A Maroslelei Zengő Óvoda januári beszámolója.
Célok kitűzése és elérése



Célok kitűzése és elérése
A foglalkozáshoz kapcsolt zenét nagyon élvezik, mozgással kísérjük a zenehallgatást. Van mikor a gyerekeK ötletei alapján mozgunk rá a csoportszobában.
A célbadobásnak nagy sikere volt. Először csak simán dobtak kislabdát a kosárba, utána napokban pedig a megfogalmazott célokkal együtt.
A Boldogvár meséjét egyszerűsítettem és átdolgoztam népmesei motívummá.
Kis színes szivecskékre színesceruzával lerajzolták az óvodás céljaikat. Ezeket egy óriás szívre ragasztottuk és kitettük a folyosóra, hogy a szülők is ismerkedhessenek vele.

Beszélgetés az álmainkról – céljainkról. Olyan célokat tűzzünk ki amit megtudunk valósítani, rövid távú célokat. Ezt a témakört a mozgással összekötve tudtuk megvalósítani. A Mozgáskotta jó gyakorlatunk jó célt szolgált.
Bella dala motivált bennünket ebben a hónapban is. Ez a hónap nagyon sokat adott a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, nagyon sok szép pillanatot éltünk át együtt. Jó volt az álmainkról, céljainkról beszélgetni. Mondhatom, hogy nagyon tartalmas hónapunk volt. Végül mindenki boldog szeretne lenni, vidám, mosolygós szeretetteljes gyerekek. NEKEM is célom volt, hogy egy varázslatos világot alkossak Nekik. A beadandó munkánk is ezt tükrözi.





Hegyközi Nyelvoktató Szlovák Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Harmadikosaink a mesék hatására három kívánságban fogalmazták meg azokat a vágyaikat, amit ebben a félévben szeretnének elérni.