A célokkal és azok elérésének lehetőségeivel januárban foglalkoztunk, hiszen ilyenkor mindenki új célokat tűz maga elé az évre.
A téma feldolgozását relaxációs gyakorlatokkal kezdtük. Ezekre a gyakorlatokra azért van szükség, mert szinte minden szünet után úgy érkeznek vissza órára a gyerekek, hogy kell nekik néhány perc, amig lecsillapodnak, lenyugodnak.
A relaxáció után körbe ültünk, és mindenki elmondta, hogy milyen célt szeretne idén elérni. Leginkább a tanulmányi eredmények javítása volt a cél, de volt, aki a magatartásán szeretne változtatni.
A következő körben azt taglaltuk, hogy hogyan lehet ezeket a célokat elérni. Mennyire múlik rajtunk, mennyire múlik a környezetünkön, vagy más embereken. Egymásnak is adtunk tippeket.
Jó beszélgetés volt!
Célok kitűzése és elérése
Januárban játékos formában fogalmaztuk meg célkitűzéseinket. Sok remek ötlet született. Mesevilágunkban hároméltű járművekkel közlekedtünk, vízen, szárazföldön, levegőben. Képzeletben a legtávolabbi helyekre is pillanatok alatt eljutottunk…
Az egészséges életmód, egészségünk védelme középpontba került a pandémia miatt, ezért célkitűzéseink között nagy szerepet kapott az egészségmegőrzés. Beszélgettünk a zöldség- és gyümölcsfogyasztás fontosságáról, a gyerekek behozták kedvenc ételeiket és jóízűen elfogyasztották. Játszottunk ” íz-kitalálós”-játékot is, a gyerekek csukott szemmel találgatták, milyen zöldséget, vagy gyümölcsöt kaptak. Nagyon ügyesen kitalálták, felismerték az ízeket.
Negyedikeseink már komolyabb témákról beszélgettek, az esetleges jövőbeli foglalkozásukról gondolkodtak:
„4.b osztály a mai napon teljesítette a januári feladatot. Kicsit körbejártuk a témát, majd mindenki felírta egy lapra az álomfoglalkozását és a többieknek ki kellett találni, ki írta. Sokat tanultunk egymásról, sokszor meg is lepődtünk egymáson. Jó volt, köszönjük.” – írta az osztályban tanító kolléganő.
Rumi Rajki István Általános Iskola
Egy játékkal mutattuk be hogy addig építjük fel acélunkat, addig gyakoroljuk, amíg el nem érjük! A videón a siker látható, A másik feladat az volt, hogy az osztály beszélt a meditációról és a nyugalomról, az volt a célunk, hogy mindenkinek legyen egy nyugalmat szinbolizáló Buddhája, ezt készítettük el és festettük ki. Emellett lehetett más szimbolumokat is választani, mint szív!
Tegeződés, nem tegeződés?
A gyerekek főleg a tegeződést ismerik.
Gyakorlatokkal tanultuk a különböző köszönési formákat. Célunk, hogy szituációnak megfelelően jól alkalmazzuk ezeket.
Boldogan köszöntjük egymást.
Tervezd el a céljaidat, az elérésükhöz szükséges lépéseket és tegyél meg mindent!
Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
A 4 évfolyamon is kitűzték a gyerekek a 2021/22-es tanévük céljait és megbeszélték, hogy hogyan tudják elérni azokat.
Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
A januári boldogságórákon a gyerekekkel a célok kitűzésének fontosságáról beszélgettünk. A gyerekek közösen megbeszélték, hogy milyen célokat szeretnének elérni a tanulásban és a sportban a tanév végéig. Megbeszéltük, hogy mi a különbség a vágy és a cél között és azt is, hogy milyen kis lépéseket tehetünk meg, hogy a céljainkat elérjük. A gyerekek színeztek és alkotásukba beleírták az idei tanév fontos céljait.