Az egész hónap a szeretet jegyében telt, hogyan vidíthatunk fel másokat, hogyan szerezhetünk örömet? Sokat énekeltünk és sok ajándékot készítettünk társaknak, tanítóknak, szülőknek. Elolvastam Várfalvy Emőke: Angyal a cipősdobozban című meséjét a gyerekeknek. Beszélgettünk arról, hogy milyen ajándéknak örülnének a mesében szereplők, a saját családjuk, ők maguk. Hangsúlyoztuk, hogy a szívből, szeretettel adott apró meglepetések adnak a legtöbb örömet. 🧡

Jobb adni, mint kapni

A foglalkozást a jó cselekedet, önzetlenség, segítőkészség fogalmának megbeszélésével kezdtük.
Példákat kerestünk a saját életünkből , és az általunk ismert mese-, film-, olvasmányélményekből.
Megnéztük a Kőleves című népmesét, majd beszélgettünk a szereplők tulajdonságairól, a mese tanulságáról.
Advent-hez kapcsolódva a gyerekek általuk végrehajtható jó cselekedeteket fogalmaztak meg. Angyalkákat rajzoltunk, akik segítenek a jó cselekedetek végrehajtásában.

December, az adventi időszak, a karácsonyi várakozás ideje tele van a lehetőséggel, hogy jót cselekedjünk a körülöttünk élőkkel. Szinte minden napra jutott olyan programunk, amikor másoknak örömet okoztunk, így e havi boldogságóránk nem egy óra volt, amikor azt mondtuk, hogy most a havi témával foglalkozunk. Ezt a témát a mindennapokban éltük meg, igyekeztünk a hétköznapokban felfedezni a jótékonyság, az ajándékozás, a jótettek örömét.

A témát természetesen bevezettük hó elején egy beszélgetéssel. Tudatosítottuk, hogy milyen lehetőségünk van másoknak örömet okozni, és milyen hatással van ez a mi lelkünkre. A „kapni jó, de adni még jobb” gondolatot jártuk körül, közösen gondolkoztunk arról, hogy ha jót teszünk másokkal, az miért jó nekünk, miért leszünk attól mi is boldogabbak.

Egy korábbról ismert, nagyon szeretett és gyakran alkalmazott relaxációt dolgoztunk át kicsit. Írás órán rendszeresen használjuk ujjmozgatónak a „Kincset rejtek…” relaxációs gyakorlatot, most a témának megfelelően egy új sorral egészítettük ki: „Kincset rejtek, nem mutatom, kincset rejtek, megmutatom, kincset rejtek, NEKED ADOM!” Újabb beszélgetésre adott alkalmat a gyakorlat: milyen „kincseket” adhatunk egymásnak, kihangsúlyozva, hogy a kincs most elsősorban nem tárgy, hanem például a figyelmünk, a kedvességünk, a gondoskodásunk másokról.

Mi jót tettünk a hónapban, amihez hozzákapcsoltuk a „jócselekedet” fogalmát, és tudatosan átéltük ennek boldogságfokozó hatását?
– Mikulás műsorra táncot tanultunk, mellyel először megörvendeztettük a településünk óvodásait, majd az iskola tanulóinak csaltunk mosolyt az arcukra, miközben mi magunk is sok boldog és vidám percet éltünk át
– az adventi gyertyagyújtásra szintén osztályunk készült egy dalos-verses összeállítással, amivel meghitté tettük egész közösségünknek a várakozást
– a MosolyManó programban rengeteg cipősdobozt töltöttünk meg játékokkal, édességgel, hozzájárulva így a rászoruló gyerekek boldog karácsonyához, segítettünk a gyűjtésben és a csomagolásban is
– a településen élő Idősek karácsonyán ismét tánccal okoztunk boldog perceket az idős néniknek és bácsiknak
– adventi várakozásunkat áthatotta az „adni jó” érzése (az alábbiakban részletezem ennek mikéntjét)
– az utolsó tanítási napon kiemelkedő példát élhettünk át az önzetlen ajándékozásra: a településünkön él egy idős, német hölgy, aki – bár érdeke nem fűzi intézményünkhöz, se gyermeke, se unokája nincs, aki esetleg nálunk tanulhatna – iskolánk minden tanulóját megajándékozta egy édességből, gyümölcsből, apró kis figurából álló ajándékcsomaggal. Miért teszi mindezt évek óta? Mert az ajándékozás, pláne ha ennyire önzetlen, annak is boldogságot okoz, aki ad!

Az adventi várakozásunk, ami hagyomány osztályunkban, idén kiegészült egy újabb lehetőséggel, hogy jócselekedeteket hajtsunk végre. Minden évben december 1-jén elkezdjük a „húzást”, minden nap kihúzzuk egy kisgyerek nevét kis kosárkánkból, aki egy édességet kereshet az adventi naptárunkban, majd húz egy cetlit. Ezen a kis kártyán eddig számára volt csak „ajándék”: kihagyhatott egy házi feladatot, ő állhatott a sor elején, a barátja mellé ülhetett, stb. Tehát történt vele valami jó, aznap kiemelten figyeltünk rá, igyekeztünk boldoggá tenni. Idén azonban a kis kártyán dupla feladat volt: egyik ajándékot ő kapta, de mellette neki is lehetősége volt jót tenni valakivel: egy kiválasztott osztálytársát kiszolgálta az ebédlőben, elpakolt helyette, megmasszírozta a vállát stb. És milyen érdekes: a legtöbb kisgyereknek nagyobb öröm volt, amikor ő adhatott! Erről is beszélgettünk, hogy milyen jó érzés mosolyt csalni kis barátunk arcára, milyen boldogító adni!

A témát a munkafüzet színezőjével zártuk. A szívecskébe írtuk annak/azoknak a nevét akivel/akikkel jót cselekedtünk ebben a hónapban, akinek/akiknek örömet okoztunk. Ezzel a feladattal felidéztük, hogy mennyi-mennyi lehetőségünk van arra, hogy boldogabbá tegyük a körülöttünk élők mindennapjait, és igyekszünk ezt nemcsak a karácsonyi időszakban gyakorolni, hanem átvinni az újévre is, hiszen ebben a hónapban sokszorosan tapasztaltuk, hogy ha másokat boldoggá teszünk, mi magunk is boldogabbak leszünk!

December a várakozás, az elcsendesedés és az egymásra figyelés időszaka. Az aktuális Boldogságóra foglalkozásaink témája a Boldogító jó cselekedetek elnevezést kapta. A negyedikesekkel mi is aktívan kerestük az alkalmakat, hogy egymást segítsük, és örömet szerezzünk szeretteinknek, ismerőseinknek és barátainknak. Csatlakoztunk a „karácsonyi cipősdoboz” adománygyűjtő programhoz, amellyel az időseknek segítettünk. Játékokat gyűjtöttünk a helyi óvodáknak a „Ajándékozz örömet Karácsonyra!” programban, majd a hónap végén tanulóink karácsonyi kultúrműsorral lepték meg szüleiket és nagyszüleiket. Az utolsó tanítási napon saját készítésű képeslapokkal, és színes rajzokkal díszített naptárral ajándékozták meg egymást. Az együtt átélt pillanatok mutatták meg igazán, hogy milyen jó érzés adni és együtt átélni a szeretet, a figyelmesség és a kedvesség pillanatait.
Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánunk MINDENKINEK!