Elkészültek🙂. Mindenki örömmel készítette 🙂
Büszkék vagyunk rájuk🙂

Ceglédi Táncsics Mihály Általános Iskola
Elkészültek🙂. Mindenki örömmel készítette 🙂
Büszkék vagyunk rájuk🙂
Sajószentpéteri Kossuth Lajos Általános Iskola
Délutáni foglalkozás keretében megbeszéltük, hogy mit jelent a jócselekedet a gyerekek szerint.
Megvitattuk, hogy a mindennapi életünkben cselekszünk-e másokkal jót, vagy hajlandóak vagyunk -e úgy jót cselekedni másokkal, hogy közben ez számunkra nem jó, sőt esetleg kellemetlen feladat. Fontos-e nekünk mások öröme is a magunké mellett? Példaként meséket említettünk, majd a digitális tábla segítségével megnéztünk néhány népmesét és megbeszéltük, hogy milyen jót cselekedtek benne.
Kiskunhalasi SZC Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Iskolája és Kollégiuma
Az optimizmus témaköre sok érdekes beszélgetést hozott magával. Miért érdemes optimistának lenni, és hogyan is tegyük ezt? Sokféle gondolat merült fel bennünk, amelyeket megbeszéltünk, és ki-ki hozzátette a saját elméletét. A feladatok közül pedig az optimista sms-t választottuk.
Kis-forrás Német Nemzetiségi Általános Iskola
„Jó cselekedet iskolánkért és településünkért, Perbálért”
Kis-forrás Német Nemzetiségi Általános Iskola, Perbál
2. osztály
Osztályunk már a tavalyi tanévben kiválasztotta magának gondnokunk, Gábor bácsi által készített két kis sziklakertet az iskola felső épületének kapuja mellett.
Beszélgettünk róla, hogy milyen klassz kis sziklakertet lehetne oda varázsolni.
Otthon sok kis sziklakerti virágom van, így gondoltam, viszek néhány kövirózsát, egy-két kúszó-folyó növényt. Ezt látván a lelkes tanítványaim és szüleik sorra hozták a virágokat, így nem lehetett abbahagyni a munkát.
Kis csoportokban dolgoztunk, mert így fértünk hozzá.
Nyárra már egy-két növény díszelgett ott. Gábor bácsi gondos locsolásának köszönhetően ősszel is vártak bennünket.
Szeptemberben olvastuk Gábor atya felhívását, s utánajártunk, hogy ennek a kis kertnek a gondozásával csatlakozhatunk-e Perbál „szépítőihez”. Ismét a gyerekek által behozott virágok kerültek a kövek és a tavasszal ültetett virágok közé: krizantém, árvácska, új sziklakertiek, nem is tudjuk „mianeve”, sövényként – reméljük már tavasszal – pompázó apró fejű lila virág, valamint tulipánhagymák.
Kis kerti szerszámkészletünk, eszköztárunk is egyre bővült a lelkes munkánkat támogató szülőknek köszönhetően. Kaptunk egy nagy zsák virágföldet, gumikesztyűket, kis kerti szerszámokat, Gábor bácsitól vödröt, ásót, gereblyét. Így már be is rendezkedtünk arra, hogy hosszú távon rendben tartjuk ezt a területet, melyben nem csak mi, hanem iskolánk tanulói, az itt dolgozók, de még az utcán sétáló emberek is gyönyörködhetnek. Nem is beszélve az együtt végzett munka vidámságáról, öröméről. A fotókat is a gyerekek készítették, melyből elég sokat beillesztettem. Ezek tükrözik a lelkesedést, s magát a munkálatot.
Sokat beszélgettünk, nevettünk kertészkedés közben, s azt is elmondhatjuk, hogy soha nem vett sok időt igénybe, hogy rendbe tartsuk. Valóban egy apró dolognak tűnik, de mégis hozzájárul környezetünk szebbé tételéhez. Nem is beszélve arról, hogy mi is jobban vigyázunk rá. Reméljük, sokan követik példánkat, ÉRDEMES!
Bakai Anikó és a 2. osztály
Perbál, Kis-forrás Német Nemzetiségi Általános Iskola
Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
A gyerekek megnézték, megtapasztalták, hogy az élővilágban is sok példa van arra, hogy az állatok segítik egymást.
Decemberben egész hónapban a felsős tagozatban kitüztük célul, hogy nmindennap teszünk valami jót rejtve valakivel. Izgalmas hónapunk volt az iskolában, a diákok hol csokit rejtetetek iskolatársuk táskájában. Szép gondolatokat másoltak és rejtetek bele a kabátzsebekben. A szomorkodót megölelték. Szebbnél szebb ötletek, szép cselekedetek valósutak meg.
10-es Számú Általános Iskola Szatmárnémeti
Az ajándékozás hónapjában a következő kérdésekre kerestük a választ:
Fontos-e az adakozás? Miért?
Mit jelent a következő közmondás: „Jobb adni, mint kapni.”
Miért rossz önzőnek lenni?
Hogyan érzed magad, amikor megosztasz valamit a barátoddal?
A jó cselkedetek, a segítségnyújtás boldogabbá teszik-e az embereket?
Mit jelent az együttérzés?
Mi az empátia?
Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája
1. Pihenj eleget!
2. Minden reggel tűzz ki aznapra legalább 1 megvalósítható célt!
3. Vesd be az ágyadat!
4. Légy igazságos!
5. Táplálkozz egészségesen!
6. Keresd a társaidban a jót!
7. Tegyél másokkal jót, segíts nekik!
8. Adj sok szeretetet!
9. Bocsáss meg!
10. Tanulj!