
Boldogító jó cselekedetek


Bajai Szakképzési Centrum Radnóti Miklós Kollégiuma
Az elkészült kalendáriumot nem napokra, hanem gyerekekre bontva készítettük el. Még korábban, a társas kapcsolatok egyik foglalkozásán a lányok egymásról írtak néhány jellemző pozitív gondolatot. Ezek a jellemzők kerültek fel a kalendáriumra a nevek helyett. Mivel meglepetésnek szántuk, ezért néhány tanuló vett részt az elkészítésében. Jó érzés volt látni, ahogy a faliújságot olvasva magukra ismertek a lányok. (Ez már egy jó cselekedet! 🙂 ) A papírból készített zsebekbe kerültek kisebb ajándékok és a jó cselekedetek rajzok is. Elsősorban olyan cselekedetekre fókuszáltunk, amelyek teljesíthetők, minimális az esetleges kudarc lehetősége. Ilyen volt például a sálkötés, hajfestés és fonás, segítség a tanulásban, a szobák kitakarítása, beszélgetés, ajándékozás, vagy éppen egy ölelés. A legtöbb jó cselekedet így kollégiumon belül valósult meg. Úgy döntöttünk, hogy ezt a névre szóló kalendáriumot meghagyjuk, és a későbbiekben postafióknak fogjuk használni. Készítettünk egy temperával festett karácsonyfát is. Azt terveztük, hogy a megvalósult jó cselekedetek-rajzok erre kerülnek majd fel. Ezért a rajzok egy része csengettyű vagy szív alakú papírra készült. Végül úgy döntöttünk, hogy a rajzokat másképpen mutatjuk be, és a fát a hála gyakorlására használjuk fel a következő évben.
Villámcsirkék, Radnóti Kollégium, Baja
Csoportunkban két hetet foglalkoztunk a segítségnyújtással, az ajándék készítéssel és adással. Az élményekhez hozzájárult, hogy mindezeket az adventi készülődés időszakában tettük. A gyerekekkel megbeszéltük, hogyan tudják egymást segíteni az óvodában, valamint családtagjaikat milyen módon tudják támogatni. Egymásnak szeretettel segítettek öltözködéskor, játékok összerakásakor, melyeket minden nap meg is beszéltünk. Elmondták, miként segédkeznek szüleiknek az adventi készülődésben és a mindennapokon. Hétvégén mindenki szívecskét adott annak a kisgyermeknek, aki neki sokat segített. Készítettünk papír angyalkát is, melyet megköszönve annak a családtagjuknak adtak át, aki nekik sok segítséget ad. Mivel intézményünk „Zöld Óvoda” és „Madárbarát Óvoda” címeket viseli, ezért fontosnak tartottuk, hogy segítségünkkel megtisztuljon az óvoda udvara, összeszedtük a szemetet, így segítettük környezetünket és Földünket tisztán tartani. A téli madáretetést mindig fontosnak tartjuk, folyamatosan etetjük, itatjuk itt maradó madarainkat, melyre jelenlegi témánk kapcsán kiemelt figyelmet fordítottunk. A gyerekekre nagy hatással volt, hogy társaik, családtagjaik számítanak rájuk és örülnek a segítség adásuknak, valamint az a tudat, hogy gondoskodnak madarainkról és megtisztították környezetüket.
A könyvben található ” A kőleves” című mese felolvasása után megbeszéltük, összefoglaltuk a mese mondanivalóját, tartalmát. Beszélgettünk mi számít jó cselekedetnek. Elkészítettük a könyvjelzőket. Az óra végén meghallgattuk a hónap dalát, majd kört alakítva táncoltunk.
Kiskörei Vásárhelyi Pál Általános Iskola
Az advent időszaka számos alkalmat kínál a jócselekedetek gyakorlására. Idén is sok ajándék készítésével készültünk a karácsonyra, hogy a karácsonyfa alatt megörvendeztessük szüleinket és hozzátartozóinkat. Idén egyedi könyvjelzőket készítettünk a pályázatra. Sajnos könyveket nem tudtunk felajánlani, hiszen nekünk is alig van. A Szent Ágota alapítvány gyűjtést rendezett a gyermekvárosok lakóinak, mi is hozzájárultunk tábla csokikkal és játékainkkal. Városi Adventi gyertyagyújtás hagyományos ünnepségére is készültünk, mely városunkban már sok év óta hagyomány. Ebben az évben mi is részt vehettünk betlehemi történetünkkel. A megye országgyűlési képviselője évek óta meghirdeti a Szent Karácsony rajzpályázatot, ahol óvodások és iskolások rajzait juttatják el magányos időseknek. Ebben a tanévben is részt vettünk rajzainkkal. Az iskolánk idén először rendezett fenyőünnepet. Kis karácsonyi mesével készültünk magunk, szüleink és tanáraink örömére.
Zajzoni Rab István középiskola
Öröm kicsiknek és nagyoknak
Utolsó iskolai héten karácsonyi díszeket készítettünk. Közöttük volt egy eléggé nehezen kivágható angyalka is. Nagyszerű ötletünk támadt. Készítsünk belőle többet és lepjük meg ovis társainkat velük.
Igy született meg projektünk, őrangyalkákat osztogattunk a kicsiknek, hogy vigyázzanak rájuk amíg alusznak meg anyukájukat várják.
A gyerekek, különösen karácsonyváráskor sok-sok apró jó cselekedettel lepik meg egymást.