Január havi boldogságóránk témája a célok kitűzése és azok elérése volt. Nagyon sikert aratott, a „jövőbelátó távcső”, amibe, ha belenéztek látták magukat 5, 10, 20 …..év múlva.
Ez után csoportokban dolgozva összeszedték azokat a dolgokat, melyek kellenek, ahhoz, hogy az elképzeléseik valóra váljanak. Beszélgettek a kitartásról, szorgalomról, tudásról is. Ez az óra is vidáman, játékosan, élményekben gazdagon telt el.
Célok kitűzése és elérése
A mai foglalkozás bevezetéseként „Mozogj a tükrömben” relaxációt választottam. A gyerekek összpontosítva, maximálisan a társukra figyelve végezték a feladatot.
A téma bevezetéseként összegyűjtötték a gyerekek, hogy milyen céljaik vannak (lehetnek) rövidebb és hosszabb távon.
Ezután kisebb csoportokban (3-4 fő) választották ki és dolgozták fel a a hozzájuk leginkább szóló idézeteket a célok megfogalmazásával kapcsolatosan.
Következő feladatként szókártyákat kaptak- melyeket a homlokukra kellett helyezni. Ők nem láthatták a saját kártyájukat- viszont mindenki másét igen. Az volt a feladatuk, hogy szavak nélkül, egymással együttműködve kellett úgy sorba állniuk, hogy egy idézet sorait olvashassam el. Az idézet a következő volt: ” Egy pesszimista minden lehetőségben látja a nehézséget; egy optimista minden nehézségben meglátja a lehetőséget”. (Winston Churchilll) A szavak nélküli kommunikáció nagy kihívást jelentett számukra, de némi segítséggel- ügyesen megoldották a feladatot! Nagyon büszke voltam rájuk- és ők is magukra, hogy ez sikerült! Ezután közösen megbeszéltük, hogy mit is jelent ez az idézet, mit gondolnak róla!
Majd megkértem a gyerekeket, hogy szintén kis csoportokban készítsenek „cél-virágokat”! A virág közepébe írják bele a saját nevüket- a szirmaiba pedig az általuk kitűzött célokat, amelyeket el szeretnének érni!
A foglalkozás lezárásaként közösen megnéztük a „Végtelen hit” c. rövid filmet. Röviden feldolgoztuk a film által kiváltott érzéseket és véleményeket!
A mai foglalkozáson is egy oldott, aktív, jókedvű légkör jött létre! Rendkívül jó meglátások és bátor vélemények színesítették a téma kifejtését!
Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Újrónafői Tagóvodája
A célok feldolgozásához sokféle alkalmat és módszert találtunk! Jól éreztük magunkat! Köszönjük a lehetőséget!
Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola
Fantasztikus kinézetű járműveket terveztünk, amelyek mindenen átvisznek minket egészen a célig: Fel is tankoltunk üzemanyaggal: kitartás, erős akarat, elszántság…
Rácz István 4.b
A hónap boldogságórájának témája kellően megmozgatta a harmadikosaimat. Egyénenként és közösen is fogalmaztunk meg célokat, és az azokhoz szükséges elérési utakat. Többségében jó bizonyítványt szeretnének maguknak az év végére. Közös célok között szerepelt a jó tanulás, mindennapi jókedv, szófogadás, segítőkészség. 🙂
Megfogalmaztuk,hogy minden reggel igyekezzünk, ha csak aprónyi célt is, de kitűzni az adott napra. Törekedjünk a kitűzött céljainkért a tőlünk telhető legtöbbet megtenni.
Meg tudom tenni!
Cél: A foglalkozás célja az, hogy a gyermekek tudjanak jó, megvalósítható célokat kitűzni, és tegyenek meg mindent azért, hogy ezeket meg is valósítsák. Ha elérnek egy célt, amit kitűztek, akkor megjutalmazhatják magukat.
Korcsoport: 4-6 éves óvodáskorú gyermekek
Elhelyezkedés: körben ülünk a szőnyegen.
Időkeret: 2020. 01. 13-17
Foglalkozás menete:
Ráhangolódás a foglalkozásra: A gyermekekkel a Rongybaba relaxációs gyakorlattal kezdjük a foglalkozást. A gyerekek nagy örömmel végezték minden nap a feladatot!
Motiválás: Kerekerdő kalandra hív téged vers elmondása.
Mesélés Elmeséltem a Boldog vár meséjét, melyhez bábokat használtam, a gyermekek figyelmesen hallgatták a történetet és mesélés közben beleélték magukat a történetbe.
Beszélgetés A mese végén megbeszéltük, hogy a gyermekek életében volt-e olyan dolog, amit szerettek volna elérni, de nem sikerült. Kinek mi a legnagyobb álma, hogy milyen érzés amikor sikerül elérni, és milyen amikor nem. Mindenki megfogalmazhatta, hogy számára mi a boldogság.
Dramatikus játék: Megvalósítottuk az „Óvó néni” játéka játékot, melyhez maci plüssjátékkal játszottunk. A gyermekek a játék során szívesen segítettek a macinak a feladatok teljesítésében, így a végén sikerült a térképet kinyitni, és a Mackó a térkép segítségével hazatalált.
Szinezés: Kiszíneztük közösen a Boldogság várat! Majd szétvágtuk, és puzzle játékként a gyermekek ezzel játszottak. Szívesen segítettek társaiknak, akik nem tudták kirakni a puzzlet!
Zenehallgatás alkotás közben: Alkotás, játék közben meghallgatjuk Bagdi Bella: „Van nekem egy álmom!” című dalát, melynek ritmusára a gyermekek mozoghattak.
Egy mozgásos játékra hívtuk a gyermekeket, ahol egy mesés történetbe ágyazva feladatokat kellett teljesíteni minden gyermeknek, ahhoz, hogy eljussunk a mesebeli várba, a cél az volt, hogy minden gyermeknek sikerüljön teljesíteni minden feladatot. Ebben segítettük egymást, ösztönöztük egymást, bátorítottuk egymást, így mindenki sikeresen legyőzte az akadályokat. Jó volt látni a gyermekek együttműködését.
Dramatikus játék: Zárásként a gyermekekkel közösen megformáztuk a boldogság várat.
Abonyi Montágh Imre EGYMI Óvoda és Általános Iskola
Óra elején relaxáltunk, zenét hallgattunk. Visszaemlékeztünk a jól ismert mesére, Az öreg halász és a nagyravágyó feleségére. Három kis halacskába beleírták, hogy mit kívánnának hasonló helyzetben. Megbeszéltük, mi a különbség kívánság és cél között. Ennek kapcsán levezettük az elméletét, hogy hogyan érjük el a kitűzött céljainkat. Végül rajzoltak közeli és távoli jövőbeli céljairól. Meditációval zártunk.
Gyulai Implom József Általános Iskola
CÉLOK projektünk főbb elemei a bevezető óra megtartása után: János vitéz céljainak számbavétele irodalom órán. Eszperete Tervek vers írása irodalmon és nyelvtanon, itt már saját célokkal is. Aztán zárásként „faültetés”, hogy titkos terveink megfogalmazódjanak és majdan virágba is szökkenjenek!