Szokás szerint arról beszéltünk először, hogy mit okoz az, ha célokat tűzünk ki magunk elé és azokat el is érjük. Hamar szóba került az is, hogyan érdemes célokat magunk elé helyezni és milyen lépések segítenek abban, hogy ezeket el is érjük. Pármunkában összegyűjtötték a diákok, hogy mi jellemez egy céltalan és egy céltudatos embert.
A következő idézet alapján mindenki megvizsgálhatta, hogy milyennek ítéli a napirendjét, csak sodródik-e vagy megtervezi az életét? : „Egy nap mindannyiunknak 24 órából áll, a sikeres, céljait elérő embernek és a céltalannak is.”
Felolvastuk a Boldogságóra tankönyvből az Az ifjú és az angyal történetet, majd ennek a mondanivalóját is megfogalmaztuk: A lehetőség adott, élj vele.
Párban megbeszélték és néhányan el is mondták, hogyan látják magukat 10-20-30 év múlva, ezzel is vizionalizálták a céljaikat. Több témakörben ezeket papírra is vetették, akár rövid- , akár hosszútávú célról is legyen szó.
Az óra vége felé haladva kedvcsinálót tartottunk A bakancslista című film megtekintéséhez.
Végül arról is beszéltünk, hogy ki kell tartani, le kell küzdeni az akadályokat és ha nem érjük el a céljainkat, akkor is sokat tanulunk ezáltal magunkról és legközelebb reálisabb célokat tudunk kitűzni magunk elé.
Célok kitűzése és elérése
Minden gyermeknek van olyan tevékenység amit szeretne megtanulni, ezért ennek a témának a feldolgozása nem jelentett különösebb gondot a gyerekeknek.Ötleteket adtak a munkafüzetben lévő képek, amit úgy ábrázoltunk, hogy rajzoltak a gyerekek egy házat, a hozzá vezető úttal, majd a ház közepébe beragasztották azt a képet, amit célként tűztek ki. A végén különféle ügyességi feladatokat próbálhattak ki.

Az aktuális témát a Tulipánná változott királyfi című népmesével dolgoztuk fel. A mese segített megértetni a gyerekekkel, hogy a célunk eléréséhez rengeteg erőfeszítésre van szükségünk, de ha elég kitartóak vagyunk, sikerülni fog. A tanulók örömmel töltötték ki a feladatlapot és nagyon kedves illusztrációkat készítettek a meséhez.
A mese ereje. Mese foglalkozás keretein belül igyekeztünk megismerkedni a cél fogalmával.
A struccról és a pigvinről szóló kisfilm megnézése után pingvineket készítettünk a gyerekekkel. A munkálatok közben arról beszélgettünk, hogy miért fontos az, hogy céljaink legyenek és a lehető legjobb tudásunk szerint próbáljuk azokat elérni. A téma nagyon tetszett a gyerekeknek, könnyen azonosulni tudtak a pingvin szerepével. Gyönyörű alkotások születtek!