Ebben a hónapban több alkalommal is foglalkoztunk a hónap témájával: először beszélgettünk az elméleti hátteréről: miért fontosak, hogy legyenek céljaink, hogyan, milyen lépésekben tudjuk céljainkat elérni, mik segíthetnek vagy gátolhatnak bennünket ezek megvalósításában.
Minden gyerek kitöltötte a felsős munkafüzet 83.oldalán található „Célok öt fő életterületen” táblázatot.
Célok kitűzése és elérése
Gárdonyi Géza és Szegi Suli Általános Iskola
A Gárdonyi Gézs és Szegi Suli Ált. Isk. 2. osztályos tanulói közös ötletelés után összegyűjtötték a tanévben végrehajtható célokat. A válogatás után leírták, maj az igagató bácsinak átadták, hogy tanév végén számon tudja kérni.
Az első osztály elérkezett az első tanév feléhez. Fontos itt megállnunk és átbeszélnünk a tapasztalatainkat. Mondhatjuk hogy már iskolássá váltak, megszokták az új környezetet, beletanultak a rendbe. Nem csak az új naptári év, hanem az új félév kezdete is okokat adott az eltelt időszak átgondolására és a jövő tervezésére. Apró kicsi célokat minden héten felállítunk, legyen szó egy játék megtanulásáról, vagy egy szabály betartásáról, ezúttal azonban olyan célt kellett választani, aminek elérésére a következő félévben törekedni fognak. Mesével indítottuk a foglalkozást, majd beszélgettünk az újévi szokásokról, fogadalmakról és, hogy miért nehéz azokat betartani. Ezután mindenki ceruzát ragadott, hogy lerajzolja milyen célt tűzött ki maga elé. A rajzokat begyűjtöttük, hogy minden hónap végén visszatérjünk rá, kinek sikerült már elérnie.
A dal meghallgatása után beszélgettünk a rövid és hosszútávú terveinkről, álmokról. Beszélgettünk arról, hogy ha valamit el szeretnénk érni nem hullik könnyen az ölünkbe, meg kell érte dolgozni. Sokan sportolnak a csoportba, Ők különösen tudták/tudják, hogy ez mit is jelent. Megnéztünk egy filmet is, amit a gyerekek javasoltak, kértek.
Majd elkészítették a bakancslistájukat, a bakancsot, amibe beletették a listát.
Micimackó kuckója- 9.fejezet. Célbazokni. Hátra arc.
Összegyűjtöttük az egy év alatt elérendő célokat és bakancsba gyűjtöttük őket- ez a mi bakancslistánk.
Meixner Ildikó EGYMI Mohács Oldi Tagintézmény
Készségfejlesztő iskolai csoportunkban a hónap témáját képes naptár készítésének a segítségével oldottuk meg. A tanév végéig visszalevő hónapokat elosztottuk tanulóink között. A ránk váró feladatokat és alkalmakat megbeszéltük, majd rajzos formában elkészítve felragasztottuk a naptárba. Születésnapokat, témaheteket, aktuális ünnepeinket soroltuk fel, képi síkon is megjelenítve így az előttünk álló célokat, megoldandó feladatainkat.
Januárban az egyéni és a közös céljainkról beszélgettünk, és arról, hogy mit kell tennünk érte. Elkészítettük közösen a boldogság várat. A felkínált tevékenységek vonzóak voltak a gyerekek számára: célba dobtunk, mozgásos játékokat játszottunk, hópelyhekkel táncoltunk és elkészítettük a szívecske koronát. A munkafüzetben kiszíneztük „neked mi a céljaid”.
Január a fogadalmak hónapja. Mik azok a fogadalmak? Mik lehetnek a jó, elérhető célok?
Az osztály tanulói megfogalmazták céljaikat, amiket júniusig el szeretnének érni. Ezeket leírták színes papírcsíkokra. Minden tanuló egy személyiségéhez illő bakancsot színezett ki és ebbe a bakancsba tette bele a céljait tartalmazó papírcsíkot.
Csemete liget Napközi otthonos Óvoda
A célok kitűzésénél beszélgettünk a gyerekekkel, ki mi szeretne lenni, ha „nagy” lesz, felnőtté válik. Meglepő válaszok érkeztek, voltak , akik elgondolkodtak, volt, akinek kialakult elképzelése volt már.
Más célokat is szívesen tűznek ki a gyerekek maguk elé: pl. Kisállatot szeretnének a legtöbben, amiről gondoskodni vagy egy- egy számukra elérhetetlenebb játékot.
Inkább anyagiak és tárgyban megjelenő két célokat választották, de igyekeztünk a beszélgetést arra felé terelni, hogy nem csak a tárgyak okoznak örömet, hanem érzelmi síkon próbáltuk megközelíteni a témát.
Mivel iskolára készülünk, több gyereknek célja, hogy jó tanuló legyen az iskolában. Boldogvàr meséjét nagy szeretettel hallgatták meg és utána elkészítettük közösen a Boldogvàr Puzzlet is.