A téli szünet előtt karácsonyi vásárt rendeztünk az osztályban. a jutalommatricákon lehetett apró tárgyakat vásárolni. nagy volt a nyüzsgés!
Boldogító jó cselekedetek
Kőbányai Szervátiusz Jenő Általános Iskola
Öröm volt megtapasztalni, hogy a gyerekek maguktól mondják ki azt, hogy a tárgyi ajándékokon kívül milyen sok dologgal tehetjük boldoggá az ismerőseinket.
A tantermünket a boldogságórás adventi naptár, az iskola folyosóit a #adjegyjószót plakát díszítette.
Mezőlaki Arany János Általános Iskola
Aranyalmafát készítettünk egy csendes téli éjszakában. A gyerekek egy-egy aranyalmára felírták annak a jó tulajdonságnak a nevét, amely szerintük szükséges ahhoz, hogy jót cselekedjünk. Készítettünk közösen egy havas téli fát, amelyre feltettük az aranyalmákat. Az alkotást a hangulatos hóesés tette varázslatossá.
Jócselekedetek minden nap
A jó cselekedetekről nem csak ebben a hónapban esik szó, de ilyenkor talán többször szóba kerül. Ovisaink már elég nagyok, 6-7 évesen egészen jól átlátják, hogy mikor tudnak hasznosat cselekedni, hogyan tudnak segíteni egymásnak vagy a felnőtteknek. Nagy öröm számunkra, hogy ezek a jó cselekedetek szívből jönnek, spontán alakulnak, és egyáltalán nem a viszonzásért történnek. Szívmelengető, amikor az udvarra készülődés közben észreveszik, hogy társuknak nincs kesztyűje, és akinek kettő is van, önként, rögtön, természetes módon nyúl a zsákjába, és már adja is oda a társának: Nézd, nekem kettő van. Szívesen odaadom! – válaszul egy halk „köszönöm” is elhangzik.
A téli időszakban egy tornaterembe járunk tornázni, ilyenkor a tornacipőjét mindenki a saját hátizsákjában viszi. A kicsi háromévesek válláról olykor lecsúszik a zsák pántja, de a nagyok ezt is észreveszik, és roppant gyorsan meg is oldják. Mindig van valaki, aki már nyitja is a saját zsákját, hogy a picikének ne kelljen cipelnie.
Minden télen gondoskodunk a kertünk környezetében telelő madarakról. Idén a nagyobbak kivájták a tök magját, a kisebbek összekeverték az olvasztott zsírral a madaraknak szánt magvakat, és végül a formába öntve elhelyeztük az etető környékén az elkészült eleséget. Nagy öröm volt, amikor a kis kertlakók felfedezték az élelmet, és rendszeresen elkezdték látogatni az etetőt.
Előzetes feladatként mindenki felírta a nevét egy manó alakú papírra, majd egy közös kalapból való kihúzás után annak az osztálytársuknak váltak a „jóságos manójává”, akinek a nevét kihúzták. A manóknak úgy kellett egy héten keresztül jócselekedeteket végrehajtaniuk, hogy a másik ne vegye ezt észre. A következő alkalommal feltártuk a jóságos manók kilétét, megbeszéltük a feladat tanulságait, ki vette észre, ki érzékelt valami szokatlant, miért jó jót cselekedni. Korábban kivel szemben cselekedtek már valami jót és ez milyen érzés volt.
Színeztünk karácsonyfadíszeket is, amelyekbe beleírták a december hónapban megvalósított jótetteiket, jócselekedeteiket. Ezekkel díszítettük a tanteremben lévő fenyőfát.
2019. december 16.
Ez az óra az advent időszakára esett, ezért a beszélgetést és a feladatokat is a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsoltam.
A közös énekléshez a legkedvesebb karácsonyi dalukat választottuk.
Megkértem a gyerekeket, hogy mondják el, milyen érzéseket kelt bennük a karácsony? Miért szeretik? Hogyan készülnek rá?
Kitalálták-e már, hogy mit fognak ajándékozni? Vásárolják, vagy saját maguk készítik az ajándékokat?
Mi okoz nagyobb örömöt, amikor adják, vagy amikor kapják az ajándékot?
