
Boldogító jó cselekedetek


Beszédes József Általános Iskola Dunaföldvár
Jónak lenni ( tényleg) jó, személyesen is megtapasztaltuk jócselekedeteink által.





Nagyboldogasszony Egyházi Alapiskola és Óvoda
A Csipetcsapat a két legfontosabb embert (apát, anyát) szimbolizáló fácskák körül… A karácsonyfadíszekre-kis segítséggel-leírták, ki mindenkinek, miben és hogyan segítettek ebben a hónapban.

Kecskeméti Bekvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Béke Általános Iskolája
Ez a téma nagyon közel állt a gyerekekhez, és Így karácsony táján könnyű is volt ráhangolódni. A boldogító jó cselekedetek minden nap az életünk része, és sokat is beszélünk róla. Iskolánk a hejőkeresztúri KIP módszer szerint oktat, aminek egyik alappillére az egymás segítése, megbecsülése, a közösen végzett munka öröme. A családon belüli munkamegosztásról, a szülőknek való életkoruknak megfelelő segítésről szintén gyakran beszélünk. Az előző magyar órán megnéztük a Holle anyó című mesét, ami karácsonykor kötelező (és mert az én kedvencem, és muszáj, hogy a gyerekek is megismerjék), ami csodálatos tanmese a jó cselekedetekről, és azok jutalmáról, és nagyszerűen vissza tudtunk csatolni az előző témához; ‘A társas kapcsolatok’-hoz. A mese tanulsága szerint is mindenki azt kapja vissza, amit ő adott, legyen az jó, vagy rossz. Zenehallgatás közben elkészítettük az angyalkáinkat, amiket felakasztottunk egy ‘karácsonyfára’, majd mindenki megrajzolta a karácsonyfa díszét az ő tervezett jó cselekedetével. Nagyon kedves gondolatok születtek. ‘Segítek anyának vigyázni a kis tesómra.’ ‘Segítek apának falat festeni.’ ‘Segítek anyának az ajándékok csomagolásában.’ és még számos más. Ez egy nagyon szép téma volt és segített ráhangolódni a közelgő ünnepre.

Csécsei Gézengúz Óvoda és Bölcsőde
A korábban feltöltött gondolatok mellett el kell hogy mondjam, a gyermekek mennyire jól érzik magukat attól, hogy segíthetnek. És ehhez semmilyen kényszer nem társul, tényleg ők ajánlják fel a társaiknak vagy éppen nekünk. Hálásak vagyunk érte, hogy ekkora szívük van!
