Foglalkozás indítása: relaxációs gyakorlat
görgetés-páros gyakorlat
Téma kibontása:
Mi számít jó cselekedetnek?
Mit jelent a jó cselekedet?
Téma feldolgozása:
Képelemzése
Jó cselekedetek virága
Power point készítése: Mit jelent a jó cselekedet, milyen jó cselekedetekkel büszkélkedhetnek a diákok?!
Foglalkozás zárása:
Fogalmazza meg a diák, hogy mit tanult a társas kapcsolatokról, melyik technikát alkalmazzák a jövőben, mi az ami tetszett a boldogságórán?
Boldogító jó cselekedetek
Az ünnepi hangulat a Pillangó csoportot is átjárta decemberben, szorgosan készültünk a Karácsonyra. Ehhez igazodva próbáltuk megvalósítani a boldogságórát is. Mint ahogy otthon is szokás fát állítottunk közösen, de nem akármilyen fát, a díszeket csupa jócselekedetek alkották.
A fa elkészítése után, meghitt gyertyafény mellett megbeszéltük, hogy milyen cselekedetekkel tudnánk a legnagyobb boldogságot okozni egymásnak és a szüleiknek. A fát adventi kalendáriumhoz hasonlóan minden nap díszítettük egy-egy gömbbel, amelyre felkerült a gyermek jele és a cselekedete. Nagyon nagy ösztönzést jelentett számukra a fa, minden nap figyelgették, hogy kik kerülhettek fel eddig rá. A beszélgetőkörök alkalmával pár nap után bevezettük, hogy mások által véghezvitt tetteket próbálják meg elmondani. Ez már nehezebbnek bizonyult számukra, de néhány alkalom után már maguk helyett egymásra is jobban oda tudtak figyelni.
A fát később a folyosóra is elhelyeztük, hogy szüleiknek is meg tudják mutatni azt a sok jót, amit az elmúlt időszakban tettek. Tapasztalataim alapján így a szülők is nyitottabbak és érdeklődőbbek lettek a program irányába.
A gyerekek lelkesen készítették a madáretetőket. Mivel olvasás órán sokat foglalkoztunk azokkal a madarakkal, melyek télen rászorulnak a gondoskodásra, nem volt kérdés, hogy mi is segítünk, valami jót cselekszünk. Nagy odaadással helyeztük el a szabadban az osztály madáretetőjét, és folyamatosan ellenőrizzük a tartalmát!
Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Ünnep a pandémiás időszakban – ki kell hozni a legjobbat ebből a helyzetből
A madaraknak készítettünk madáretetőt. Ezzel a jó cselekedettel a madarakról való gondoskodás örömét tapasztalhatták meg a gyerekek.
Meixner Ildikó Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
Decemberben az a gondolat járja át a szívünket, hogy valami jót szeretnénk cselekedni szeretteinkkel, osztálytársainkkal vagy akár egy idegennel. A Boldogságórát a hónap dalának meghallgatásával kezdtük. Ezután egy jócselekedetek memóriakártyát játszottunk, miközben nagyon jól éreztük magunkat. Majd közösen megbeszéltük, hogy egymásnak az osztályban, milyen jó cselekedeteket tudnánk tenni. Ezeket a tanulók lerajzolták egy kis kártyára és elhelyeztük az adventi naptárunkba. Megegyeztünk, hogy minden nap kihúz valaki egy kártyát és végrehajtja a jó cselekedetet, amely a kártyán szerepel. Az órát a boldogság és az izgatottság érzésével zártuk.
Mohács, Meixner Ildikó EGYMI 4. o.
Abonyi Montágh Imre EGYMI Óvoda és Általános Iskola
Az elméleti tudnivalók megbeszélése után elkészítettük a jó cselekedetek fáját. Erre a gyerekek egész hónapban tehettek fel díszeket egy-egy jótettet ráírva. Hallgattuk a hónap dalát, végül meditáltunk.
2020. DECEMBERI anyag. Betegség miatt nem tudtam feltölteni.
A foglalkozást irkafirkás relaxációval vezettem be. Ezután elmeséltem a két csiga esetét. Őtleteket kértem a megoldásra. Ez most nehezen ment. Az lett a konfliktuskezelés módszere, hogy mindkét csiga Jó Tett lett.