https://drive.google.com/file/d/1YEB6Xi44I3Iw1-NTVEEN9ikk0bhefhff/view
Boldogító jó cselekedetek
A decemberi hónap témaköre a boldogító jó cselekedetek. A téma feldolgozása során felhasználtam az aktualitást. Az adventi előkészületeket, a Mikulás várást, az ünnepi ráhangolódást a karácsonyra.
December első hetén már vártuk a Mikulást. Készítettünk mikuláscsizmát, piros színű papír csík eltépésével, ragasztásával, a csizma felületét mozaikkal kirakva. Mikulást is készítettünk papír henger felhasználásával. Énekkel és verssel is készültünk. Felidéztük Miklós püspök történetét Közben megbeszéltük, hogy a Mikulás csak a jó gyerekeknek hoz ajándékot. Készítettem a gyerekeknek egy jóság táblát, a gyerekek jeleivel ellátva, a hét napjaira lebontva. Azok a gyerekek, akik valami jót cselekedtek, valami jót tettek, jutalom szívecskét kaptak. A gyerekeket ösztönözte ez a tábla, a mindennapi jó cselekedetekre. De nem csak az óvodában kell jónak lenni, hanem otthon is, ezt is megbeszéltük. A téma sikeres feldolgozásának érdekében felhasználtam: „ A mese egy kicsi kézről „ című történetet. Ez egy kedves szívmelengető történet a segítségnyújtásról, az együttérzésről, az odaadásról, a jó cselekedetről, a háláról.
A közös program jó hangulatban telt, a gyerekek végig érdeklődőek, figyelmesek, türelmesek, ügyesek voltak.
.
Az 5. osztály egyedi képeslapokat készített, melybe karácsonyi versrészleteket írt, hogy melegséget hozzon ezzel s az ünnepnapokba.
Jót tenni valakivel mit is jelent? Etz beszéltük at a gyerekekkel mesén keresztül!
Csere bere napot tartottunk egy másik csoporttal adni jobb mint kapni elvén! Persze adtunk is kaptunk is!🙂
Jót tenni valakivel mit is jelent? Etz beszéltük at a gyerekekkel mesén keresztül!
Csere bere napot tartottunk egy másik csoporttal adni jobb mint kapni elvén! Persze adtunk is kaptunk is!🙂
KIsnánai Szent Imre Ált. Iskola
Egy osztálytárs betegsége miatt nem tud velünk lenni, várjuk vissza!
Karácsony közeledtével közösen gondolkodtunk, hogy mivel is tudnánk megünnepelni, magunkat megajándékozni, együtt örülni. Ezért arra jutottunk, együtt díszítjük fel a fánkat saját készítésű díszekkel és közösen sütünk mézeskalácsot, melyet el is fogyasztunk.
Maga a meghitt légkör, az ünnepélyes hangulat, a közösen megélt percek, ajándékozás feltöltött mindenkit. Elmondtuk az ünnepi asztalnál, kit, miért kedvelünk, miért vagyunk hálásak neki, őrülünk, hogy a csoportunk tagja.
Bezzeg Andrea: Szívem kertje című meséje is sokat segített ebben.
Zajzoni Rab István Középiskola
Gipszből készült angyalkákat festettek a gyermekek, amelyeket hazavittek és a családnak ajándékoztak jókívánságok kíséretében.