KUNSZENTMÁRTONI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

Siófoki Széchenyi István Általános Iskola Kiliti iskolarész
Némi fejtörést követően megszületett az osztály közös célja: év végére példamutató közösséggé válni. A térképeket párokban készítették el a gyerekek, többféle megoldás is született. Reméljük, hogy a megvalósítás is ilyen sikeres lesz, mint amilyenek az elkészült munkák lettek.
A 2. a osztály januárban is érdeklődve várta a Boldogságórát. “Minden helyzet, minden ember és minden körülmény az életemben a CÉLOM sikeres eléréséhez segít hozzá, mert szeretem magamat.”-ez a pozitív megerősítés hangzott el a hónap dala után. Beszélgettünk arról, hogy milyen célokat tűznek ki, milyen akadályokkal kell megbirkózni a cél eléréséig, kik segíthetnek ebben. Majd választhattak egy személyt, akinek levelet írtak. Ebben megosztották a jövőbeli terveiket, céljaikat. Újabb boldog órát töltöttünk együtt!❤️
Pestszentlőrinci Kerekerdő Óvoda
A gyerekekkel megbeszéltük a hosszú távú (iskolaérettek legyünk nagycsoport végére), illetve a rövid távú (amit pillanatnyilag szeretnénk elérni) céljainkat. A gyerekek lerajzolták az iskolát, ahova már nagyon készülnek a nagycsoportosaink, és mellé elkészítették azokat a képeket, amiken rövid időn belül szeretnének megkapni – korcsolyát, kisautót, stb. Azt is megállapítottuk, hogy minél reálisabb, elérhetőbb célokat tűzünk ki, annál boldogabbak leszünk, mert örülhetünk az elért, beteljesült kívánságoknak. Persze azt sem felejtettük el, hogy céljaink eléréséhez nekünk is kell tenni valamit. Például szorgalmasan gyakorolni, és a „varázsszó”: „kérem szépen” vagy „légy szíves” is csodákra képes.
A családi nevelésre építve, a szülőkkel együttműködve a gyermeki tevékenységre épülő nevelést tekintjük lényeges feladatunknak. Ennek érdekében sok szülős programot szervezünk a tanév folyamán. Januárban egy ilyen esemény a nyílt nap, amikor a szülők egy délelőtt bejönnek a csoportba, megnézhetik, hogyan működik egy napunk és együtt tevékenykednek a gyermekeikkel. Mindig igen jó hangulatban telik.
Dunakeszi Szent István Általános Iskola
Az öreg halász és nagyravágyó felesége mese feldolgozása után, a gyerekek saját kívánságaikról, vágyaikról meséltek. Jó volt hallgatni, hogy ők nem tárgyakra , hanem szerető családra, érdekes foglalkozásokra vágytak.
A mese ihlette, hogy terveiket halacskákba rajzolták le.