A téli szünet után az új évben először is arra készültünk, hogy az 1.félév zárása jobban sikerüljön mindenkinek. Az elsősök még nem sokat tudnak ennek jelentőségéről. Azt tapasztalják, hogy felmérőket kell írniuk naponta. A rövidtávú célunk 01.15.-ig tehát a tanulásra vonatkozik mindegyik évfolyamon. Örülünk a vírusmentes tanóráknak. Ehhez szülői adományként mosható textilmaszkot kapott minden kisdiákunk. Miki egereset a kislányok, focilabdásat a kisfiúk. Gyorsan nevet írtunk rá és így kapták meg a gyerekek.
Célok kitűzése és elérése
Amikor az újévben először találkoztunk, minden jót kívántunk egymásnak. Beszélgettünk jókívánságokról, fogadalmakról, célokról. Az ünnepi sütés-főzésekről és a hozzájuk kapcsolódó hiedelmekről. Ezek közül kiemeltük a mákot és eldöntöttük, hogy mi mákos sütit sütünk!
Igen ám, csakhogy a hozzávalókat Süni úr elrejtette! Viszont elárulta nekünk, hogy mosolygós jellel ellátott borítékokból megtudhatjuk hová… Így hát kincskeresésre indultunk!
Minden boríték egy kirakós képet tartalmazott, amelyet a gyerekek ügyesen összeraktak és a képek elvezették őket az ovi azon helységeibe, ahol a süti hozzávalói lapultak. Volt is nagy öröm, amikor mindet megtalálták!
Ezután következett a mákos süti elkészítése. Mindenki rakta, keverte, kavarta! Tettünk bele extra adag szeretet, jókedvet és lelkesedést is!
Míg sült a süti, meghallgattuk Bagdi Bella: Van nekem egy álmom című dalát. Ebéd után pedig jóízűen elfogyasztottuk a kemény munkánk gyümölcsét: „Jövőre is legyen mákod!” – felkiáltással.
Mesevár Óvoda, Marton utcai telephelye
Legyen mákod idén is !
Az évindító Boldogság óra is nagyon érdekes volt. Elmentünk közösen sétával egybekötve a közeli élelmiszerboltba, és megvásároltuk az elképzelt szeretetsütemény hozzávalóit. Megbeszéltük, milyen céljaink lehetnek erre az évre nézve, persze gyermeknyelven. Nagycsoportos gyermekekként fejlett emocionális képességekkel rendelkeznek, és nagyon sok jó gondolat született. Miközben összegyúrtuk, készült a sütemény, ezekre a dolgokra gondoltuk, és szívünk minden szeretetétével arra koncentráltunk, hogy átvitt értelemben ez belekerüljön a sütibe. Egészséges hozzávalókból készült ráadásul. Sajnos a Covid miatt, nem a szülőket kínáltuk meg, hanem az óvoda összes gyermekének és dolgozójának jutott belőle. Felkerekedtünk és átvittük a többi csoportba, és hangosan kiáltottuk: Legyen mákod idén is. Jó érzéssel zártuk a napunkat, szívünkben tele szeretettel. Jó adni, és ez boldogság is egyben!
Tanítványaimmal arról beszélgettünk, hogy mik szeretnének lenni, ha valami kinccsé változhatnának. Ehhez készítettek illusztrációt.
Óra eleji motiváció, beszélgetés: Mik azok a célok? Mit szeretnél elérni az életedben?
Fő feladat: bakancslista elkészítése. A gyerekek előre kinyomtatott üres bakancsokba írják bele céljaikat, kiszínezik, kivágják és egy nagy lapra ragasztjuk fel óra végén.
Feladatfeldolgozás közben szól: Bagdi Bella: Van nekem egy álmom című dala szól.
A foglalkozást Bagdy Emőke relaxációs gyakorlatával kezdtük, majd Bagdi Bella: Van nekem egy álmom c. dalát hallgattuk meg. Az évszakhoz igazodva „hógolyókat készítettünk és hóembertornyot” építettünk. Ezután célbadobást játszottunk és megbeszéltük a mi a célunk ezzel kapcsolatban, hogy mit szeretnénk elérni. Nagyon jól sikerült a foglalkozás.
Célunk az volt, hogy leírjuk és lássuk, hogy mégis milyen céljaink vannak a 2021-es évre, melyeket kitűztünk a „Céltáblánkra”, hogy szem előtt tartsuk. Azóta is a termünkben van kihelyezve, emkékeztetőül.