Minden évben osztálytánccal készülünk az iskolai farsangunkra. Nem vagyunk profi táncosok. 30 fős osztályunkba (ebből 19 fiú) elég nehéz olyan produkciót találni, amit mindenki szívesen eltáncol.
Az idén a gyerekek keresgéltek zenéket, koreográfiákat. Ebből kerekedett ki emoji táncunk. A pólóinkat is magunk terveztük, rajzoltuk.
A próbák alatt sokat nevettünk, élveztük minden pillanatát. Célunkat elértük, jól sikerült a fellépésünk.
Célok kitűzése és elérése
A téli szünetről visszatérve újra elkezdtük a munkát. A célok kitűzése és elérése témakör feldolgozása sok időbe telt. Túlszaladtunk a javasolt határidőn. Azt szerettük volna, ha egyetértésben születik meg a beküldendő feladatunk. Sok- sok egyeztetés és vitatkozás után született meg a kép, a mi célkitűzésünkről. Ez a csoportunk feljődésének útját próbálja ábrázolni a vágyainkat is beleszőve.
Győri Váci Mihály Általános Iskola
Ezen az órán Az öreg halász és a nagyravágyó felesége című mesével foglalkoztunk. A mese feldolgozása után a gyerekek azt a feladatot kapták, hogy rajzolják meg saját aranyhalaikat, és írják bele, mi lenne az ő három kívánságuk.
Nagy örömömre szolgált, hogy a halacskákban ilyen és ehhez hasonló kívánságokat találtam:
„Sikerüljön megfékezni az erdőtüzet!”
„Ne szemeteljenek az emberek!”
Olyan gyerkőc is akadt, aki a családtagjainak kívánt valamit, saját magát kihagyva.
Büszke vagyok a gyerekekre! <3
Motivációs beszélgetést követően feldolgoztuk Az öreg halász és a nagyravágyó felesége című mesét. A gyerekek rajzot készítettek vágyaikról és saját kívánságokat fogalmaztak meg.
A Van nekem egy álmom című zene meghallgatása, éneklése után Az öreg halász és a nagyravágyó felesége című mese után beszélgettünk az egyéni és a közös célokról. A gyerekek közösen készítettek ebben a témában plakátot. Az órát közös tánc zárta.
Feladat: Nézz utána, hogy melyen viszony fűzte Vajda Jánost Krtatochwill Georginához!
Te mit tennél meg egy másik emberért, a szerelmedért? Milyen más céljaid vannak az életben? Készíts egy listát erről! Azt is fogalmazd meg az egyes céloknál, hogy miként fogod elérni, mit fogsz tenni a megvalósulásuk érdekében!
Gárdonyi Géza Ált. Isk. és Gimnázium Érd
Az osztályban többen vannak, akik versenyszerűen sportolnak. Bevezetés képen Őket kértem meg, hogy beszéljenek arról, hogy számukra a sportban mi a cél, milyen érzés, ha célba érnek? Ezt követően kértem a többieket is, hogy tűzzenek ki egy célt maguk elé , amit szeretnének megvalósítani, és írják le a papírra.
Ez után a könyv leírása szerint megbeszéltük, hogy mikre van szükségünk ahhoz, hogy a céljainkat elérhessük.
-jó terv
-megvalósítható legyen
-megvalósítás kigondolása
-legyünk optimisták
-legyünk kitartóak
-dolgozzunk keményen
Ezek alapján megpróbálta mindenki a saját céljához vezető utat felépíteni.
Majd arról is szó esett, hogy mik tudnak minket meggátolni a céljaink elérésében.
Csoportmunkaként 4-6 gyermek közös célt tűzött ki maguk elé, amit egy nagy lapra felírtak, és együtt “kidolgozták”, hogy tudnák ezt megvalósítani.
Gyulai Implom József Általános Iskola 5. Sz. Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye
A tanév félévéhez közeledve célul tűztük ki, hogy ráerősítünk tanulmányainkra, valamint év végére javítunk tanulmányi átlagunkon.
Gondolatok szülőknek:
Fontos az életünkben a reális, megvalósítható célok kitűzése, ami „belső cél” legyen!
Hogyan érjük el céljainkat?…Hasznos,k pozitív gondolatok, megerősítés, példaadás fontossága,- kitűzhető célok ajánlása…
„Van nekem egy álmom…” – dal ajánlás gyerekeknek.
Feladat: Készíts Boldogságvárat!/Rajzolj, színezz, sok színt használj…/
Ajánlás: szüleikkel beszélgessenek céljaikról, álmaikról, amit együtt megvalósítanak…
„Ha lenne 3 kívánságod, mi lenne az?”
Ezt a témát relaxációs gyakorlatokkal, mesével, dalokkal, és sok játékkal dolgoztuk fel.
Elmeséltem Bezzegh Andrea: Boldogvár című meséjét.
Megkérdeztem a gyerekeket, hogy kinek tetszett a mese és miért? Bőven kifejtették véleményüket.
Beszélgettünk arról, hogy
o Ki, és mi szeretne lenni, ha felnő?
o Mik a céljai?
o Van-e olyan dolog, amire nagyon vágyik?
o Mi az, amit szeretne megtanulni?
o Mi az, amit szeretne kipróbálni?
o Kit, vagy mit szeretne megismerni? stb.
Kitértünk arra is, hogy milyen céljaink lehetnek, és mit kell tenni azért, hogy ezeket a céljainkat elérjük, és valóra váljanak álmaink. Ahhoz, hogy céljainkat elérjük, bizony küzdeni kell. Kellő kitartással sok mindent el tudunk érni.
A csoport céljául tűzte ki: „Kreatívak lesznek vizuális tevékenységekben”.
Fontos célja volt még a csoportnak az állatokról való gondoskodás, pl. a madarak etetése.
Madáretetőt készítettünk és azt rendszeresen feltöltöttük napraforgó maggal.
Maci héten különféle technikával készítettünk macikat. Örömmel mutatták meg szüleiknek az elkészült munkáikat.