December – a Mikulás- és a Karácsonyvárás hónapja – számtalan lehetőséget kínált a „Jó cselekedetek gyakorlására”.
A gyerekek izgatottan várták a Mikulást és a manókat. Versekkel, dalokkal köszöntöttük őket, ajándékul néhányan rajzokat készítettek a Mikulásnak, aki arra biztatta a gyerekeket, hogy legyenek szófogadó, jó gyerekek. Szeressék egymást, szüleiket, családtagjaikat.
Nap, mint nap megbeszéltük, ki milyen apró jó cselekedetet tehet/tett otthon, vagy az óvodában. A karácsonyig hátralévő két hétben folyamatosan ajándékokat készítettünk a családtagok számára: gipszfigurákat festettünk, mézeskalácsot sütöttünk, fenyőfát varrtunk. Nem csak csoportszobánkat díszítettük folyamatosan, hanem a lelkünket is igyekeztünk ünnepi díszbe öltöztetni. Hétről-hétre, kézen fogva körülálltuk az adventi koszorút egy-egy újabb gyertya meggyújtásakor, énekelve verselve örültünk a növekvő fényességnek.
Óvodánk hagyományosan az „Egy doboznyi szeretet” CsodaPontjaként működik, ahol városunk rászoruló gyermekei javára gyűjtünk minden decemberben. Így Várfalvy Emőke: Angyal a cipősdobozban meséje remekül segítette az eseményre hangolódást. A családok otthon megtöltöttek egy-egy szeretetdobozt, melyekbe a gyerekek kedves rajzokat készítettek és velük üzenték a rászorulóknak: „Jobb Veled a Világ! Nem vagy egyedül!” S hogy mit kérnének az angyalkától, vagy minek örülnek, azt szóban is megfogalmazták: Örülök, hogy: van testvérem, vannak szüleim, nagyszüleim, óvodába járhatok, ne legyen háború.
Interaktív bábszínházi előadás keretében ismerhettük meg Diótörő történetét, mely szintén az önzetlen szeretet, a jó cselekedetek fontosságára tanította a gyerekeket.
A karácsonyi készülődés a pásztorjátékban teljesedett ki. A csoport minden tagja részt vett a történet felelevenítésében. A kicsik énekkel és a karácsonyi csengettyűk megszólaltatásával, a nagyobbak közös, van önálló versmondással, énekkel, a legnagyobbak az események szereplőinek megszemélyesítésével lettek az ünnep részesei. Meghitt, bensőséges karácsonyi ünnepségünkről készült felvételt megosztottuk a családokkal, így ők is részeseivé válhattak az eseménynek.
A hónap során a változatos tevékenységek, a közösen átélt események, élmények, jó cselekedetek hatására csoportunk még jobban összekovácsolódott, tovább erősödött a közösséghez való tartozás, a kapni jó, de adni még jobb érzése.

Reggel jó tündérekké változtunk, „tündértornát” végeztünk: tenyerünket összedörzsöltük, az arcunkra tettük, belepislogtunk, aztán az ujjaink közt kikukucskáltunk, majd át masszíroztuk az arcunkat, leráztuk a kezeinket, és tündértapssal zártuk a gyakorlatot. Megbeszéltük, hogy a jó tündérek segítenek az embereknek és most mi is azt fogunk. A gyerekek nagyon figyelték egymást és mikor valakinek segítségre volt szüksége, mindig akadt egy lelkes vállalkozó, aki besegített. Feltörölték a kiömlő vizet, összeszedték a kiborult Legót, kibontották egymásnak a joghurtot… A Boldogságóra klubban láttam, hogy elismerésképpen lehet fenyőfát készíteni a segítők jelével ellátott szívecskével, amire ráírtuk, mit is tett. Ez még nagyobb lelkesedést okozott, büszkén mutatták szüleiknek az elismeréseket.
Egy beteg kislánynak is gyűjtünk kupakokat, mert nehezen gyógyítható betegségben szenved. Egy kollégánk hívta fel rá a figyelmünket és kérte a segítségünket. Volt, aki egész szatyor kupakot hozott!
Végül azt kértem a gyerekektől, hogy otthon is folytassák a „tündérkedést” és segítsenek a karácsonyi készülődésben szüleiknek is. A szülőktől azt kértem, hogy töltsék fel nekünk a képeket. Eleinte csak várakoztunk, aztán megjelent az első kép, és azt követően sorban a többi! Sok ügyes jó tündér jár a mi csoportunkba!