CÉLTÉRKÉP
A Bogyó és Babóca nagycsoportosai céltérképe, boldog felnőtteket ábrázol, akik megtalálták álmaik hivatását. A boldogságórát az „Ilyen nagy az óriás” című mozgásos énekkel indítottuk, ami után megbeszéltük, hogy mit is jelent a „CÉL” kifejezés. Volt olyan gyermek, aki úgy fogalmazta meg a „cél” értelmezését, hogy az maga a TANULÁS. A tanulás, az egy hosszú folyamat, aminek a végén megtaláljuk azt a foglalkozást, amit örömmel fogunk végezni. Ezt követően meghallgattuk a hónap dalát.
A gyerekek lerajzolták azokat a mesterségeket, amit felnőttként nagyon szívesen választanának. Az elkészült rajzok között voltak rendőrök, tűzoltók, mozdonyvezetők, fodrászok, manikűrösök, tanítóbácsi, pincér, harangöntő és még szellem is. A befejezett munkák, felkerültek a csoport céltérképére.

Megbeszéltük a gyerekekkel, hogy a januári hónapban (a hónapok gyakorlása, felelevenítése) két fontos célt tűzünk ki magunk elé. Ezeket a célokat a gyerekek ötletei, kívánságai alapján választottuk ki. Az egyik, hogy hónap végére mindenki tanuljon meg bukfencezni. A másik célkitűzés az lett, hogy többen tudják az anyukájuk, apukájuk nevét. A gyerekek a szülőket is bevonták a feladat végrehajtásába, hiszen otthon is gyakorolhatták a bukfencet, és persze meg kell „interjúvolni” a szülőket, hogy hogyan hívják őket. A szülők a beszélgetés alatt meséltek gyerekkori élményeikről, az óvodai életükről. Így vált a célkitűzésünk egy gyerek-szülő kapcsolat erősítésévé, adtak egymásnak élményt, együttlétet.
Örültünk az eredménynek, bukfencezni egy gyerek kivételével mindenki megtanult. A másik célt tovább vittük februárra is, hiszen a feladat bevésése még nem mindenkinek sikerült.
Azért az egész csoport jutalmat, vagy feladaterősítő jutalmat, ami a maguk színezte célba érés jellel ellátott nyaklánc volt.
Büszkén mutatták délután a szülőknek, egyikük meg is jegyezte, hogy néha kölcsön kéri gyermekétől, hiszen neki is szüksége lenne rá a hétköznapok során.
A következő hónap célkitűzéseit már kitalálták, tehát tovább játsszuk ezt a lélekerősítő folyamatot.

A reggeli érkezésnél beszélgetni kezdtünk a gyermekekkel, hogy hogyan tudunk egy problémát megoldani. Hogyan tudnánk egy akadályt legyőzni. A gyerekek megfogalmazták, hogy jó érzés elérni valamit, amit akarunk, de sok akadályon kell átlépnünk akárcsak a “mesebeli” Jánosnak. Elmondták azt is, hogy hinnünk kell céljaink elérésében. A Boldogságvár Puzzle kirakásához sok türelemre, kitartásra volt szükség és csak a legügyesebbeknek sikerült.A boldogságórát beszélgetőkörrel kezdtük, melyen közösen megbeszéltük, mit is jelent egy cél elérése. Sokan említették az utazást, volt, aki focizni szeretne megtanulni, és volt, aki valamilyen játékot szeretne nagyon megkapni, és volt, aki milliomos szeretett volna lenni. A megértéshez segítségül hívtuk a zsámolyba találást babzsákkal. Akinek nem sikerült, megfogalmazhatta, hogy nem adja fel, újra megpróbálja. Csodálatos boldogságvárat építettünk, amibe nekem kellett beköltöznöm, és én voltam a várkirálynő…
A csoport közös céljairól beszélgettünk: egy kirándulás megszervezése tavasszal, és ezzel a kirándulással építeni tovább a közösségi érzést.