A boldogító jócselekedetek témakör keretein belül a Pécsi Testvérvárosok Terei Általános Iskola 5.a osztálya egy Jócselekedetek-falát hozta létre saját termükben. A gyerekek átgondolták milyen jócselekedeteket tettek ők már életük során, illetve milyen jócselekedetek érték őket. Megbeszéltük, milyen érzés volt ez számukra. Mennyi erőt adott nekik az is, ha jót cselekedtek és az is, amikor velük cselekedtek jót. A Jócselekedetek-fala azóta is a termünket díszíti, jóérzés ránézni.
Boldogító jó cselekedetek
Decemberben a adventi és karácsonyi készülődéshez jól illeszthető volt a Boldogító jó cselekedetek témája.
A foglalkozásokat kezdő relaxációs gyakorlatok a „Tüdőtakarítás” és a „Repül a karom, ha akarom, ha nem akarom”. Bagdy Bella: Jó emberré csak a szívemmel válhatok című dalát is minden foglalkozás elején meghallgattuk, és mutogatással kísértük. A Szívem kertje c. mese meghallgatása után arról beszélgettünk, hogy mikor valami jót tettek valakivel, hogyan érezték magukat, illetve, hogy kivel tettek jót eddig, és hogyan. A többség elmesélte, kinek miben szokott segíteni, és azt is, hogy szeretik, ha megdícsérik érte őket. Több gyermek említette, hogy segít otthon a háziállatok gondozásában is.
Arról is beszélgettünk, hogy az óvodában miben tudnak segíteni a felnőtteknek (rend rakás, takarítás, figyelmesség). (Ebben egyébként nagyon ügyesek, mert ha fáj a fejem, képesek legalább fél óra hosszan nagyon halkan játszani, várva, hogy jobban legyek.)
A karácsonyhoz kapcsolódva angyalkákat színeztek, amiket a csoportszobában és az öltözőben helyeztünk el emlékeztetőül, hogy valakinek a kis angyalkái legyenek jó cselekedetekkel. A lányok szinte minden nap felsöpörték az öltözőt, letörölgették az öltöző szekrényeket, így segítve a dadusnéninknek. A fiúk is jobban figyeltek arra, hogy a lányok helyett arrébb tegyék a nehezebb dolgokat (asztalok, paravánok, stb.). Mozgásos foglalkozáson is szívesen segítettek egymásnak az egyensúlyozó feladatokban. Igazi kis angyalok voltak…
Villányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
A Villányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 1. a osztálya a boldogságórán papírból készített szíveket, melyeken egy- egy jócselekedet rajza szerepel.
Villányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
A Villányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 1. a osztálya a boldogságórán papírból készített szíveket, melyeken egy- egy jócselekedet rajza szerepel.
Két levelet írtak a gyerekek a Mikulásnak. Az egyikre azt írták le, hogy korábban milyen jócselekedeteket tettek. A másikra azt, hogy ezután milyen jócselekedeteket szeretnének véghez vinni.
Jobb adni, mint kapni! Nagyon szeretünk kézműveskedni és így szerettünk volna kedveskedni szeretteinknek azzal, hogy ajándékot készítettünk nekik!
Emellett a szelektív hulladékgyűjtés keretein belül összegyűjtött kupakokat, az iskola előtt kihelyezett Szív alakú gyűjtőhelyen elhelyeztük, melyet beteg gyerekek gyógyulásáért gyűjt az iskolai közösségünk.
Kati nénitől is kaptunk ajándékot! Mindenkinek egy kis Mikulást és egy kis virgácsot adott tanítónéni, aminek nagyon örültünk! 🙂
Ebben a hónapban sokat beszélgettünk, hogyan is tehetünk jót másokkal. Mik azok az apró dolgok, melyekkel boldogságot tudunk okozni akár a szüleinknek barátainknak. Arra kértem a gyerekeket, hogy minden nap ajándékozzanak meg valakit titokban. Kihúztuk a dátumokat ki melyik nap ajándékoz. Szabadon eldönthették, hogy kit szeretnének, de arra figyelniük kellett, hogy csak olyat lephetnek meg, akit még nem leptek meg a társai, garantálva azt, hogy így biztosan mindenkinek okozunk örömet. A meglepetésnek kézzel készített dolognak kellett lennie, vagy valami jó cselekedetnek aznap a társsal. Nagyon élvezték, jó volt őket látni ebben a szituációban és remélni, hogy megértik mennyire fontos ez.
December hónapban a boldogító jócselekedetekről beszélgettünk a kis elsősökkel. A gyerekek a beszélgetés után csoportokat alkottak és egy A3-as lapra közösen rajzolták le az ő kedves napjukat. A feladat kitűzésekor nem kötettem meg semmit, teljesen a kis fantáziájukra volt bízva hogy hogyan értelmezik a feladatot. Volt amelyik csoport egy erdei kirándulást rajzolt le, de volt olyan csoport is akik egy kedves várost rajzoltak ahol még a napocska is mosolyog az emberekre.
Egy utolsó ,,feladat” 2020-ban
1. Relaxáció:
Mindenkinek jólesik, ha kap de ugyan ennyi örömmel tud eltölteni az is ha adhatsz. Látni az örömet a másik ember arcán saját magunk részére is boldogság.
2. Ezért kérlek legyél jótevő!
Néhány példa(természetesen te is kitalálhatsz mást is). JóTEVÉSED fotózzátok le és küld el nekem a moodleban ofő csopiba!
Egy utolsó ,,feladat” 2020-ban
1. Relaxáció:
Mindenkinek jólesik, ha kap de ugyan ennyi örömmel tud eltölteni az is ha adhatsz. Látni az örömet a másik ember arcán saját magunk részére is boldogság.
2. Ezért kérlek legyél jótevő!
Néhány példa(természetesen te is kitalálhatsz mást is). JóTEVÉSED fotózzátok le és küld el nekem a moodleban ofő csopiba!