Az ünnepekhez közeledve a mottónk az volt: „Jónak lenni jó!”
Ennek megfelelően kitaláltuk, hogy a kis első osztályos tanulóknak, akik a testvérosztályunk, készítünk valami meglepetést. Egy Rudolf fejet vágtak ki, aminek az orra egy nyalóka volt.
Ezt az ajándékot már Mikuláskor átadtuk, mert nem tudtuk, hogy a mi osztályunkban meddig lesz oktatás. Bár videó nem készült az ajándék készítésről és átadásról, de a képek önmagukért beszélnek. A kicsik és tanító nénijük nagyon meglepődött és hálásak voltak a figyelmességért.
Boldogító jó cselekedetek
Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
December – Jó cselekedetek
Nagyon szeretem ezt a témát, a gyerekek is könnyen ráhangolódnak, megértik és ők is nagyon élvezik. Sokat beszélgettünk az adventi időszakhoz kapcsolódva a jó cselekedetekről. Hogy tudnánk mi is jót tenni, azon kívül, hogy segítjük egymást, figyelünk a másikra. Meséltem nekik, arról hogy én a futásaimmal gyűjtöttem pénzt a Bátor Tábor Alapítványnak, akik beteg gyerekeknek segítenek. Véletlenül bukkantam rá a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány kupakgyűjtő akciójára. Elmeséltem nekik, hogy pici, koraszülött gyerekeken segíthetünk, így kezdtünk el kupakokat gyűjteni, bevonva a szülőket is. Megtartottuk a kedvességnapot is, amit nagyon szerettek. Meglepetéseket hoztak, készítettek egymásnak, próbáltak segítőkészek, kedvesek lenni egymáshoz. Elkészült a kedves nap is, melyet fényképeikkel díszítettünk. A december adventi készülődéssel, karácsonyra hangolódással telt, szívünket, lelkünket is készítettük elő az ünnepre, hogy ne csak a külsőségekben, hanem a szívünkben is legyen karácsony. Ehhez kiváló segítség volt a hónap témája.
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
Boldogok vagyunk,hogy együtt lehetünk
Szentesi Felsőpárti Óvoda, Dr. Mátéffy Ferenc utcai Tagóvodája
A boldogságóra 4. hónapja a jó cselekedetek hónapja. Igyekeztünk minden jó cselekedetet megbeszélni. A legtöbben jócselekedetnek a másoknak való segítést gondolták. Összeraktam a játékaimat, segítettem anyának ágyazni, segítettem óvó néninek letörölni az asztalt, kinyitottam az ajtót. Több gyermek azt is megfogalmazta, hogy amikor jót cselekszik akkor boldog lesz., mert megdicsérik. A dicséret büszkeséggel és boldogsággal tölti meg a szívüket. A pozitív nevelésünk fontos részévé vált a dicséret, buzdítás, a pozitív példa adása. A gyerekek nagy örömmel vettek részt a mézes kalács sütésben. Egymást megajándékozták a kisült mézeskalács figurákkal. A jó cselekedeteket egy napocska órára feltűzött fejekkel ábrázoltuk, ez volt a jó cselekedetek napja. Örömmel készülünk a karácsonyi ünnepségre. Sok-sok versel, dallal csillogó fával tettük széppé az ünnepet.
Mindenkinek Nagyon Boldog Békés Karácsonyi ünnepeket, és Boldogságban gazdag új Évet kíván a Mazsola csoport!!
Kisnánai Szent Imre Általános Iskola
A 8.o. tanulók az iskola előtti fenyőfát az utolsó napokban az általuk készített díszekkel díszítették. Ezeket ők rajzolták, színezték, majd azokra idézetek, jó cselekedetek leírása és rajzai kerültek.
Decemberben a komlói zeneiskolások jó cselekedetei közé soroljuk az online csatornákon megjelenő apró, szívet melengető produkciókat, mellyel örömet okoznak szüleiknek, egymásnak és bárkinek, aki szívesen hallgatja őket.
Télen a madarak nagyon nehezen találnak élelmet, ezért úgy döntöttünk az osztállyal, hogy mindenki készít egy madáretetőt a saját udvarára. Ezzel is növekszik a gyerekek felelősségtudata a védtelenekkel szemben. Örömet okoz nekik az, hogy segíthetnek a szeretet ünnepe előtt és után is az éhező madarakon. Az ilyen alkotások során, csak a képzelet szabhat határt. A családon belüli kapcsolatot is erősítette ez a program, hiszen szükség volt a felnőtt családtagok segítő kezeire.
Jászszentlászlói Szent László Általános Iskola
A gyerekek mindig nagyon várjak a boldogságórákat. Mi arcképeket készítettünk a napocskánkra. Mindenki párt választott magának, akit lerajzolt. Jól sikerültek a képek, annak ellenére, hogy rajzból még nem tartunk itt. A játékok is nagyon tetszettek.
Jászszentlászlói Szent László Általános Iskola
A gyerekek mindig nagyon várjak a boldogságórákat. Mi arcképeket készítettünk a napocskánkra. Mindenki párt választott magának, akit lerajzolt. Jól sikerültek a képek, annak ellenére, hogy rajzból még nem tartunk itt. A játékok is nagyon tetszettek.