Az idei első témát ügyesen feldolgoztuk kicsi elsőseimmel. Napokig beszélgettünk arról miket tudunk megfogadni itt az új évünkben, amik az újévi hagyományoknál, szokásoknál is előkerültek.
A múlt héten elkészítettük az űrhajonkat közösen. Hétvégi házi feladatnak azt kapták a gyerkőcök, hogy gondolják át ők mit tudnak beválalni céluknak erre a tanévre. Délután megfogalmaztuk és feltűztük az űrhajónkra az egyéni célokat.
Kíváncsian várom, hogy ki tudja teljesíteni ezeket:)
Célok kitűzése és elérése
„Boldog az ember, akinek célja van.”
Aranyosi Ervin
Január a céljainkról, álmainkról szólt. A foglalkozás elején meghallgattuk a hónap dalát. Na, itt már felülíródott, amit elterveztem, szerencsére pozitív irányban. A gyerekeknek az első másodpercektől ritmusra járt a kezük, lábuk. Nagyon szerették volna eljátszani a dalt. Ez gyakorlás nélkül tették a dal második meghallgatása során. Nagyon élvezték, hogy mozoghatnak, táncolhatnak együtt, ügyesen megoldották. Azt is mondhatnám, hogy elérték a céljukat.
Ezután felolvastam a gyerekeknek Aranyosi Ervin: A cél című versét. A dal és a vers segítségével megfogalmazták, hogy mi lehet a hónap témája. Mindenki mondhatott több célt. Itt hangzottak el álmok is. Megbeszéltük, hogy az álom az olyan cél, amit nem biztos, hogy meg tudunk valósítani, el tudunk érni. Ide hoztuk példának a dalt, hogy mit jelenthet pl. „magas hegyeket kell megmásznom”. A beszélgetés során arra jutottak, hogy ezt nem szó szerint kell érteni. Utalás arra, hogy minden tőlem telhetőt megteszek.
A gyerekeknek ki kellett választani egy-egy célt, vágyat. Kaptak rajzlapot, amin alvó gyerekek voltak. Ebbe kellett belerajzolni a hőn áhított álmot. Ezekből készítettünk egy tablót. A gyerekek szívesen mondták el mit választottak és kedvesen fogadták egymás rajzait, ötleteit.
Itt jött az újabb ötlet, amit nem terveztem. A kiválasztott célokat időrendbe soroltuk. Volt, ami 1-2 nap múlva és volt, ami majd csak felnőttként teljesülhet. Idővonal szerűen próbáltunk elhelyezkedni egymástól, a céloknak megfelelően. Ehhez kicsinek bizonyult a terem, így az udvaron állt fel az élő idősávunk. A gyerekek maguktól álltak sorba, közben ügyesen beszélték meg, hogy ki miért következik a másik után.
Természetesen, ha már kimentünk az udvarra nem maradhatott el egy kis csúszkálás, szaladgálás.
Visszatérve az indító idézethez úgy érzem, hogy boldogok voltunk, vagyunk, mert mindannyiunknak volt, van célja. Boldog vagyok, mert ez a foglalkozás sikeresen, örömtelin, vidáman telt, és nekem ez volt a célom.
Balatonfüredi Fekete István Általános Iskola, 8230 Balatonfüred Iskola u. 2.
Diákjainkkal megbeszéltük a cél szó jelentését. Mindenki mondott célokat, melyeket el szeretne érni.
Ezt követően a választható és a feldolgozást segítő ötleteket összegyúrtuk (győztes projekt, céltábla), s elkészítettük a gyerekek céljait bemutató táblát.
Kehidakustányi Deák Ferenc Napköziotthonos Óvoda
Az új évet egy jó kis kalandos kincskereséssel kezdtük, amit Csupaszív „szervezett” a gyerekeknek – a csoport Boldogság Órás kabalája. Reggel egy levelet készített, térképet, amit egy borítékba rakott, majd ezt elhelyezte maga mellett. Ez a térkép az ovi helységeit ábrázolta, amin x jelölte a „kincsek” helyét. A levél felolvasása után, kezdetét vette a kaland. A mosdóban, a folyosón, a raktárban, a foglalkoztatóban és az irodában is rejtett el képdarabokat Csupaszív. Ezeket ügyesen megtalálták a gyerekek, volt ahol a hideg-meleg játékkal segítettem nekik. Miután mindegyik darab előkerült, kezdetét vette a kép kirakása. Az ügyesebbek már jelezték, hogy egy kastély van rajta, a neve BoldogságVár. Mindenki örömmel, és elégedettséggel nézte, hiszen közös munkával elérték a céljukat, vagyis a „kincseket” felkutatni, és meglelni a Boldogság Várát, közben pedig jól mulatni! Ezzel azt is erősítve, hogy céljaink eléréséhez dolgozni kell, nem mindig könnyű az odáig vezető út, de elérése boldogsággal tölt el.
Ebben a hónapban a céljainkkal foglalkoztunk. A saját céljainkkal és a közös csoportos célokkal is. Arról beszélgettünk, hogy mivel tudnánk meglepni az óvodánkba járó többi kisgyermeket, amit mindennap láthat és közel is áll hozzájuk.
A beszélgetéseink során kitaláltuk, hogy a nagy aulánkba rendezzünk be egy mesevilágot, ami nem egy konkrét meséhez köthető, de fontos mesei fordulatokat fel lehet benne ismerni. Volt, aki sárkányt szeretett volna készíteni, volt, aki királykisasszonyt, volt, aki palotát, volt, aki az aranyszőrű bárányt…és így tovább. Elhatároztuk, hogy saját és otthonról hozott dobozokból, fonalakból, anyagmaradékból ezt elkészítjük. A gyerekek nagyon aktívak és szorgalmasak voltak, hiszen az volt a közös célunk, hogy örömet szerezzünk a Szapáry utcai óvodába járó gyerekeknek. A fotókon jól látszik, hogy nagy örömmel készítettük és néztük meg a közös munkánk gyümölcsét.
