályázaton. Ezért az idén is mindenképpen meg akartuk próbálni a pályamunka elkésztését.
Az első nehézséget az jelentette, hogy nem találtuk a kiírást. Végre az egyik osztálytársunk az anyukájával vásárlás közben felfigyelt egy plakátra, melyen a versenyfelhívás volt. Összeszedte minden bátorságát és elkérte a boltból a plakátot. Másnap nagy örömmel hozta be az iskolába. Társas játékot kellett készteni a téllel, a karácsonnyal kapcsolatban. Lelkesen gyűjtöttük az emblémákat, terveztük a játékot, jöttek az ötletek, mikor már úgy tűnt, hogy sikerülni fog nem tudtunk megegyezni a megvalósításban. Már majdnem fel is adtuk, hiszen a beadási határidő is rohamosan közeledett.
Ekkor az osztályfőnökünk és a szüleink felajánlották, hogy segítenek nekünk a tervünk megvalósításában, mert hittek benne, hogy meg tudjuk csinálni, hiszen jó elképzeléseink voltak. Napokon keresztül délutánonként visszajöttünk az iskolába és közösen dolgoztunk. A munkából mindenki kivette a részét, volt, aki rajzolt, volt aki színezett,a legszebben író tanuló leírta a játékszabályt. Végre elkészült a nagy mű. Mindenkinek nagyon tetszett és már egy kicsit sajnáltuk is, hogy oda kell adni, mert szívesen játszottunk volna vele a szabadidőnkben.
Az őszi szünet előtti utolsó napon szerettük volna beadni a helyi coop üzletbe, de nem tudtuk mibe csomagoljuk, hogy szállítható legyen és ne is sérüljön. Na, megint egy akadály! Körbe jártuk az egész iskolát, még a takarító néni is segített, míg végül találtunk egy megfelelő méretű dobozt. Becsomagoltuk, megcímeztük és már indultunk volna vele a boltba, de közben elkezdett esni az eső. Megint egy szülő sietett a „megmentésünkre”, egyik társunk apukája autóval elvitte a csomagot és leadta. Most már csak az eredményre vártunk. Türelmetlenül számoltuk a napokat az eredményhirdetésig.
Azon a napon éppen a matematika óra kellős közepén megszólalt a tanár néni telefonja, a vonal túloldalán a szüleink jelentkeztek be nagyon izgatottan és bejelentették,hogy nyertünk. Ugyanis reggel óta várták az eredmények közzétételét az üzletlánc honlapján. A hír hallatán óriási éljenzésben törtünk ki. Most már a Coop Mikulást vártuk a nyereménnyel.
December 6.-án látogatott meg bennünket. Reggel, mikor megérkeztünk az iskolába már a padunkon várt az ajándékcsomag, benne volt egy Dysnis takaró és párna mindenkinek. Majd a Mikulás is visszajött, akit kis műsorral köszöntöttünk és együtt ünnepeltünk. Megígértük neki, hogy jövőre is benevezünk pályázatukra, annál is inkább mert az lesz az utolsó lehetőség amikor még „beférünk” a pályázók körébe,hiszen utána már felsősek leszünk.
Somogyi Rezső Általános Iskola
A céljainkat meghatároztuk és közös tablót készítettünk róla! Nagy volt az igyekezet, hogy mindenki hozzáadhassa legjobb tudását ehhez az alkotáshoz!
Irány a célok megvalósítása!
SZTEKI Weöres Sándor Általános Iskola
Közelebbi és távolabbi célokat tűztek ki a gyerekek ebben a témában. A tavaszi papírgyűjtő verseny megnyerése a legközelebbi áprilisig elérendő, a bizonyítványok osztályzatainak javítása júniusig megvalósítandó célként jelenik meg.
Van egy egész életen át tartható cél is, ez az egészség megőrzéséhez hozzájáruló egészséges életmód megvalósítása, fenntartása. Aminek több „pillérét” lerajzolták diákjaim. Sok séta, hegymászás, kirándulás, egészséges táplálkozás.
„Ép testben, ép lélek.” = BOLDOGSÁG