A Boldogságóra kézikönyv ajánlása alapján /- némi változtatással/: egy maci plüssfigura hazatérése a cél, különböző feladatok végrehajtásával, térkép alapján.
Célok kitűzése és elérése
Hogyan állítanak célt maguk elé, és küzdenek, hogy azt el is érjék az 1.k osztály diákjai? Milyen céljai lehetnek egy kisiskolásnak? Erről beszélgettünk, és közös célokat tűztük ki, majd mindenki elkészítette a saját kis jövőbe látó képmását. Aztán kértem a gyerekeket, hogy csukják be a szemüket, és gondoljanak arra, mit szeretnének elérni, mi az álmuk. Zárásként táncoltunk egyet Bella „Van nekem egy álmom” zenéjére.
A cél szóra, mint darts játékra és a célba dobásra asszociáltak, ezzel hozták összefüggésbe. Ez a két játék motiválta és megértette a gyerekekkel a feladatot. Mivel épp most esett le a hó, a célba dobás is aktuálissá vált. Közösen megbeszéltük a gyerekekkel, hogy kinek mi a rossz tulajdonsága, amiről le kellene szoknia. Közösen céltáblát készítettünk,mindenki elkészítette a saját nyilát. Minden nap közelebb juttathatta a nyilat, ha aznap be tudta tartani az ígéretét. A gyerekek örültek egymás sikerének és megtapsolták egymást.
Boldogságóra – Január: Célok kitűzése és elérése
A várva várt hóesés nagy hatással volt a beérkező gyermekekre. Megfelelő motivációt adott a célok, célkitűzések téma feldolgozásához. Közvetlen célkitűzésünk volt, hogy kimehessünk az udvarra hóembert építeni, csúszkálni, hógolyózni. Ebből rávezettem őket a távolabbi célkitűzések lehetőségére, mint például mit szeretne nagyon megtanulni, ami egyelőre nem lehetséges valamilyen oknál fogva. Ez lehet az életkor, lehetőség, földrajzi elhelyezkedés miatt. A gyerekek megfogalmazták távolabbi célkitűzéseiket is, ki mi szeretne lenni felnőtt korában és miért. Miért fontos, hogy legyenek céljaink, mi szükséges ahhoz, hogy elérjük a kitűzött céljainkat. Képesek voltak az előzetes egyéni vélemények, elképzelések türelmes, figyelmes meghallgatására.
A rajzokon jelentek meg az egyéni, távolabbi célkitűzések. Ki mivel szeretne felnőtt korában foglalkozni. Egymás munkáját elismerték, megdicsérték.
Január hónapban célkeresztbe állítottuk közeli és távoli terveinket, melyet egy céltábla segítségével szemléltettünk. A gyerekek a céltábla közepébe helyezték a közeljövőben elérendő céljaikat, míg a távolabbi körcikkekbe kerültek a távlati tervek.Ezeket a célokat használjuk fel a következő hónapban, amikor én-erősítő kártyákat készítünk majd a céljaink és jövőbeli terveink megvalósításához.
Célok kitűzése és elérése
Játék, játékos tevékenység:
Csoportos munka az asztaloknál
1. csoport: Vár festése
2. csoport: keresd a helyes utat a vár felé- feladatlap
3. csoport: korona nyírása és ragasztása a királynak és királynőnek
Reggeli beszélgetőkör:
Téma: A kitűzött célok elérése. Mit jelent a „cél” szó fogalma.Miért fontos arra törekedni, hogy elérjük, valóra váltsuk saját céljainkat.
Edukációs aktivitás:
Bevezetésként a gyerekek meghallgatták a BOLDOG VÁR történetét- motiváció, aki célokat tűzött ki, melynek elérései után mennyire boldog volt.
Játék: Találj be a labdával a célba
Egyes gyerekeknek csak több próbálkozásra sikerült betalálni a célba. Miután mindenkinek sikerült elbeszélgettünk arról, hogy kiben milyen érzéseket váltott ki ez a játék. /szomorú, boldog/
Majd egy újabb célt tűztünk ki magunk elé: felépíteni egy várat kockákból- a Boldog vár c. történet feldolgozása. Közösen megépítettük a várat, királyt és királynőt választottunk. Nem feledkeztünk meg az udvari bohócról sem. A végén eljátszottuk /dramatizáltuk/ a történetet. A gyerekek örültek, hogy a kitűzött célt elértük, teljesítettük.
Befejezésként saját célokat próbáltunk kitűzni, mit szeretnénk elérni, teljesíteni. Valaki szeretett volna megtanulni kerékpározni, síelni, hokizni, focizni, bekötni a cipőfűzőjét, jó barátnak lenni, apának és anyának segíteni.
A kitűzött célok elérése jó érzést vált ki belőlünk, boldogságot, örömöt valamint magabiztosságot. A gyerekek boldogok és elégedettek voltak.
Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskola Örömsziget Óvodája
Az új évben a felnőttek is sokszor tesznek fogadalmakat, tűznek ki célokat. Hát most mi, ovisok is így tettünk.
Nagycsoportosok lévén jónéhány gyermek már rendelkezik kiforrott célokkal, mint megtanulni biciklizni, úszni, írni, olvasni.
A foglalkozásokat erre alapoztuk, és a már meglévő célokat igyekeztünk erősíteni.
A közös meditáció után, a tevékenységet Bagdi Bella: Van nekem egy álmom című dalával indítottuk. A gyerekek önfeledten táncoltak, utánozták a dal szövegét. Miután a jó hangulatot megalapoztuk, játszottunk célbadobást, még egy kis verseny is kialakult a gyerekek között. Ezek után mese következett . Fésűs Éva Sete suta őzikéjét meséltem, mely arra tanít, hogy ha kudarcok is érnek a célodat soha ne add fel. A mese után beszélgettünk céljainkról, és arról, hogy hogyan érhetjük el azokat.
Végezetül a munkafüzet színezőjét színezték ki a gyerekek. Egy biztos, nem volt egy céltalan nap. Ebben a hónapban többször is feljött, hogy kinek mi a célja, van, aki újakra is szert tett. A gyerekekben látszott az elhatározás.
Alig várjuk azt, amikor arról mesélnek, hogyan érték el a céljaikat.
Jászszentlászlói Szent László Általános Iskola
Sok rövidebb és hosszabb távú célt jelöltek meg a gyerekek. Ennek dokumentálására az űrhajót találták a legizgalmasabbnak. Az újrahasznosítást is szem előtt tartva készítették el.
A mesét nagyon találónak találták, főleg, hogy van az osztályban Veronika. Többen is magukra ismertek! Jó kis beszélgetés kerekedett.