Gyorsan eltelt ez a hónap is.
Tűztünk ki közeli és távlati célokat is. Amit elértünk, annak nagyon örültünk, ami még messzebb van, azért dolgozunk.
A hónap dala kedvenccé vált, iskolai éneklő osztályok napjára ezzel készülünk. Zenei alap nélkül, egyszerű ritmushangszerekkel.
Hálás köszönetünk a dalért! ❤
Célok kitűzése és elérése
Kőbányai Széchenyi István Magyar-Német Két Tan. Nyelvű Általános Iskola
Boldogságóránkra vendéget vártunk, az Alapítvány mentora személyében , ezért nagyon takaros portát rittyentettünk az osztálytermünkben, mert ha vendég érkezik úgy illik.
Az órát a hónap dalával kezdtük. Ezt követte Mónika néni ppt-je a Leghasznosabb dolog meséről.
A gyerekeket elvarázsolta a történet. Megírták képeslapjaikat Cecil és Cili személyében, amiket bedobtak a királyi postaládába. Azóta is ott lapulnak……
„Semmilyen szél nem kedvez annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart” idézetről beszélgetünk.
Sokat emlegettük az 1.osztályban készített CÉLautónkat,ami azóta is az osztálytermünk egyik kis „csodája”.
Ezt követően csoportmunkában dolgoztak a gyerekek:
— rövid és hosszú távú célokat válogattak szét,
— párosították a célokat az eszközökkel,
— majd célokat válogattak szét: iskola, család, sport szempontok szerint.
Végül mindenki elhelyezett 1sakkfigurát a saját választott célja szerint a darts táblákon, hogy hol áll most jelenleg a célja elérésében.
Az órát Éva néni és a gitárja segítségével ( aki a MÜPÁ-ból rohant vissza hozzánk 3órára) az ÚJÉV dalával fejeztük be.
Élveztük az óra minden percét. 😊
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
A januári téma feldolgozása is a Boldogságóra program alsó tagozatosoknak szánt oktatási segédanyagának felhasználásával valósult meg. Érdekes és elgondolkodtató válaszokat írtak a reflektív szakaszban feltett kérdésekre. Az egyik legmeghatóbb az a válasz volt, amikor az egyik kislány, akinek Kárpátalján élnek a nagyszülei az 5. kérdésre azt válaszolta, hogy szeretné, ha véget érne a háború. Egy másik gyermek úgy fogalmazott, hogy segít nekünk, pedagógusoknak és az egyik osztálytársának, aki szüleivel egy jobb, kiszámíthatóbb élet reményében Svájcba költözik februártól. Többen írták, hogy sajnálják a társuk elmenetelét.
1. Sorolj fel 3 olyan tevékenységet, amit szívesen csinálsz!
2. Sorolj fel 3 dolgot, amit szeretsz magadban!
3. Mi az, amit tudsz, és szívesen megtanítanál másoknak is?
4. Szerinted miért érdemes veled barátkozni?
5. Mit gondolsz, hogyan tehetnéd az életedet örömtelibbé?
6. Ha lenne egy csodagéped hová utaznál el vele?
Kőbányai Széchenyi István Magyar-Német Két Tan. Nyelvű Általános Iskola
Mindig izgatottan várjuk az újabb hónap feladatait, melyiket és hogyan lehetne kedvünkre megvalósítani. Így nagyon megörültünk az Újév dalának, hiszen anno a Békességem dalunk is nagy sikert aratott, nem kis örömünkre.
Énekes Éva néninknek megmutattuk a feladatot, neki is fölöttébb tetszett.
Elsőként szavakat írtunk az ÚJÉV-ről. Utána ezt kibővítettük gondolatokkal, tervekkel, vágyakkal. Ez adta a dalunk alaphangulatát és mondanivalóját.Ezt követték a próbák, a próbák alatti ötletelések.
Végül a 4. bések ÚJÉVI dala fantasztikusan debütált a Boldogságóránk záró akkordjaként…….
Igazi team munka volt a gyerekekkel és a sok-sok kedves segítő kollégával.
Elértük célunkat, megszületett az ÚJÉV dala, ala natur 4.bé módra. 🙂
Januárban a Célok kitűzése és elérése című témával foglalkoztunk. Kicsit nehezen megfogható volt ez a téma a diákok számára. Megbeszéltük, hogy sokféle cél lebeghet a szemünk előtt – szerető családban élni, jó munkát találni. A célok megfogalmazása nagyon fontos, de elérni azt és a hozzá vezető utat megtervezni kihívást jelent.
Az alkalmakat énekléssel kezdtük és zártuk – Van nekem egy álmom
Elmeséltem a Boldogvár meséje és Az öreg halász és nagyravágyó felesége című történeteket. Felismerték a tanulók, ha kívánságaink rögtön, rövid idő múlva teljesülnek, boldogságunk, elégedettségünk is csak rövid ideig tart. Tartósabban érezzük magunkat boldognak, ha kitűzzük a célt magunk elé, a megvalósításán törjük a fejünket, és küzdünk érte kitartóan, majd elérjük azt. Sokkal értékesebb is számunkra.
A labirintust és a keresztrejtvényt is megoldották a diákok.
Halacskákra ráírták a tanulók vágyaikat, céljaikat. És festettünk egy tengeres képet, amire ráragasztottuk a halakat.
Célok elérése
A januári boldogságórán végeztünk relaxációs gyakorlatot, mozgásos feladatot, majd meghallgattuk a hónap dalát, amit szintén mozgással kísértünk. A tanulók megfogalmazták kívánságaikat, melyeket az aranyhalakba írtak. Ezután feldolgoztuk a „Leghasznosabb dolog” című mesét. Eljátszották az elválás pillanatát, képzeletbeli foglalkozásokat soroltak fel, majd a málhazsákba rajzolták az általuk leghasznosabbnak vélt dolgokat.
