Jó hangulatú délutánt töltöttünk együtt. A gyerekek szívesen beszéltek álmaikról, vágyaikról, céljaikról.

Bélapátfalvai Petőfi Sándor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Jó hangulatú délutánt töltöttünk együtt. A gyerekek szívesen beszéltek álmaikról, vágyaikról, céljaikról.
Visontai Szent-Györgyi Albert Általános Iskola
Az osztály először a saját céltábláját készítette el. A céltábla közepére a legfontosabb és ahogy haladt kifelé, egyre kevésbé fontos célok kerültek beírásra.
Az egyéni céltáblák alapján derültek ki a közös célok, amelyek mindenkinél megjelentek: tanulás, játék, sport, barátok. A gyerekek egy színt választva berajzolták nevük kezdőbetűjét, ahol úgy érezték, hogy tartanak. Elgondolkodtató volt számomra, hogy mennyire reálisan látták önmagukat.
2018 januárjában egy kissé rendhagyóra sikerült a feladatunk megvalósítása. Természetesen kitűztük céljainkat, fellelkesülve a boldogságóra motiváló feladatait megoldva. Készítettünk szokásos módon fényképeket is. Aztán egy nap jött egy határozat, miszerint valamennyi állami gondozott, nevelőszülőnél lakó gyermek fotózhatóságát visszavonják, és minden programon való részvételt legalább 2 héttel előre jelezni és engedélyeztetni kell. A tanév elején kitöltettem a gyámokkal a hozzájáruló nyilatkozatot, ami most érvényét vesztette. Több állami gondozott gyermekem is van. Szeretném, ha továbbra is részt vehetnének a Boldogságóra programban. Ezért célul tűztem ki, hogy mindenképpen találok megoldást, hiszem, hogy ez a rendelet még változik. A mostani képeken ki kellene takarnom az arcukat. A boldog mosolyok nélkül üresek a képek. Azért a boldogságórákról nem mondunk le! Hálásan köszönjük a januári feladatot is!
Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
Januárban, a félévi bizonyítvány tükrében igen konkrét céljaink vannak. Természetesen egy jobb eredmény, jobb magaviselet szerepelt a legtöbb nyílvesszőn, ami egy céltábla felé igyekezett. Voltak azért távolabbi célok is, mint például könyvírás, vagy híres sportolóvá válás. Nagyon ügyesen érzékelték és megfogalmazták a kívánságok és a célok közötti különbséget. Míg az előbbi sokszor az ölünkbe pottyan, az utóbbiért meg kell dolgozni. De a munka sokkal édesebbé teszi a sikert. Mindenki összeszedegette azokat az erősségeket, amelyekre szüksége lesz, ez látható a léggömbökön, amelyek repítenek a kitűzött cél felé.
Biharkeresztesi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde Bojti Tagóvoda
E havi témánk a Célok kitűzése és elérése volt. Ráhangolódásként Bagdi Bella: Van nekem egy álmom című dalát hallgattuk meg. A dal mondanivalójából kiindulva beszélgetéssel folytattuk, melynek során azt próbáltuk megtudni, hogy mit is jelent gyerekeink számára a célok elérése. Sok gyermek leginkább a vágyait fogalmazta meg („szeretnék kapni egy fényképezőt, rollert” stb.). Szépen megfogalmazódtak ugyanakkor a nagyobb, iskolába készülő gyermekek céljai is: „szeretnék meg tanulni írni, olvasni”; „szeretnék iskolába menni” stb. A beszélgetés után mesére hívó mondókával motiváltuk őket a „Boldogvár meséje” című mese meghallgatására. Igyekeztünk bevonni őket a mese folyamatába, a mesében szereplő versbetétek folyamatos együtt mondásával. A mese meghallgatása után megbeszéltük a mese mondanivalóját, s többször hangsúlyoztuk a mese főbb gondolatát, hogy: „A célod mindig legyen a szemed előtt!” A mese továbbéléseként a gyerekek asztalonként kirakhatták puzzle darabok felhasználásával saját csoportjuk „Boldogvárát”. A záró körben a nemrég elkészített „Dicsőségfal” segítségével újabb célokat tűzhettek ki a gyerekek (pl. megtanulok cipőt kötni, szépen színezni, biciklizni, stb.) maguk elé, mellyel igyekeztünk további fejlődésre motiválni őket. A téma hangulati lezárásaként a tevékenység elején hallott zenét elevenítettük fel, vidám mozgással kísérve, mely nagy sikert aratott a gyerekek körében.
A Lengyel Laura Óvoda Katica csoportja az egykor szintén Katica csoportos Bukta Jánossal beszélgetett egy interjú keretén belül.
Jánoska szívesen mesélt kialakult sportszeretetéről, hiszen már óvodás korában megszerette a focit és azóta eredményei oklevelekben, érmekben sorakoznak szobája polcain.
Természetesen más sportokat is kipróbált és mára rendszeresen úszik, valamint az Újfehértói KEMPO Harcművészet SE sportolója.
Általános iskolai éveit az Erkel Ferenc Tagintézmény ének-zenei tagozatán kezdte meg, így a sport mellett zenei szeretetének is hódol.
Mivel a 8. életévét betöltötte, már a Bozsik Program résztvevője, amihez ezúton kívánunk neki és csapatának kiváló pályaeredményeket, valamint sok sikert álmai megvalósításához!