Ekkor elmeséltem nekik az elméleti háttérben olvasható kutatások eredményeit, illetve felolvastam a hét boldogító érvet, amiért érdemes a jócselekedeteket rendszeresen végezni.
Arra buzdítottam a gyerekeket, hogy gondolják végig az elmúlt hét eseményeit a hétvégével együtt és próbáljanak felidézni olyan cselekedeteket, amivel valakinek, valamilyen jót tettek.
Kíváncsi voltam, hogy a jócselekedet után hogy érezték magukat, ezért azt kértem tőlük, hogy próbálják felidézni az érzést és mutassák meg mimikával, gesztusokkal, hogy mi is lássuk. (Ezt a feladatot egy kicsit elbohóckodták, de voltak igazán kifejező megoldások is.)
Ez után párban dolgozva megbeszélték, hogy karácsonyra ajándék helyett milyen jócselekedetet lehetne ajándékozni a szeretteiknek.
Egy nagyon fontos feladatot szántam a következő hétre. Mindenki felírta a nevét egy lapra, majd egy „kalapból” kihúzta annak a nevét, akinek a következő héten a titkos jótevője lett. Azt kértem, hogy vegyék komolyan a feladatot. Figyeljenek a társukra, miben lehetnek a segítségére. Minek örülne éppen? Az is a feladat része volt, hogy érzékeljék a feléjük irányuló figyelmet, vegyék észre, hogy kitől, milyen jócselekedetet kapnak.
Az én ajándékom az volt, hogy választhattak egy játékot az óra végére.
Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum
Boldogító jó cselekedetek!
Az adventi koszorún a gyertyát meggyújtva beszélgetünk az adventi időszakáról. Kiemeltük a következő gondolatokat, amik felkerültek a táblára:
– Jobb adni, mint kapni!
– Ott tegyünk jót, ahol éppen vagyunk!
– Jót tenni öröm!
A tanulók egy adventi jó cselekedet naptárt kaptak melyen színezéssel jelölhették az adventi jócselekedeteiket.
A II. osztályban adventi gyertyagyújtásra került sor a szülőkkel. Imák, fohászok, énekek hangzottak el s közben meggyúltak a koszorún a gyertyák.
A karácsonyi vásár iskolai rendezvény volt, melynek keretében egy beteg gyermek gyógyítatására gyűjtött az iskola. A diákok saját készítésű tárgyakkal vettek részt a vásáron. A III. – IV. osztály mézeskalácsot, mézeskalács házikót sütőt. Az előkészítő, I és II osztály asztali díszeket készített.
A gyerekek cipős doboz akcióban is részt vettek, nagy szeretettel állítottak össze korházban levő gyerekek számára meglepetéseket. Tartós élelmiszerekkel pedig a Szent Rita alapítvány által felkarolt és támogatót gyermekeknek segítettek.
Az évet közös betlehem készítéssel és kántálással zártuk az iskolában, megtapasztalva, hogy a december a jó cselekedetek hónapja. Abban bízunk, hogy nem csak egy hónap az évben szól a szeretetről, a segítségnyújtásról.
Nagykőrösi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
A szív bajnokai című film megtekintését választottam ehhez a témához is, mint témaindító. A film jó kiindulópont volt a hála gyakorlásához is és jó például szolgált a jó cselekedetek szemléltetéséhez is. Összekötöttük a két témát. Gyakorlásként pedig egymásnak kellett olyan gondolatokat megfogalmaznunk, amikért hálásak lehetünk.
Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
A jó cselekedetek téma kapcsán összeszedtük azokat a jó cselekedeteket, amelyekkel osztálytársainknak, szüleinknek, nagyszüleinknek, testvéreinknek, barátainknak, tanárainknak, számunkra fontos embereknek kedveskedhetünk. Ötletbörzét tartottunk és rangsoroltuk is az osztály számára legfontosabb jó cselekedeteket. A hogy lehetnék jó magamhoz kérdésre is kerestük a választ. Az alkotás során a gyerekek a hópelyheikbe beleírták azokat a jó cselekedeteket, amit önmaguk irányában fognak gyakorolni.