Van nekem egy álmom…
Óvodásaim 4-5 évesek és mikor a heti első beszélgetőkörünk alkalmával rákérdeztem céljaikra, hogy mit szeretnének elérni, megtanulni, akkor leginkább álmaikat sorolták. Próbáltam rávezetni őket, hogy mire is lennék kíváncsi (elmeséltem nekik, amikor én voltam ekkora, mint most ők, akkor nagyon szerettem volna megtanulni kétkerekű biciklin biciklizni, és ahhoz hogy ezt elérjem rengeteget gyakoroltam…)a nagyobb középsősök közül történetem meghallgatása után, már volt aki jobban értette, hogy mit kérdeztem valójában.
Hetünk nagyon tartalmas volt ismét, játékos módon próbáltam a témát körüljárni, hogy mennyire fontosak, hogy legyenek céljaink, és addig menjünk, amíg el nem érjük, ha akadályok kerülnek az útunkba, akkor se adjuk fel, próbálkozzunk.
Heti mesefoglalkozáson a Boldogság vára című mesét mondtam el nekik, majd a csoportot 4 csapatra osztottam és kincskeresést szerveztem az ovisoknak. Közösségi érzésüket erősítettem, amikor együtt, de csapatonként egy-egy instrukció után útra keltek a gyerekek és megkeresték a Boldog vár darabjait. Ez lett az egyik közös céljuk, hogy megleljék az összeset és összeálljon a Boldogvár.
Van nekem egy álmom…dal hetünk minden napján meghallgatásra került.
A Varázshópelyhes drámajáték pedig teljesen elvarázsolta a gyerekeket. A játék után még nagyobb kedvvel készítették el saját varázshópelyhes díszeiket.
Úgy gondolom, hogy ez ismét egy nem könnyű téma óvodásainknak, de nagyon fontosnak tartom, hogy a morzsákat elszórjuk minden egyes hasonló témájú beszélgetés alkalmával. Fontos beszélni és beszéltetni őket álmaikról, vágyaikról, miért pont erre vagy arra eset a választásuk. Mondjuk el, hogy eddig mit tettek és még mit kell tenniük vágyaik, céljaik eléréséhez és mindenek előtt bátorítsuk őket!!!
Célok kitűzése és elérése
Bajai Szakképzési Centrum Radnóti Miklós Kollégiuma
Álom a hatvanadikon. Álmodozni jó! És nem a négyzeten és nem is a köbön, hanem mindjárt a hatvanadikon! Na jó, az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Villámcsirkék otthona a 60-as egység. Néha valóban baromfiudvar benyomását keltjük, de jóban-rosszban együtt vagyunk. Ha lehet, inkább jóban. Vágyunk a boldogságra, és a boldogsághoz vezető izgalmas útra nem indulhatunk el célok megfogalmazása nélkül. Céljaink megfogalmazása igazán eklektikusra sikerült, mert mi is különbözőek vagyunk, mások a prioritások, de azért egy fő csapásirány mégis kivehető a ködbe vesző ösvények útvesztőiben. Akárhogy is van, de mindenki boldogságra törekszik. Ám az együtt töltött órák, napok, hetek… évek azt láttatják velünk, ha visszatekintünk a megkezdett úton, hogy úton lenni maga a boldogság. Ha vannak célok, jó úton lenni. Jó érzés, ha megfelelünk a kihívásoknak, de leginkább önmagunknak akarunk megfelelni. Mert csodálatos, ha a tükörből egy elégedett arc mosolyog vissza. Szóval vannak céljaink. A verset úgy fogalmaztuk meg, hogy sorban egymás után mindegyikünk elmondta, ami hirtelen megjelenik előtte célként. Így valóban őszinte vágyakat, célokat vizionáltunk és fogalmaztunk meg verses formában. Ám ennek még koránt sincs vége. Mert az a bizonyos bakancslista sohasem véges…
Villámcsirkék
A 2020-as évet újévköszöntő játszóházzal indítottuk. Elhívtuk a testvérosztályunkat, és más fejlesztős csoportokat. Előzetesen elkészítettük a Tündérkonyhánkban a jókívánság-tekercseket, amelyekbe jókívánság-cédulákat rejtettünk el. Megvendégeltük a csoportokat, majd vidám játékokat játszottunk. Közösen megnéztük az Öreg halász és a nagyravágyó felesége című mesét, majd mindenki elkészítette az arany halacskáját, amelyre felragaszthatta az egész évre szóló kívánságát. Bízunk benne, hogy a jókedélyünk és vidámságunk kitart majd az egész évben! BÚÉK!
