A foglalkozáson arról beszélgettünk, hol leszünk 10 év múlva. Leírtuk, milyen iskolák, mennyi kitartás, munka és milyen emberi tulajdonságokra van szükség ezekhez. A lapokat lezárt borítékba tettük, kinyitás dátumának az első osztálytalálkozót jelöltük meg.
Célok kitűzése és elérése
Figyelemfelhívó plakátot készítettünk. Tiltó és felszólító mondatokat fogalmaztunk meg Földünk védelmére. Megismerkedtünk Glóbival, aki a Föld bolygóról mesél.
Míg a gyerekek alkottak, Bagdi Bella Van nekem egy álmom című dala szólt.
A zenei bevezető után az elméleti feladtokkal kezdtünk, majd az órá további részét a gyakorlati feladtokkal folytattuk. Az órák mindig nagyon jó hangulatban telnek. Várják és szeretik a tanulóink.
A zenei bevezető után az elméleti feladtokkal kezdtünk, majd az órá további részét a gyakorlati feladtokkal folytattuk. Az órák mindig nagyon jó hangulatban telnek. Várják és szeretik a tanulóink.
Mindenki más és más célokat fogalmazott meg januárban. Valaki jó bizonyítványt szeretett volna, valaki első lenni a sakkversenyen. Megneveztünk iskolai, egészségügyi és a Föld védelme szempontjából fontos célokat is, pl. szelektíven gyűjteni a szemetet, odafigyelni a vízfogyasztásra.
A célokat először mindenki egy halacskába írta, majd eltettük, s év végén elővettük. Mindenki beszámolt arról, hogy sikerült-e megvalósítania, tett-e azért, hogy közelebb kerüljön a céljához.
Beszélgetést követően, melynek fő témája az volt, hogy milyen célokat tűztünk ki és szeretnénk elérni, közös “bakancslistát” készítettünk.
Egyik nagy kedvencem az összes közül egy nagycsoportos munka, aranyéremmel és piros-fehér -zöld szalaggal. Mivel négy az egyben intézmény vagyunk ( albertirsai Napsugár , Tündérkert, Nyitnikék és Mazsola épület) közösen egységesen dolgoztuk fel a témát.
Az óvodai csoportunkban meghatározzuk a „viselkedés csiszoló” magatartásformákra, amelyet naponta megbeszélünk, alkalmazunk.
A SZABÁLYGYŰJTEMÉNNYEL a következő magartásformákat csiszoljuk: a társakkal és a felnőttekkel való együttműködést; a másikra figyelést; az alkalmazkodást; az alapvető udvariassági formulákat (a gyerekek nyelvén „varázsszavak”); a gyermek-gyermek, gyermek-felnőtt közötti viselkedési normákat, a kooperációt, a másokkal való együttműködést; a tevékenységek közben tanúsított viselkedésformákat;
Az alapvető szabályokat már az óvodában elsajátítsák a gyerekek, nagyon fontos a gyakorlás, a példamutatás, a megbeszélés, a beszélgetés.
A közlekedés segített a téma feldolgozásában.
Céljaink: jó bizonyítvány, egészség, több barát, sportsikerek, egy nagyon óhajtott játék. A nagy elhatározásokért tennünk is kell, ingyen nem kapunk semmit.Meg kell küzdenünk érte, ebben mindenki egyet értett: akarat, szorgalom, tanulás, gyakorlás, kedvesség, figyelmesség, nyitottság, önbizalom, hit szükséges hozzá, a végén pedig vár a megérdemelt jutalom!