Már a hónap elején kitűztek maguk elé egy közös célt, miszerint szeretnék, ha a tavalyi évhez hasonlóan ebben a félévben is az osztályunk nyerné el a „Legjobb magatartású készségfejlesztő iskolai osztály” címet. Közösen megbeszéltük, hogy mit kell tenniük, mire kell figyelniük még jobban, hogy céljukat elérjék. Rajzoltunk egy lépcsőt, a lépcsőfokokra felírtuk azokat a részcélokat, amelyeknek megvalósítása elvezeti őket a kitűzött céljukhoz. Egész hónapban nagyon igyekeztek betartani minden pontot, hogy sikerrel járjanak.
A félévi iskolai értékelésen boldogan vehették át az intézményvezetőtől a „Legjobb magatartású készségfejlesztő iskolai osztály” címmel járó oklevelet.
Az újév alkalmával mindenki szokott valamilyen fogadalmat tenni, célokat kitűzni maga elé. A gyerekekkel arról beszélgettünk, hogy kinek milyen rövid-, illetve hosszútávú céljai vannak. Mit tesznek azok eléréséért, azok megvalósítása érdekében. A feladat megoldásához két csoportra osztottuk az osztályt, mindkettőnek olyan gépet kellett tervezniük építőjátékból, amely segítségükre lehet céljaik elérésében. Ezután pedig le is írták, hogyan működnek a célkereső masinák.
„A célok kitűzése és elérése” téma betöltötte mindennapjainkat, hiszen a napi tevékenységeit minden kisgyermek valamilyen céllal végzi: szeretne valami új dolgot elsajátítani, jobban csinálni, kipróbálni, megkóstolni, elnyerni, megtalálni…..
Az én dolgom csupán annyi volt, hogy segítsek, biztassak, rávilágítsak, megmutassam, észre-vetessem azokat az apró kis dolgokat, amelyek közelebb vihetik a gyermekeket céljaik eléréséhez.
A foglalkozásokat a „Kitárom a világom, mint egy virág kinyílok… relaxációs gyakorlattal kezdtük, majd gyakran meghallgattuk Bagdi Bella: Van nekem egy álmom kezdetű dalát, amely segített elindítani a beszélgető köröket: kinek milyen céljai vannak az újévben, mit kell tennie, hogy elérhesse azokat, kikre számíthat, kiktől kaphatnak támogatást.
Eljátszottuk „Óvó néni játékát” az eltévedt mackóról. A gyerekek boldogan segítettek a térkép kapcsainak kibontásában. A lufi-fújós játék lett a kedvencük, amit nap, mint nap eljátszottunk a csoportban és az udvaron egyaránt.
További közös céljainkat is a mackó köré építettük. Neki építettünk erdei akadálypályát, ahol mindenki kipróbálhatta ügyességét az egyensúlyozó-kígyón, az ugró iskolában (mozgáskotta elemei), bátorságát a nagy hegy megmászásakor (rézsutos emelt pad), vagy éppen a sötét barlangból (alagút) kijutva, hogy a taktilis érzékelő labirintuson át a hosszú téli álom után éhségét csillapíthassa az általunk közösen készített mézes puszedlival!
Csoportunkban plüssmackók gyűjtésébe kezdtünk, és a különböző mackó fajtákon keresztül megismertük jellegzetességeiket, élőhelyüket, életmódjukat, szokásaikat. Több tucat összegyűjtött mackóval mi is hozzá járultunk óvodánk második alkalommal meghirdetett tematikus „Mackó kiállításához”, melyen több, mint 250 mackó került kiállításra, s melyet a gyerekek és szüleik január 30-a és február 3-a között tekinthetnek meg székhelyóvodánkban! Persze a gyűjtés hetében a sok- sok mackó, a róluk szóló dalok versek is a mindennapok részeseivé váltak.
A hónap során sok új, izgalmas játékkal, feladattal, élménnyel, ismerettel gazdagodtak a gyerekek, s a kihívások teljesítésével lélekben is megerősödve térhettek haza.
Nagyon jó és fontos témának bizonyult januárban a célkitűzés, céljaink elérése. A következő kérdésekre kerestük a válaszokat: Miért fontosak a célok? Milyen célokat érdemes kitűznünk? Mi a különbség vágyaink (álmaink) és a céljaink között? Mi szükséges céljaink eléréséhez? Milyen érzés lehet, amikor ezek teljesülnek?
A foglalkozást a „Leghasznosabb dolog” című mesével indítottuk. A mese feldolgozása közben nagyon élvezték a gyerekek az egy-egy rész utáni dramatizálást, az érzések megfogalmazását és megjelenítését. Ügyesen ráéreztek arra, hogy a céljaink eléréséhez szükség van önbizalomra, figyelemre, kitartásra és hitre, hogy sikerülni fog mindez. Összegzésül azt fogalmaztuk meg közösen, hogy akik tudják mit szeretnének, mik a céljaik, és hajlandók is ezekért tenni, azok boldogabbak, sikeresebbek lehetnek.
Majd szókártyákra felírtuk, hogy kinek milyen céljai lehetnek. Ezeket összegyűjtöttük és véletlenszerűen húztunk közülük. Tanácsot adtunk egymásnak, hogy mit tehetünk ahhoz, hogy közeledjünk az adott cél elérése felé. Nagyon kreatívak voltak a hozzászólások, meglátások!
Hátizsákot készítettünk, melybe mindenki beletette (felragasztotta) az általa leírt, a most legfontosabbnak tartott célját. „Boldogság falunkon” rendeztük el az elkészült munkákat.
Reméljük, hogy minden gyereknek sikerül ezek megvalósítása!