A téli szünet utáni napokban többször előkerültek témaként a szilveszteri illetve az újévi fogadalmak. Mindez nagyon jól illeszkedett a januári témánkhoz, bár életkorukból adódóan a gyerekek számára a célok meghatározása még nehézkes volt. Ezért elsőként arra kellett időt szánni, hogy meghatározzuk, mi is lehet cél egy ember és főként egy gyermek életében. Ezt követően közösen igyekeztünk olyan célokat megfogalmazni, amelyek elérhetőek számukra. Ezek megjelenítésére egyénileg megtervezték saját címerüket, amelynek egyik felére a már korábban megvalósított tervüket, a másik oldalra a kitűzött céljaikat rajzolták meg.
Célok kitűzése és elérése
E téma feldolgozásához már adva volt a szívmanó, amit karácsonyra kaptak a gyerekek (kézműves termék). Mivel madáretetés, madárvédelem volt a heti témánk, e kettőt összhangba hoztam: juttassuk el szívmanót a madáretetőig, ami az évszakfánkra lett téve (tejesdoboz újrahasznosításával készült). Az akadálypálya elkészítéséhez többféle eszközt biztosítottam a gyerekeknek: építőelemek, babzsákok, mozgáskottalapok… Szabadon, saját elképzelés szerint építkeztek a nagyszőnyegen. A nap folyamán többször is végig mentek szívmanóval. Madáreleséget tettek a madáretetőbe. Jó volt látni, hogy variáltak is az útvonalon. Cél az volt, hogy megetessük a madarakat, melyben szívmanó volt a segítségünkre.
Januárban a célkitűzések témáját dolgoztuk fel az 1/9.D osztállyal. A tanulók nagyon nyitottak voltak a témát meghallva, nagyon hamar megfogalmazták közeli és távlati céljaikat, és megkülönböztették az értelmes és kevésbé értelmes célokat. Megállapították, hogy a céljaik előre viszik őket és rendkívül nagy motiváló erővel hat. Az osztály számára fontos, hogy legyenek céljaik. A “Szavazós Játék” nagyon tetszett a tanulóknak. Rengeteg célt gyűjtöttek össze, majd indult a szavazás. Az osztály 3 legfontosabb célja a saját vállalkozás, a saját autó és az, hogy a későbbiekben elismert szakemberek legyenek.
Nyíregyházi Bem József Általános Iskola
A gyerekek közös célokat fogalmaztak meg osztályra vonatkozóan.
Sajószentpéteri Kossuth Lajos Általános Iskola
A gyerekeknek mondatokat kellett befejezni az életben előttük àlló cèljaikkal kapcsolatban.
A relaxációs gyakorlatok közül a foglalkozás megkezdésekor az „Égig érő fa vagyok…”, a ” Haragom kifújom..”, meg a „Medve vagyok…” gyakorlatot játszottuk el. Készítettem egy Boldogságvár puzzle-t, amit kiraktunk a gyerekekkel. De megbeszéltük, hogy csak akkor tudunk feljutni a következő lépcsőfokra, ha bizonyos célokat végrehajtunk.
Ilyen volt a plüss mackók gyűjtése otthonról, mellyel tornát is végeztünk. Néhány gyakorlat végzése egy kicsit nehezen ment, de segítséggel, javítással ügyesen végrehajtotta a csoport.
Több gyakorlás után végig tudtak ugrálni a maci tappancsokon is. Sok gyermeknek biztatásra volt ebben szüksége, de végül ügyesen megoldották.
Összességében minden kitűzött feladatot elvégeztünk.
A Boldogvár meséje sok kérdést vetett fel. Beszélgettünk ki mit szeretne mik a céljai. A gyerekek iskolára készülnek, így írni, olvasni, cipőt kötni voltak a vágyak, de megegyeztek, hogy a legfontosabb tudjanak hóembert építeni, essen a hó!!!!!!
A Boldogvár meséje sok kérdést vetett fel. Beszélgettünk ki mit szeretne mik a céljai. A gyerekek iskolára készülnek, így írni, olvasni, cipőt kötni voltak a vágyak, de megegyeztek, hogy a legfontosabb tudjanak hóembert építeni, essen a hó!!!!!!