Az egyéni célokat mindenki felrajzolta egy kis körlapra, és bemutattuk egymásnak is, hogy mi a célom. Nagyon szép gondolatok születtek meg, és a gyerekek türelmesen és nagy kíváncsisággal hallgatták meg egymást. Ebben a hónapban relaxációként többször, több alkalommal a földünket szeretgettük meg és csendesedtünk el.
Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola
Karácsony elteltével beszélgettünk az ajándékozásról és az ajándékokról. Az öreg halász és a nagyravágyó felesége című mese feldolgozása után leírták egy halacskába a 3 kívánságukat.
Célok kitűzése és elérése beszámoló
A 2022-es Boldogságóránkat a megszokott módon beszélgetőkörrel kezdtük.
Mindenki elmondta, hogy hogyan érzi magát most. Majd átértünk arra, hogy milyen volt a 2021-es évünk, s hogy milyen 2022-es évet szeretnénk.
Beszélgettünk vágyakról, álmokról is. Majd a hozzá vezető útról, módról.
Ezt követően relaxáltunk egyet, melyet a kézikönyvből választottam.
Fújj-fújj légzőgyakorlat alkalmával elfújuk a 2021-es évünket.
A gyerekek beszámoltak arról, hogy felszabadultabbak lettek a gyakorlat elvégzése után.
A hangolódást Bagdi Bella: Van-e nekem dal meghallgatásával történt, mely a honlapon található alsós letöltésekből emeltem be.
A Piston-Esma 2017-es videóval tovább erősítettem bennük, hogy a kitűzött célok elérése folyamán rengeteg akadály léphet fel.
De tudják, hogy az akadályok azért vannak, hogy leküzdjük őket. 🙂
Nagyon szeretik az ajánlott videókat, mindig új gondolatokat ültetnek el bennük, illetve vetődnek fel.
Ezt követően kreatívkodtunk egy kicsit, ahol papírra is vetették a terveiket a 2022-es évre. Ez egyéni feladat volt.
Tovább gondolva ezt a menetet, ki kellett választaniuk egy célukat, és annak a megvalósulásához szükséges öt lépését. Majd az osztály közös céljait is kitűztük.
Ennek megvalósításához, a kezünket hívtuk segítségül, az öt ujjunk volt az öt lépés, a megvalósuláshoz.
Közös céljainkat, amit szívből szeretnénk egy szívbe írtuk bele, majd a két feladatból egy tablót készítettünk, melyet a terembe ki is raktunk, hogy mindig a szemünk előtt legyen a kitűzött cél.
Az óránk végére már nagyon elfáradtak így megcsináltuk az „Energiacsillagot”.
Hihetetlen élményekről számoltak be. Volt, akinek különféle testérzete volt, de volt olyan tanuló is, aki képeket látott.
Az órát záró körrel fejeztük be, ami az óra tartalmáról szólt.
Az új év céljait, terveit először egy kis tornával kezdtük. A hónap dalára (ami nagy kedvenc lett a hetek alatt) egy egyszerű koreográfiával, kis mozgásos táncot tanultunk be. Ezt napokig gyakoroltuk később. A torna után pihenés képpen a Boldogvár meséjét meséltem el a gyereknek. Végül pedig a munkafüzet (38.o.) színezős feladatát készítettük el, melyre egy szerencsehozó négylevelű lóherét is rajzoltam, amit ki is színezhettek a gyerekek.
A foglalkozás elején meghallgattuk a célok kitűzése és elérése hónap dalát. Az éneklés közben a gyerekek saját maguk találhattak ki különböző mozgásos koreográfiát. A téma bevezetése érdekében először két csoportot alkottunk. Kijelöltük a célt ahová babzsákkal kellett célba dobniuk. Miután mindenki dobott, megbeszéltük, hogy mit is jelent az, hogy célt tűzzünk ki. Azt is megbeszéltük, hogy nem szabad feladni, ha elsőre nem sikerül, tovább kell próbálkozni. Meghallgattuk az egyéni célokat, és meghatároztunk közös célokat is, a közeljövőt illetően. A szőnyegen ülve meghallgatták a Boldog vár meséjét, majd a könyvben feltett kérdésekre válaszoltak egyénileg. Megkértem a szülőket, hogy otthon is foglalkozzanak a témával, beszélgessenek arról, hogy mik a család közös céljai az új évben, esetleg közösen le is rajzolhatják.
A gyermekkel megtanultuk a Van nekem egy álmom című Bagdi Bella dalát. Hangszerekkel zenekart alakítottunk, célunk volt a vidám, felszabadult éneklés. Ezután a Jógakaland – mesélő jógakártyákkal különböző pózokkal (bátor, cica, vidám maci, elfogadó, varázsló, szivárvány, fa…) a testünket átmozgattuk, játékosan tanulhatják a gyerekek meg, milyen érzés magabiztosnak, kitartónak és nyugodtnak lenni. Célunk az érzelmek megélése, a gyermekek önmagával való ismerkedése és testi – lelki egészsége áll. Beszélgettünk a gyermekekkel, hogy ki hogyan képzeli el a jövőjét, sajnos e téren elég korlátozott a tájékozottságuk, elképzeléseik, így játékosan több foglalkozást is megjelenítettünk.