Az új év kapcsán közös célokat határozott meg a csoport, melyhez szerencse is szükséges! Mindenki elkészíthette saját szerencse malackáját, hogy az szerencsét adjon Neki céljaik elérésében! Alkotás közben a cél elérésére hétköznapi példákat hoztunk! Pl.: ahhoz, hogy ügyesen írjak egyszer, sokat kell színeznem, gyurmáznom, hogy erősödjön a kiskezem!
Célok kitűzése és elérése
Városi Óvodák és Bölcsőde Tiszakécske
Januári témánk a „Célok kitűzése elérése”. Kutatások szerint azok az emberek, akik rendszeresen célokat tűznek ki maguk elé, az élet minden területén sikeresebbek.
Akinek nincs saját célja, az mások céljaiért dolgozik, más mondja meg neki, merre haladjon. Akinek nincsenek céljai, azt folyton kudarc éri, ezek az érzések pedig boldogtalanná teszi a mindennapi életüket.
Beszélgettünk a gyerekekkel arról, ha olyan dolgokkal foglalkoznak, mely saját céljaik elérése felé vezetik őket, akkor boldogabb emberek lesznek, mert azzal foglalkoznak, amit szeretnek, és ami számukra fontos.
I. 1.Köszöntő és hangulatválasztó kör: A gyerekek a köszöntő falról választhatják ki, hogy öleléssel (piros szívforma), pacsival (tenyérlenyomat forma) vagy tánccal (hangjegyforma) köszönnek a pedagógusnak. Ezután húznak a hangulatjelekből és utánozzák a kihúzott arc hangulatát.
2. Célbadobó játék:Zsámolyba kell babzsákot bedobni, a gyermekek két csapatban játszanak. Az a csapat nyer,aki a legtöbb babzsákot bedobta a célba. A játék végén megszámoljuk a babzsákokat és a nyerteseket megtapsoljuk.
II.3. A Boldogságóra munkafüzet 38. oldalán található feladatot átbeszéljük,azt a rajzot színezik ki a gyerekek,amire nagyon vágynak.
4. Akadálypálya teljesítése mese köré szőve. Kismackónak messze lakik a Méhecske barátja,csak nagy nehézségek árán juthat el a levele hozzá,segítsünk neki eljuttatni a levelet!
III. 5. Bagdi Bella: Bátorságdal c. zenéjére táncolunk.
Januárban a célokról beszélgettünk a gyerekekkel, és arról hogy hogyan valósíthatjuk meg azokat. A csoportunk céljai közé tartozik a kedvesség, az együttműködés, és egymás elfogadása. Céljaink elérését kis szituációs játékokkal erősítettük meg : barátok vagyunk, szeretjük egymást, jó együtt lenni.
A játékok után megismerkedtünk a Boldogvár meséjével, majd együtt kiraktuk Boldogságvár puzzeljét. A zárókörben Bagdi Bella : Van nekem egy álmom című dalát hallgattuk meg.
Lengyel Laura Óvoda Napsugár Tagóvoda
Közös kihívás lett a célunk ebben a hónapban, melyben jót játszunk együtt, egymást támogatva.
A célunk a cipőink visszaszerzése, melyet csak feladatok teljesítése után kaphatunk vissza, hiszen egy kis manó huncutul el csente azokat.
Az egyéni céljaink megbeszélése után, közös célokat is kitűztünk az előttünk álló időszakra. Az egyik kisfiúnak betört az orra, így első (és legfontosabb) célként a gyerekek azt tartották, hogy Tomi mielőbb meggyógyuljon és jöhessen az iskolába. Ennek támogatásaként, elküldtük neki a leckét és készítettünk egy közös rajzot, amit testvérén keresztül eljuttattunk hozzá. Nagyon örült neki! Második célként azt tűztük ki, hogy kevesebb beleszólás, beszélgetés legyen az órán, így gyorsabban tudjunk haladni. És végül, a harmadik – hogy több barátot szerezzünk – volt az, amire az 5 napos kihívást is felépítettük. A gyerekek nagyon igyekeztek ennek eleget tenni! Pápainé M Ildikó
Januárban megpróbáltuk összegyűjteni a főbb témákban céljainkat. Az órát meditációval zártuk.
Az új évet boldogan kezdtük együtt a gyerekekkel. Az ikrek játék nagyon tetszett a csoportnak, több körben, sok párcserével játszottuk. A téma kibontása A leghasznosabb dolog című mesével történt. A mesét előadva tapssal hálálták meg a gyerekek az előadást. Afoglalkozás befejezése egy közös tánccal zárult A pozitív mondóka című dalra.
Az óra elejét egy rövid lazító gyakorlattal kezdtük – rongybabagyakorlat. Meghallgattuk a hónap dalát, énekeltük. Értékeltük az előző évet, majd felvetődött a kérdés, kell-e valamin javítani, változtatni. meglepően jól látták saját hibáikat, könnyen alkottak új javító célokat. Meghallgattuk a mesét( Az öreg halász és nagyravágyó felesége) Felmerültek új célok, kívánságok. Három kívánságuk lehetett, ami szerencsére nem csak anyagi, hanem egészséggel, családdal kapcsolatos volt. Megbeszéltük, hogy a célokért tenni is kell, hogyan tudnánk egymásnak segíteni, hogy céljukat elérhessék. Megkerestük egymás erősségeit, segítettünk azok megtalálásában. Elkészült a keresztrejtvény és az útkereső feladat. Az óra végén egy meditációs gyakorlattal zártuk le. Képzeletbeli utazás és vizualizáció a célokkal.