Óvodásaink a Boldogságóra kezdő motivációjaként, játékos tapasztalással észrevehették, hogy a hóemberes célba dobónál eltalálják-e a célt. Mindenki igyekezett beletalálni a hóember hasába a ,,hógolyó-pamacsokkal”. Az ügyeseket megtapsoltuk. Majd Ottlik Géza: Az utolsó mese c. történetet mondtam el. Ebből kiindulva kezdődött el a beszélgetés a céljaikról. A mese kapcsán a pozitív gondolatok, vágyaik kimondására is lehetőség adódott. A pozitív gondolatok hatással vannak érzéseinkre, azok pedig tetteinket is jó irányba befolyásolják. Rájöttek a gyerekek is, célok mindig kellenek; hogy legyen mit elérni. Lerajzolhatták a nagyok, a kisebbek kiszínezhették, milyen céljaik vannak. Zárókörben mindenki megfogalmazta a legfontosabb céljait. És meghallgathatták, énekelhették Bagdi Bella: Van egy álmom dalát.
Nyíregyházi Bem József Általános Iskola
A gyerekek felkerültek a Tudás fájára az összegyűjtött csillagaik alapján. Új céljuk még több csillag összegyűjtésével, hogy piros almára kerülhessen a nevük a fán.
A célok kitűzése és elérése a legaktuálisabb téma a nyolcadikosok számára. Itt állunk a pályaválasztás és továbbtanulás küszöbén. Sokat beszélgettünk céljainkról, az odavezető útról és kitartásról.
A gyerekek osztályfőnöki óra keretében kitöltöttek egy táblázatot, amely a jövőbeli terveikkel volt kapcsolatos. Megbeszéltük, hogy vágyaik és álmaik eléréséhez egy gőzmozdony erejére és egy sas kitartására, szárnyalására van szükség. Mesebeli járművük a fellegek felé tör, gyakran kerül szembe görbe tükörrel az iskola- és szakmaválasztás terén. A mozdony maga a 6. a osztály, a személykocsik utasai pedig az Álmok Álmodói, azaz az osztály tagjai.
Érsekcsanádi Napköziotthonos Óvoda
Az első héten célba dobós játékot készítettünk: hógolyókat kasíroztunk, ezzel kellett beletalálni a vödörbe. Miután jól kijátszották magukat, beszélgetést kezdeményeztem arról, hogy mit éreztek akkor amikor beletaláltak, és amikor nem tudták beledobni. Eljutottunk a kitartás, próbálkozás, gyakorlás fogalmához.
A következő alkalommal a relaxációs gyakorlat után elmeséltem a Boldogvár c. mesét. Beszélgettünk arról, hogy milyen célja lehet egy óvodásnak, ki tud annak elérésében segíteni. Ezután ki is színezhették Boldogvárat, sok eszköz közül választhattak.
Közben a hónap dalát hallgattuk.
Biharkeresztesi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde Nagykereki Tagóvoda
A téma feldolgozását beszélgető körrel indítottuk, ahol szó volt arról: Mit szeretnénk elérni? Mi az, amire nagyon vágyunk? Megerősítettük azt, hogy mindig legyenek céljaink, amit szeretnénk, ha valóra válnának. Legyenek álmaink, amit szeretnénk elérni. Arról is beszélgettünk milyen az, amikor nem sikerül és milyen érzés, amikor sikerül elérni céljainkat? Mozgásos játékokkal, társas játékokkal, másokról való gondoskodással, próbáltuk szemléltetni a célok elérését. Mindenki megfogalmazhatta mit tekint a legfontosabb céljának.
Felső-mátrai Zakupszky László Általános Iskola
A gyerekeknek nagyon tetszett a célik elérésének a tervezése. Sok ötlettel segitették egymást.