Decemberben, Advent időszakában igazán aktuális boldogító jócselekedeteket tenni. Osztályommal ezt tűztük ki célul. A diákok nagy örömmel vágtak ki piros szívecskéket. Iskolánk minden tanulóját és dolgozóját arra kértük, hogy írja fel, a héten milyen jó cselekedeteteket tettet otthon vagy az iskolában szüleikkel, diáktársukkal, barátaikkal vagy ismerőseikkel. Pénteki napon összegyűjtöttük a jócselekedeteket, a szívekért cserébe mindenki karácsonyi ünnepi gondolatokat és egy szem szaloncukrot kapott. Osztályom nagy örömmel készítette a feladatokat és úgy láttuk, hogy mindenki örült az apróságoknak.A szíveket kitettük a faliújságra, hogy mindenki elolvashassa a jócselekedeteket.
Boldogító jó cselekedetek
Sajószentpéteri Kossuth Lajos Általános Iskola
A kalendárium elkészítése előtt a jócselekedetekről beszélgettünk. A gyerekek először a karácsonyra gondoltak. Az adományozás, a szegények és rászorulók megsegítése jutott eszükbe, de hamar eljutottunk a mindennapi életünkben fontos pozitív cselekedetek fontosságához is. Boldogan, lelkesen készítették el a kalendáriumot.

Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola
Nyár eleje óta minden hétvégén feljegyeztük, amiért köszönettel tartozunk, amiért hálásak lehetünk szüleinknek. Decemberre megteltek az üvegek, s most kidíszítettük a „hála-befőtteket”, amiket karácsonyi ajándékként teszünk a fa alá.

Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola
A zalaegerszegi Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola boldogságosztálya is bekapcsolódott a „Váltsuk valóra a meséket!” karácsonyi jótékonysági akcióba, s olyan könyvjelzőket készítettünk, amelyekkel örömet okozhatunk, bátoríthatunk olyan gyerekeket, akik nehéz körülmények között élnek. Ezzel járultunk hozzá, hogy szebbé tegyük számukra is a szeretet ünnepét.

Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Óvoda
24 dísz a karácsonyfán,1-1 jócselekedet megvalósítása!

A foglalkozás során az osztály tanulói elgondolkodtak a jó cselekedetek erejéről. Fontosnak tartották a jótékonyságot. Megállapították, hogy ha kedvesek és segítőkészek másokkal, akkor az az ő èletükre és kedvükre is jótékony hatással van.

Orosháza Városi Önkormányzat Napköziotthonos Óvodája, Ifjúság utcai telephely
A Karácsony közeledtével elkészìtettük a szeretet angyalait, mellyel a gyerekek megköszönték szüleiknek az egész éves gondoskodásukat.
Ajka Városi Óvoda, Szivárvány Óvoda
Egész hónapban azt gyakorolták a gyermekek, hogy nagyon jó kapni, de ha adunk, az is boldoggá teszi a lelkünket, szívünket. A jótékony adományok mindig megjelennek Mikulás, Karácsony tájékán. Amit mi a gyermekekkel verssel, énekkel, rajzokkal honoráltunk. A falu karácsonyfáinak díszítésében mi is minden évben részt veszünk, kis műsorunkkal színesítjük a programot a szülők és a vendégek örömére. Nagy izgalommal készültek a szülők karácsonyi ajándékai is, hiszen anya, apa öröme a gyermekeknek is öröm.
Henry Drummand szavaival kívánok valamennyiünknek békés, örömteli karácsonyt és új esztendőt: „Ahogy visszanézel az életedre, mindig azok a pillanatok magasodnak ki, amikor másokért tettél valamit.”

Jármi-Papos-Őr Általános Iskola Őri Bibó István Tagintézménye
A relaxációs gyakorlatot követően beszélgettünk arról, hogy ki, mikor, milyen jótettet hajtott végre, mikor volt önzetlen, adakozó és hogy milyen érzéseket váltott ki belőle. Megoldottuk a munkafüzet A valódi jótett c. képes keresztrejtvényét, amelyből kiderült, hogy a jó cselekedet önzetlen, nem vár viszonzást. Majd képzeletben igazi szuperhősökké válhattak és elmondhattak olyan jótetteteket, amellyel jobbá tehetnék a világot (pl. bűnözés felszámolása, gyermekéhezés megszüntetése, betegségek gyógyítása….). A kőleves c. népmese felolvasása után összegyűjtöttük az öregasszony tulajdonságait, megbeszéltük, hogy mit tettek volna másképp, hogyan segíthettek volna a szegény katonán. Ezután lerajzolták a már korábban végrehajtott jótetteiket és így elkészítettük a Jótett-kalendáriumot. Természetesen többször meghallgattuk a hónap dalát: Jó emberré csak a szívemmel válhatok. Az órát a megszokott formában meditációs gyakorlattal zártuk le
SZÉKÁCS JÓZSEF EVANGÉLIKUS ÓVODA,ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM
A lakásunkat, mindig nagyon szép tisztára, anyukám takarítja. Porszívózik,letörölgeti a port, elpakolja utánunk a széthagyott holmikat.Nagyon jó ilyen rendezett otthonban élni!
Az elmúlt héten rengeteg dolga akadt édesanyámnak,túlórázott a munkahelyén,sőt haza is hozott munkát. Megkérte a nővéremet,hogy porszívózzon fel és pakoljon rendet! A nővérem teljesen megfeledkezett erről, elment edzésre, majd az osztálytársaival találkozott. Én otthon voltam, tanultam. Hallottam,amit beszéltek,s láttam,hogy mindenki elment. Gondoltam egy nagyot, s nekifogtam kitakarítani. Mindent nagyon gyorsan sikerült megcsinálnom, felporszívóztam, elpakoltam, sőt még el is mosogattam a konyhában kallódó mosatlanokat. Mire Anya és Bíborka hazaért, mindennel kész voltam és tanultam tovább a szobámban. Anya nagyon örült mikor meglátta a rendet,s megdicsérte Bíborkát!!! Bíborka elvörösödött,s elsőre nem tudott megszólalni. Én nem szóltam bele, nem árultam el nekik, hogy én voltam. Persze Bíborka rögtön kitalálta,s odajött, nagyon szépen köszönte, hogy megcsináltam helyette!! Nekem annyi elég volt, hogy Anyának és Bíborkának örömöt szereztem! Nagyon jó érzés volt!!
Horváth Anna 6.a
oszt.tanuló
Orosháza,2018.december 11.